Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újabb három CAF-villamos érkezett Budapestre, így már tíz darab közlekedik a fővárosban a spanyol gyártó továbbfejlesztett, alacsonypadlós szerelvényeiből. A járművek a 2013-ban elnyert CAF-villamostender opciós lehívásai révén érkeznek Magyarországra. A korszerű villamosokkal Újpesten a 14-es villamos vonalán utazhatunk.

A spanyol vasúti járműgyártó, a CAF még 2013-ban nyerte el azt a villamostendert, amelynek opciós lehívásai révén újabb szerelvények érkeznek Budapestre. Az elsőként forgalomba állított járművek tapasztalatai alapján a későbbi példányokat a gyártó részben áttervezte, így a 34 méter hosszú villamosokat nagyobb teljesítményű klímaberendezéssel szerelték fel, valamint továbbfejlesztették a karosszériát is. Ennek köszönhetően megújultak az oldalfalak, az ajtók és a belső burkolatok.

A legszembetűnőbb különbség az új és a korábbi típus között szemből látható, míg a korábbi járművek oldalfala íves, az új modelleknél az övvonalnál aszimmetrikusan törik meg a vonalvezetés, modernebb megjelenést kölcsönözve a szerelvényeknek.

A most átadott három járművel így már tíz továbbfejlesztett CAF-villamos közlekedik a fővárosban. Az új járművek forgalomba állítása lehetőséget ad arra, hogy még több alacsonypadlós, klímával felszerelt villamos közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is közlekednek CAF-szerelvények. A járműbeszerzési projektnek köszönhetően az alacsonypadlós villamosok aránya Budapesten a jelenlegi 30 százalékról várhatóan 40 százalékra emelkedik. A megrendelt flotta utolsó darabja előreláthatóan 2026 végéig állhat majd forgalomba.

CAF Urbos típusú villamosok Újpesten

Újpesten a 14-es villamos vonalán, a Káposztásmegyer és a Lehel tér között közlekedő viszonylaton találkozhatnak az utasok a korszerű CAF-villamosokkal. Ezek a járművek jelentős mérföldkövet jelentenek Újpest közösségi közlekedésében, hiszen ezek voltak az első olyan modern, alacsonypadlós villamosok, amelyek közforgalomban közlekedtek az újpesti sínpályákon. A járművek először 2021 szeptemberében álltak forgalomba, kezdetben még csak hétvégenként és ünnepnapokon közlekedtek Újpesten. Azóta viszont egyre gyakoribbá vált a jelenlétük a vonalon és napjainkra már az újpesti városkép megszokott részeivé váltak.

Kalandos úton érkeznek Budapestre a villamosok a spanyolországi üzemből

Egyes járművek végső összeszerelése és tesztelése Magyarországon történik, így hazai hozzáadott értékkel is bírnak, azonban a már kész állapotban érkező villamosok igazán izgalmas utat járnak be, mire megérkeznek a fővárosba.

Mivel túlméretes rakományról van szó, a szállításuk speciális engedélyezést és részben éjszakai közúti fuvarozást, pontosan tervezett logisztikai koordinációt igényel. A tengeri és közúti szállítás kombinációja bizonyult a legmegbízhatóbb és legköltséghatékonyabb megoldásnak – figyelembe véve a nemzetközi díjtételeket és az időzítés rugalmasságát is.

Az út első szakasza Zaragozából a festői Santander forgalmas kikötőjébe vezet, ahonnan tengeri úton jutnak el a belgiumi Zeebruggébe. Innen ismét közúton folytatják az utat, áthaladnak Hollandián, majd a németországi Magdeburgban egy rövid pihenőt követően Lengyelországon és Szlovákián keresztül érkeznek meg a magyar határhoz.

2030-ig újabb villamosok állhatnak forgalomba

Az elmúlt évtizedben a fővárosi autóbuszflotta teljes egészében, a trolibuszflotta pedig majdnem teljes mértékben alacsonypadlós járművekből áll, így a villamosflotta korszerűsítése is időszerűvé vált. Ennek megfelelően a közeljövőben pedig akár újabb villamostender kiírása is várható, amelynek következtében tovább növekedhet az alacsonypadlós villamosok számára a fővárosban.

„További járművek beszerzése is esedékessé válik a jövőben: a BKK már dolgozik annak a tendernek a kiírásán, amelynek köszönhetően 2030-ig akár további több mint száz új, korszerű villamos érkezhet Budapestre” – olvasható a BKK egy korábbi cikkében.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.