A Klauzál téri Vásárcsarnokban, a Green Market három karácsonyi vásárt is rendez a fenntarthatóság és a szolidaritás jegyében az erzsébetvárosi önkormányzattal közösen. Ennek megfelelően az első karácsonyi vásáron december 8-án helyi, természetes anyagokból készült termékeket, környezettudatos ajándékokat vásárolhattak a piac látogatói.
A gyerekeket persze elsősorban Szalóki Ági karácsonyi koncertje érdekelte. Az énekesnő zenekara immár 20 éves és megjelent 5 gyereklemeze. A koncert elején még nagykabátban és sálban énekelt, aztán amikor megtáncoltatta a gyerekeket, lekerült a kabát is. „Tudjátok-e, milyen piacon vagytok?” kérdezte, azután elmondta, hogy ez a macskapiac. „Tíz az ára, húsz az ára, ne vegyetek vasmacskát!” Később a madáretetőről énekelt, s elmondta, hogy nem szabad túletetni a madarakat, mert akkor nem lesznek elég fittek, hogy tavasszal fészket rakjanak, majd a gyógynövényekről mesélt, hogy azok mire valók. A gyerekek, s a szüleik vele énekeltek, vele táncoltak.
S amikor már nagyon jó volt a hangulat, azt ajánlotta, énekeljenek el egy dalt közösen, s fel is csendült a „Télapó itt van...”. És megjött vagyis begurult egy kerekes széken a Mikulás. Több gyereknek már ismerős volt, hiszen évek óta a Nem Adom Fel Alapítványtól érkezik a Télapó.
A gyerekek szaloncukrot, csokit kaptak, és amikor mindegyikük sorra került, a Télapó robogott tovább, mert, ahogy utóbb Kaszás Tamás piacügyi referens elmondta, összeállítottak 40 ajándékcsomagot a környékbeli rászoruló családoknak a Családok Átmeneti Otthona és a Családsegítő- és Gyermekjóléti Központ közreműködésével, hogy az ő csizmájuk se maradjon üresen. A Klauzál téri Vásárcsarnokban lesz még karácsonyi vásár december 15-én és 22-én is.
Külön köszönet a Kertész suli kórusának, és a BIAK Artista- és Előadó-művészeti Akadémia növendékeinek a fantasztikus előadásért.