Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Bélyegmúzeum tárlóiban február óta szebbnél szebb állatokat, madarakat, halakat, lepkéket csodálhatnak meg a látogatók. címmel új időszaki kiállítás nyílt a Hársfa utcában.

Ötven esztendő – egy gyűjtemény

 A kerek egy éven át nyitva tartó tárlat több mint 700 filatéliai kiadványt mutat be a Természetvédelmi Világalap (WWF) különleges projektjéből. A szervezet 1969 és 2019 között a világ számos országának postájával együttműködve adott ki hivatalos bélyegeket, amelyek veszélyeztetett fajokra hívják fel a figyelmet, és kiváló fotósok munkáját dicsérik. Minden példányon szerepel a jól ismert pandás logó is.

Dr. Lénárd Gábor a debreceni Tudományegyetemen szerzett biológia–kémia szakos tanári diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen biológiai doktori fokozatot. Tanárként kezdte pályáját, majd az Országos Pedagógiai Intézetben a biológiaoktatás fejlesztésén és új tanterv kidolgozásán dolgozott. A Trefort Gimnáziumban húsz éven át volt vezetőtanár és öt évig az intézmény igazgatója. Jelentős tankönyvírói életművet hozott létre: közel száz publikáció, köztük mintegy húsz tankönyv fűződik a nevéhez, munkásságát több kitüntetéssel ismerték el.

A mostani tárlat egy szenvedélyes gyűjtőnek köszönhető, aki ötven éven át ennek a témának szentelte szabadideje nagy részét. Dr. Lénárd Gábor biológia-kémia tanár, biológus doktor, már gyerekkorában rajongott a bélyegekért, mert segítségükkel a világot fedezhette fel. „A községünkben 1945 végén megnyílt a dohánybolt, ahol különböző országokból származó bélyegekből álló gyűjtőcsomagot is árultak. Kaptam én is egyet, és otthon az atlaszunkon beazonosítottam, honnan valók.” – idézi fel. Kezdetben vegyes témákkal foglalkozott, majd az érdeklődése középiskolás korában alábbhagyott, és csak fiatal tanárként kezdett állatos bélyegeket gyűjteni, elsősorban szemléltetőeszközként. „Harmincéves voltam, amikor megjelent az első WWF-es bélyeg, attól kezdve erre álltam rá, végig ötven éven át, egészen nyolcvan éves koromig.” – teszi hozzá.

A gyűjtésben segítette, hogy a WWF közzétette az éves kiadások listáját. „Ennek alapján megkerestem és megszereztem az új darabokat. Volt, hogy kínai tanár ismerőseimmel cseréltünk, máskor internetes szakkereskedőktől vásároltam.” Nagy könnyebbséget jelentett az is, hogy a Trefort, ahol biológus vezetőtanárként oktatott, majd a nyugdíjazása előtti öt évben az intézmény igazgatója lett, UNESCO-tagintézmény volt, így kapcsolatban állt a hálózat iskoláival. „Amikor egy távoli ország – mondjuk a Kongói Köztársaság – izgalmas bélyeget adott ki, levelet írtam az ottani iskolának: bemutatkoztam és kértem egy példányt. Sokszor érkezett készséges válasz felbélyegzett küldeménnyel.”

Nem mindig ment zökkenőmentesen a gyűjtés. Guineából például sokáig nem jött válasz, hiába küldött egy saját címére megírt borítékot azzal a kéréssel, hogy a WWF-es bélyeggel juttassák vissza. Csak három hónappal később kapott egy hatalmas borítékot, rajta gyönyörű, különleges bélyegekkel, ám ő nem erre várt, pedig a küldő komoly kockázatot vállalt. A mellékelt levélből tudta meg, hogy a térségben fegyveres harcok zajlottak, és a kolléga a lövöldözés közepette vitte el a postára a levelet.

Lénárd Gábor az öt évtized alatt felépített teljes gyűjteményét, összesen több ezer tételt, 2024-ben gondosan rendszerezett, tematikus formában a Bélyegmúzeumnak adományozta. „A 2500 állat taxonómiai feldolgozását is elvégeztem, így ez olyan, mint egy könyvtár, ahol minden könyvnek van katalóguscédulája.” – mondja, majd hozzáteszi: „Nem mondom, hogy nem fájt a szívem, mikor el kellett válnom a gyűjteményemtől.” Már akkor felmerült, hogy az anyagból érdemes lenne a biodiverzitást középpontba állító kiállítást létrehozni. A tárlat kurátorai, Elekes Attila André, Sebestyén Lilla és Szilágyi Petra közel egy év kitartó munkájával állították össze a gazdag és látványos anyagot. A kiállítás mintegy 90 százalékát úgynevezett carte maximumok alkotják: ezek olyan képeslapok, ahol a kép, a bélyeg és a pecsét ugyanazt az állatot ábrázolja.

Ez a kiállítás nemcsak az élővilág sokszínűségét mutatja be, hanem azt is bizonyítja, milyen érték rejlik a kitartó, évtizedeken át végzett munkában.

 
 

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.