Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2025-ben már ötödször lesz mód arra, hogy civil fejlesztési javaslatok valóra váljanak a kerületi közösségi költségvetés keretében. A tavalyihoz hasonlóan most is összesen 90 millió, választókerületenként tehát 6-6 millió forint áll rendelkezésre arra, hogy a szakértők által is támogatott ötletek megvalósuljanak.

Idei újdonság, hogy a javaslattevők nyereményjátékban vesznek részt, köztük tíz, egyenként 30 ezer forint értékű utalványt sorsolunk ki, ezeket kerületi kereskedőknél és szolgáltatóknál lehet majd beváltani.

Hagyománnyá vált, mert sikeres a közösségi tervezés kerületünkben. Eredményességét jelzi, hogy 2021-es elindítása óta összesen 1893 javaslat érkezett önkormányzatunkhoz. 2021-től 2024-ig a fejlesztési ötletekre szavazók száma ötszörösére nőtt: 2021-ben még csak 2541-en voksoltak, 2024-ben már 12.514-en. A sokak által támogatott ötletek a 15 választókertben összesen 270 millió forintból valósultak meg az elmúlt négy évben.

2025-ben is bármelyik kerületi polgár előállhat akár több olyan javaslattal, ami fejleszti közterületeinket, intézményeinket vagy közösségi szolgáltatásainkat. Fontos, hogy a javaslatok közérdekű célt szolgáljanak, ne lépjék túl a választókerületenkénti 6 millió forintos keretösszeget, és a későbbiekre ne generáljanak jelentős működési költséget.

Négylépcsős folyamat vezet el oda, hogy egy-egy civil ötletből valóság legyen. A javaslatokat február 10-től egy hónapig lehet benyújtani. Ezután szakértők dolgozzák föl és teszik mérlegre pénzügyi és megvalósíthatósági szempontból az ötleteket. A harmadik lépcsőben május 10-étől egy hónapon át tart a közönségszavazás a szakemberek által támogatott indítványokról. Az eredményhirdetést követően terveink szerint december 31-e az a dátum, amikorra elkészülnek a civil ötletek nyomán megvalósuló fejlesztések.

MILYEN FEJLESZTÉSI ÖTLETEKET VÁRUNK?

Olyanokat, amelyek:

közérdekű célt szolgálnak,
szorosan kapcsolódnak önkormányzati feladat- és hatáskörhöz,
beleférnek a választókerületenkénti 6 millió forintos keretösszegbe,
nem generálnak jelentős működtetési költségeket a megvalósítás után.
MIT KELL TARTALMAZNIA A JAVASLATOKNAK?

A javaslattételnél meg kell adni a személyes adatokon túl:

a projekt rövid elnevezését,
a projekt részletes leírását,
a projekt becsült költségét,
a 3 kategória (közterületi, intézményi, szolgáltatási) közül azt, amelyikbe a javaslat tartozik.
Ha vannak fotók, képi illusztrációk, akkor érdemes azokat is mellékelni.
KAPHATOK-E SEGÍTSÉGET A JAVASLATOM MEGFOGALMAZÁSÁHOZ?

Segítség személyesen lakossági ötletbörzéken kapható. Ezeken a workshopokon önkormányzati illetékesek mellett a Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Budapesti Corvinus Egyetem szakemberei is részt vesznek.
Lakossági ötletbörzéket két helyszínen tartjuk: a Radnóti Miklós Művelődési Központban és az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Ezek időpontjait előre meghirdetjük.
MIKORTÓL LEHET JAVASLATOKAT BENYÚJTANI?

a javaslatokat 2025. február 10-étől március 10-éig lehet benyújtani.
A javaslatok megvalósíthatósági és pénzügyi átvilágításáról, szakmai előszűréséről minden javaslattevő értesítést kap.
HOGYAN LEHET A JAVASLATOKAT BENYÚJTANI?

Online módon, a budapest13.hu oldalon, a közösségi költségvetés kezelőfelületén,
a budapest13 SmartCity mobil applikáción keresztül,
személyesen, nyomtatványon.
SZEMÉLYESEN HOL LEHET JAVASLATOKAT BENYÚJTANI?

Az alábbi intézményekben van mód – a helyben is rendelkezésre álló – nyomtatványokon leadni a javaslatokat:

az Idősek klubja hálózatunk 10 intézményében,
a Prevenciós Központban,
a bölcsődékben,
a tagóvodákban,
a Radnóti Miklós Művelődési Központban,
az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban,
az Angyalföldi Sportközpontban,
az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban,
a PannKa-ban,
a PannKa Part-ban,
az Újlipótvárosi Klub Galériában,
a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában,
a Közszolgáltató Zrt., Béke utca 65. alatti ügyfélszolgálatán
a Szegedi úti és Visegrádi utcai szakorvosi rendelőkben,
a Közszolgáltató Zrt., Lehel Csarnokban található ügyfélszolgálatán.
MIKORTÓL LEHET SZAVAZNI AZ ÖTLETEKRE?

A szavazás egy hónapon át tart, 2025. május 10-től indul és június 10-ig tart.
A szavaztok összesítése, szakmai értékelés után hirdetjük ki az eredményt június 25-ig.
A győztes javaslatok megvalósításának tervezett véghatárideje 2025. december 31. Előfordulhat, hogy egyes javaslatok megvalósítása – komplexitásuk vagy előre nem látott körülmény miatt –áttolódik a következő évre.
KIK VESZNEK RÉSZT A NYEREMÉNYJÁTÉKBAN?

Mindenki, aki ötletet nyújtott be a közösségi költségvetés keretében.
A javaslattevők között sorsolunk, tíz nyertes lesz, ők fejenként 30 ezer forint értékű, a kerületi Partnerkártya programban elfogadóhelyként regisztrált kereskedőnél, szolgáltatónál beváltható utalványt kapnak.
Jó ötletelést kívánunk azért, hogy a közösségi költségvetés révén együtt tegyük még élhetőbbé és szebbé lakóhelyünket, a XIII. kerületet!

Javaslatokat benyújtani online itt lehet.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.