Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ők szerepeltek a legeredményesebben a gasztronómiai Oscaron

A Grapoila olajsajtoló mind a hat nevezett terméke csillagot kapott a világ elsőrangú, legnagyobb elismeréssel járó londoni székhelyű gasztronómiai világversenyén, a Great Taste Awards-on. A cég olajai és lisztjei túlzás nélkül levették a lábukról a zsűritagokat, akik a hagyományhoz hűen ezúttal is vakon kóstoltak, hogy semmi ne befolyásolja az ítéletüket. A győzelem kizárólag a minőségi alapanyagokon, a szakértelmen és a technológián múlt ebben az évben is, a Grapoila pedig minden túlzás nélkül az idei kiírás egyik legnagyobb nyertese lett.

106 országból 12 777 terméket neveztek idén a világ legrangosabb ételkóstoló versenyére. Az 1994-ben alapított, a gasztronómia Oscar-díjaként számon tartott Great Taste Awards független szakértőkből álló szakmai zsűrije három hónapon át kóstolta vakteszteken a címke nélküli finomságokat. Az eseményen bárki megmérettetheti magát, így a kisebb manufaktúrák is fel tudják venni a versenyt a multikkal. A végén bírálatot mindenki kap, ugyanakkor csak a mezőny töredéke mondhatja el magáról, hogy termékeiket csillaggal jutalmazták az ítészek.

A Grapoila olajsajtoló idén harmadik alkalommal próbált szerencsét a versenyen, és ezúttal saját elvárásaikat is felülmúlva mind a hat nevezett termékük csillagot érdemelt ki. Egy olajuk egy csillagot kapott, három olajukat két csillaggal tüntették ki, két maglisztjüket pedig szintén két csillaggal jutalmazta a zsűri.

Pinczés Marianna ügyvezető-tulajdonos arról beszélt, a magyar cégek idén maradandót alkottak a világversenyen, nagyon sok terméket díjaztak csillaggal, csillagokkal, de hazánkból most ők szerepeltek a legeredményesebben.

„Tudni kell, hogy a zsűri nem dobálja mindenkinek a csillagokat, ez egy nagy presztízsű verseny, ahol ki kell érdemelni az elismerést. Minket a lisztjeink díjazása lepett meg a legjobban, hiszen azokat felhasználják, sütnek belőle a verseny során, és a kóstolóknak nagyon elnyerte a tetszését. A koronavírus-járvány miatt idén elmarad a Fine Food Expo, ahol a csillagokat begyűjtő cégek kiállíthatják termékeiket, de ezzel együtt a csapatunk nagyon büszke erre a sikerre” – magyarázta Pinczés Marianna.

Egyetemi feladatból vállalkozás

Érdekesség, hogy a 2009-ben alapított Grapoila ötlete egy egyetemi feladatból származik. Pinczés Marianna 18 évesen a Budapesti Gazdasági Egyetem első éves hallgatójaként csapatmunkában alkotott komplett stratégiát az akkor nagyon felkapottnak számító szőlőmagolaj készítésére, forgalmazására, majd egy évvel később bele is vágott az üzletbe.

A Grapoila kínálatában jelenleg 18 féle olaj, 18 féle magliszt, valamint több szendvicskrém és natúrkozmetikum is megtalálható. A Zero Waste gyártás folyamán a beérkező alapanyagoknak minden részét feldolgozzák, semmi sem kerül kidobásra. Püspökladányban található olajsajtoló üzemük minősített gluténmentes, tehát semmi olyat nem fogadnak be, ami gluténszennyezett.

A győztes termékek:

Grapoila Bio Napraforgómag-olaj, két csillag
Grapoila Mogyoróolaj, két csillag
Grapoila Mustármagolaj, egy csillag
Grapoila Szőlőmagolaj, két csillag
Grapoila Bio tökmagliszt, két csillag
Grapoila Napraforgómagliszt, két csillag

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.