Hatvankét év után megérett a felújításra a Klinikák kék toronyháza, az agykutató KOKI otthona – a dolgozók addig a háztömbön belül emelt ideiglenes épületbe költöznek.
A Klinikák metróállomás mellett álló kék toronyház évtizedek óta a környék egyik legismertebb épülete. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetnek (KOKI) otthont adó épületet 62 éve adták át, és az idő nyomot hagyott rajta: a felújítást már nemigen lehet tovább halogatni.
A KOKI 1952 óta működik, és ma is az ország egyik vezető, nemzetközileg is elismert agykutató központja. A kutatómunka azonban a felújítás idején sem állhat le, ezért a háztömbön belül egy új, kétemeletes épületet húznak fel, ahová a dolgozók ideiglenesen átköltözhetnek.A HUN-REN és az Akadémia pályázatot írt ki az új épület megépítésére, a nyertesnek másfél év áll majd rendelkezésére a kivitelezéshez.
A 44 méter magas épületet Kemper Ervin tervei alapján két éven át építették, és 1964. július 5-én adták át. Azért emelkedik ilyen magasra, mert a szűk telken csak így lehetett megoldani a laborok szellőzését. Az épület eredetileg körbejárható volt, ám amikor 1976 végén elkészült a 3-as metró Klinikák állomása, mellé egy alacsonyabb szárnyépületet is felhúztak.


