„Száz esztendeje éppen ezen a napon, november 5-én született Cziffra György, az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar zongoraművész.
Neki állítunk emlékművet. Életútja bizonyítja: sohasem szabad feladni vágyainkat, elképzeléseinket, és ez a rendkívüli életpálya arra is tanít bennünket, hogy rendszeres munkával, kitartó akarattal a tehetség kibontakoztatható” – kezdte ünnepi beszédét Dr. Tóth József polgármester. A XIII. kerületi Önkormányzat – a Cziffra György Emlékévhez kapcsolódva – szoborral állított örök emléket az egykori angyalföldi zongoravirtuóznak a róla elnevezett Cziffra György parkban. A szobor alkotója Meszlényi Molnár János, aki az önkormányzat meghívásos pályázatán a három résztvevő közül – szakmai zsűri javaslata alapján – nyerte el a lehetőséget. A mai szoboravatóünnepségen Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál és Emlékév életre hívója, művészeti vezetője arról is beszélt, személyesen mit jelent számára Cziffra György: „Ma nem pusztán a Mester születésnapját ünnepeljük, hanem a nagybetűs Embert, akit Cziffra Györgynek hívtak, s akinek a rendkívüli életfilozófiája, életeszménye, művészi és emberi odaadása mindannyiunk számára példát jelent.”
Cziffra György 1921. november 5-ben született Budapesten, és Franciaországban hunyt el 1994. január 15-én. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar zenei előadóművész volt. Improvizációs készsége minden országban lenyűgözte a koncerttermek közönségét. Játékát Liszt Ferencéhez hasonlítják. A 20. század legnagyobb zongoraművészeivel emlegetik egy sorban, Horowitzcal, Rubinsteinnel, Richterrel. Repertoárján főként Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, illetve Liszt-stílusú saját átiratai. Tehetségét és virtuozitását Kodály Zoltán is elismerte.
Dr. Tóth József polgármester a mai szoboravatáson felidézte Cziffra György kerületi kötődését, s azt a kivételes életutat is, ahogyan a Tripolisz elnevezésű, fabarakkokból álló szegénytelepről, az angyalföldi szegénysorról csodagyerekként elindult a világ meghódítására.
Apja roma származású cimbalmos volt, aki már korán felfedezte fia zongoratehetségét: Cziffra György nővére zongoráján gyakorolt. Agilis édesanyjának is köszönhető, hogy Dohnányi Ernő 8 évesen felvette a Zeneakadémiára. Cziffra György tizenhárom évesen adta az első koncertjét, megmaradt róla egy régi felvétel, amelyen matrózingben játssza Schubert egyik Impromptujét. Külföldön is vendégszerepelt már akkoriban, itthon azonban főként bárokban zongorázott, hogy a családját el tudja tartani.
Korán nősült, felesége az egyiptomi származású Soleilka volt. 1942-ben – még meg sem született fia, György – behívták katonának. Szovjet fogságból többször megszökött. 1946 szeptemberében tért haza, 1947-től folytatta tanulmányait Ferenczi Györgynél, de visszatért a pesti éjszakákba. „Meggörbítvén gerincemet ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába”, írta önéletrajzi könyvében. Az Arizona és a Kedves bárokban a profi zenészek is csodájára jártak bravúros játékának. Ugyanakkor sokan nem értették, miért az éjszakában zenél.
1950-ben megpróbált emigrálni. Nem sikerült. Elfogták, három évre kényszermunkatáborba vitték, Recskre. Kezét nem tudta kímélni, kőfejtőben dolgoztatták. Élete végéig csuklószorítót hordott, hogy játszani tudjon. Egykori miskolci rabtársa, Határ Győző író így emlékezett rá: „Mindig mosolygott, és száját ez a kesernyés mosoly soha nem hagyta el.” Szabadulása után Cziffra újra az éjszakában zenélt. Közben Ferenczy György révén folytatta a tanulmányait a Zeneakadémián. A bárzongoristaként tengődő Cziffra a kollégák-barátok segítségével az 1950-es évek közepén ismét a pódiumra került, felvételeket készíthetett és Liszt Ferenc-díjat kapott.
1956 szeptemberében felkérték, ugorjon be hat hét múlva Bartók Béla elképesztően bonyolult 2. zongoraversenyének szólistájaként. 1956. október 22-én az Erkel Színházban tomboló siker fogadta a bravúros produkciót, Cziffra a zongoraversenyt követően ötször játszotta el ráadásnak a Rákóczi-indulót. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva”, írták később a kritikusok. A zenetörténet és a forradalom története egy pillanatra összekapcsolódott. A határ másnap megnyílt, és családjával együtt Párizsba emigrált. Hamarosan kora egyik legkeresettebb zongoristája lett, versengtek érte zenekarok és koncerttermek – a Carnegie Hall, a Royal Festival Hall, a Hollywood Bowl, a Tonhalle. 1969-ben saját nemzetközi versenyt alapított Versailles-ban, felújította és koncertteremmé alakította a romos senlis-i kápolnát, amelyet Liszt Ferencről nevezett el. Üvegablakait Joan Miró készítette. Itt évről évre a legnevesebb muzsikusok léptek fel.
Charles de Gaulle francia köztársasági elnök a zenekedvelő felesége kérésére meghívta Cziffrát az Élysée-palotába, ezt követően kapta meg a francia állampolgárságot a zongoraművész. Hatvan éves, amikor egyetlen fia – aki karmesterként rendszeres muzsikustársa is volt – meghalt egy otthoni tűzbalesetben. Cziffra onnantól nem koncertezett zenekarral és lemezfelvételt sem készített. Magyarországgal kivételt tett: fia halála után két héttel minden erejét összeszedve az első Budapesti Tavaszi Fesztiválon a magyar közönség kedvéért lépett színpadra. 72 évesen egy Párizs környéki klinikán halt meg.
Forrás: budapest13.hu
