December elején indul a karácsonyfaszezon: egészen szentestéig válogathatunk a szebbnél szebb fenyők közül, a fa fajtájának és méretének csak pénztárcánk (és nappalink belmagassága) szab határt. A döntés előtt kicsit gondolkozzunk, ugyanis egyáltalán nem mindegy, milyen fenyőt viszünk haza! Az Újpesti Városgondnokságot kérdeztük.

Első kérdés, hogy igazi, vagy műfenyő legyen? Ha az utóbbit választjuk, azzal sincs semmi baj, csak ne cserélgessük minden évben! De ezt a cikket akkor is érdemes elolvasni, ha a műfenyő mellett döntöttünk.

A valódi fenyőnek természetesen megvan a varázsa, még akkor is, ha az ünnep után a komposztba kerül. Ezeket a fákat direkt karácsonyfának termesztik, kivágásuk semmit nem vesz el az ökoszisztémából; sőt, amíg kicsi facsemetéből karácsonyfává nőnek, még szaporítják is a zölddel borított területeket. A kivágottak helyére új fenyőfák kerülnek és megy tovább a körforgás. Magyarországon is sok-sok család él ebből a vállalkozásból. És ott van még a konténeres fenyő lehetősége is, de erről majd később.

Először nézzük a legelterjedtebbet, a vágott fenyőt! Az egyik fajta igazi karácsonyfaforma, de hullanak a tűi, a másik tartósabb, de kevésbé szép formájú, a harmadik illatos, de ragad a gyantától, vagy nagyon szúr! De mindegyikre igaz, hogy minél közelebb az ünnep, amikor kivágták, annál frissebb, annál később kezd hullani a levele. A kivágott fenyőfák frissességét, még vásárlás előtt, úgy ellenőrizhetjük, hogy állítsuk fel a fát és tönkjével üssük a talajhoz. Ha hulló tűleveleket látunk, akkor válasszunk másikat! Vagy hajlítsuk meg a fenyő egyik tűjét: ha gyorsan kirúgja magát, akkor friss, ha görbe marad, akkor már kiszáradóban van a fa.

Gyorsan lehulló tűlevelei, szúróssága ellenére is még mindig a legelterjedtebb a lucfenyő. Szép formája, illata és nem utolsósorban az ára indokolja népszerűségét. Termőhelyén 30-40 méterre is megnő, páraigényes faj, nem ritkák a többszáz, akár ezeréves példányok sem. A száraz lakásban hamar tönkremegy, ha vízzel teli karácsonyfatalpba állítjuk, kissé lassíthatjuk a levelek lehullását.

Valamivel tartósabb, szebb formájú az ezüstfenyő. Tűlevelei hosszabbak, mint a lucfenyőé, lombja is sűrűbb, viszont jobban gyantás és sokkal szúrósabb is. Meghálálja a vizes talpa állítást. Kékes színéből adódóan a hagyományos piros-zöld-arany díszek kevésbé mutatósak rajta.

Jó néhány éve elterjedtnek számít Magyarországon a nordmann fenyő. Az egyetlen jegenyefenyő-féle, ami hazánkban megél, 20-30 méterre is megnő; mutatós, sötétzöld koronája, kicsit puhább tűlevelei, narancsos illata méltán népszerűvé tették a karácsonyfák között. Lakásban is tartós, levelei csak elszáradnak, de nem hullanak le. Ez a sok jó tulajdonság viszont megmutatkozik a fenyő árában is. Talán egyetlen nehézség, hogy viszonylag széles példányokat árulnak, így akinek kevés helye van a karácsonyfa felállításához és ilyen fenyőt szeretne, annak nagyon kell válogatni a példányok között.

A fenyőfaárusoknál találkozhatunk még feketefenyővel is. Hosszú, 10-15 cm-es tűlevelei párosan állnak, sötétzöldek, elszáradva egyre szúrósabbak. Ágrendszere ritkább, ezért érdemes a nagyobb példányokat keresni, hogy legyen mire aggatni a díszeket. Az egyetlen hazánkban őshonos fenyőféle, jól bírja a szélsőséges viszonyokat – így a lakásban tartást – is. Aki húsvétig szeretne ünnepelni, az feltétlenül ilyen fát válasszon!

Ritkán és kevés példányszámban, de találkozhatunk a piacon a kolorádói jegenyével is. Nem tartozik az olcsó fák közé, általában darabra árulják, de aki egyszer ilyen fát vitt haza, az utána már mindig csak ezt fogja keresni. Igazi karácsonyfaforma, amilyet a gyerekek rajzolnak. Közepes hosszúságú, nem szúrós, kékes tűlevelei, narancsos illata, sűrű, de szabályos ágrendszere, karcsú formája és tartóssága miatt tökéletes választás. Igazából alig lehet rá díszeket akasztani, inkább csak rá kell tenni a gömböket, a sűrű levélzet megtartja azokat.

Az 5 legnépszerűbb vágott fenyőfajta után most akkor jöjjenek a konténeres fenyők!

Ha zavar minket az ünnep után összegyűlő, kétségtelenül szomorú fenyők látványa, akkor kísérletezhetünk földlabdás fenyőkkel is. Itt nagyon fontos, hogy legyen hová kiültetni az ünnep után és egy-két dologgal számolnunk kell, ha ilyet választunk. Először is, nem tudunk több méter magas fát venni, mert ilyen nagyokat nem árulnak földlabdával. Az ilyen magas fenyőket többszáz kilós földlabdával kell kitermelni, hogy esélyük legyen a túlélésre. Lássuk be, a harmadik emeleten egy 300 kilós földlabda nem igazán jó ötlet!
Szóval, ha megbarátkoztunk azzal, hogy másfél méternél nem lesz nagyobb a karácsonyfánk, akkor is van még néhány szabály, amit be kell tartani. Minél nagyobb földlabdával vesszük meg (vagy ássuk ki a kertben) a fenyőnket, annál nagyobb a túlélési esélye. Tegyük a földlabdának megfelelő méretű edénybe, töltsük föl virágfölddel és öntözzük meg! Az öntözést ismételjük 2 naponta és legyen tálca az edény alatt a túlfolyó víznek.

Ne hozzuk be előbb a fát a lakásba, mint 24-én! Jó, ha előtte 2-3 napot átmeneti, 12-15 fokos helyiségben tölt, hogy kicsit hozzászokjon a kinti hideg után a melegebb levegőhöz. Lehetőleg a lakásban se a legmelegebb, fűtőtest melletti helyre állítsuk! Szenteste azután díszítsük fel kedvünk és ízlésünk szerint! Ne vágjuk vissza a rügyeit és a csúcsát! Barátkozzunk meg azzal a gondolattal, hogy idén nem a kedvenc, szűk csúcsdíszünk lesz a fán! Majd, az ünnep után, minél hamarabb bontsuk le és vigyük vissza, az átmeneti idő betartásával, a hidegbe! Semmiképp se maradjon bent szilveszterig! A kiültetéssel viszont várhatunk, főleg, ha fagyos a föld. Itt is igaz, mint a vágott fenyőknél, hogy a jobb tűrőképességű fajok jobban bírják ezt a tortúrát.

És a legfontosabb: ha mindent a lehető legjobban csináltunk, mindenre figyeltünk és mégsem élte túl a földlabdás fenyőnk a karácsonyt – ne keseredjünk el! Legalább megpróbáltuk!

Hol vásárolhatunk fenyőfát Újpesten?
Újpesten idén is több helyszínre települtek ki fenyőfaárusok. A legnépszerűbb helyszín természetesen az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok előtti tér, ahol több árustól is vásárolhatunk fenyőfát. Szintén közkedvelt helyszín a káposztásmegyeri Lóverseny tér, ahol szokás szerint idén is várják a lakosokat a fenyőfaárusok. A Tél utcában a Rácz Gyöngyi Közösségi Központtal szemben, valamint a Zsilip utcában, a váci úti Tesco mögötti területen is találkozhatunk karácsonyfaárusokkal.

ÚN

Még több hír Észak-Pestről

Idén is rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékáról, legkésőbb 2025. május 20-ig. Az szja 1 százalékát felajánlhatjuk egy regisztrált civil szervezetnek, melyek között számos újpesti...
Új gombavizsgáló szakember állt munkába az Újpesti Piac- és Vásárcsarnokban. Katona Ildikó minden hétfőn 8 és 12 óra között, pénteken és szombaton pedig 7-től 11 óráig vizsgálja a gombákat a piac...
Újpest Önkormányzata idén is kitünteti azokat, akik áldozatos munkájukkal, közösségi tevékenységükkel szolgálják városunkat és annak fejlődését, valamint a legjobb újpesti tanulókat és...
Cikksorozatunkban városunk legikonikusabb épületeinek történetét elevenítjük fel, röviden. Következő cikkünk témája a Tavasz utcában található bíróság épülete, amely csaknem 120 éves múltra...
Ragyogó tisztaság, katonás rend és modern bútorok fogadtak minket Jolánék új otthonában. A 29 éves asszony még alig hiszi el, hogy saját lakásuk van, a bejárati ajtó kulcsait szinte egész nap a...
Vincze Petronella iparművész és Ghyczy György, valamint Laukó Pál képzőművészek munkáiból nyílt ingyenes tárlat a Zuglói Civil Házban.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek 500 és 1500 méteren a Liu testvérek a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, szombaton.
A zuglói Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium diákjai képviselhetik parképítő kategóriában a magyar színeket a Worldskills elnevezésű rangos szakmai világversenyen augusztusban,...
Az Urban Innovative Actions (UIA) program az Európai Bizottság új, kísérleti kezdeményezése a 2014-2020-as időszakban. Az UIA célja, hogy erőforrásokat kínáljon európai városok számára újszerű,...
Zugló önkormányzata folyamatosan azon gondolkodik, hogyan tudná még zöldebbé tenné a kerületet, és miként vehetne részt a klímaváltozás csökkentésében. Ennek jegyében kezdtek klímaerdő telepítésébe...
Őszikék címmel nyílt kiállítás Lekics Lilian Égerházi- és Talent-ösztöndíjas festőművész alkotásaiból a Zuglói Ifjúsági Centrumban.
A szociális munkások biztonsága volt az egyik legfontosabb téma a zuglói szociális munka napján.
Idén is meghirdeti a katasztrófavédelem a Társasházak napja elnevezésű konzultációsorozatot.
Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó világcsúccsal győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának Calgaryban rendezett versenyén.
Új térfigyelő kamerákat helyeztek el Zugló két forgalmas pontján is kedden. A Telepes és Öv utca kereszteződése mellett a Kerepesi út és a Hungária körút találkozásához is új eszközöket...
Befejeződött a helyiség felújítása, így az AZTA! Közösségi és Barkácsműhely szinte minden szolgáltatása elérhető. A Bosnyák utca 7/b. szám alatt működő műhely egy szociális innováció, ahol az...
Csaknem duplájára bővült, és számos új – köztük két integrált – eszközzel gazdagodott a nagyobbak játszótere a Pillangó parkban. Miután a szakemberek bemutatták a felújításra vonatkozó tervüket,...
Néhány napon belül, még a lombfakadás előtt elindul a Varsó utcai fasor rekonstrukciója – a nyugati ostorfák erős, vastag ágait visszavágják, ifjítják, a lelógó kis gallyakat tőből visszavágják.

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.