Vannak történelmi pillanatok, amelyekben egy nemzet szabadságvágya olyan erővel tör felszínre, hogy még a vereség sem képes megsemmisíteni. A szabadság védelméért kiontott vér, a honvédők áldozata örökké élő emlékezetté formálódott, melynek elpusztításához senki élő embernek nincs és soha nem is lesz kellő ereje.
1956. november 4-én a szovjet hadsereg megindította a forradalom és szabadságharc leverését célzó, döntő katonai támadást. A fegyveres ellenállást vérbe fojtották, a remélt függetlenség helyét ismét az elnyomás vette át, a következő években pedig megtorlás, bebörtönzés és kivégzések sújtották a forradalom résztvevőit. De nem értek célt. A nemzet emlékezik.
A nemzeti gyásznap azokra emlékeztet, akik életükkel fizettek a szabadságért, és azokra is, akik a börtönökben, a kényszermunkatáborokban vagy a megtorlás következtében veszítették el életüket. Áldozatuk történelmi jelentősége abban rejlik, hogy megmutatták: a nemzeti függetlenség és az emberi méltóság iránti igény a legsúlyosabb fenyegetések idején is képes közös cselekvésre ösztönözni az embereket.
A megtorlás legismertebb áldozatai között van Nagy Imre miniszterelnök, Maléter Pál honvédelmi miniszter vagy Gimes Miklós újságíró, akiket 1958. június 16-án végeztek ki. Földi maradványaikat titokban, megalázó körülmények között temették el, és csak 1989-ben kerülhetett sor az ünnepélyes újratemetésükre. A rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellája azóta az 1956-os megtorlás áldozatainak egyik legfontosabb nemzeti emlékhelye.
Itt és a környező parcellákban számos kivégzett mártír nyugszik, köztük olyanok is, akiknek a nevét sokáig nem lehetett nyilvánosan kimondani. A síroknál és a Jovánovics György által tervezett emlékműnél bárki leróhatja kegyeletét.
A főváros más pontjain is vannak olyan emlékhelyek, amelyek az áldozatokra és a forradalom történetére irányítják a figyelmet, köztük a Kossuth téri, 1956. október 25-ének eseményeit bemutató emlékhely és a Városliget szélén álló, az 1956-os forradalomnak emléket állító monumentális alkotás. Ezek a helyszínek a gyászon túl a történelmi emlékezet megőrzését is szolgálják.
Óbuda története szintén szorosan összekapcsolódik 1956 örökségével. A kerület lakói, munkásai és fiataljai saját környezetükben élték át a forradalom eseményeit, a megtorlás pedig itt is családokat és közösségeket érintett. A Kiscelli Schmidt-kastély főbejáratánál található ’56-os emléktábla hagyományos helyszíne a november 4-i kerületi megemlékezéseknek. Az önkormányzat minden tavaly is koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött ünnepséget rendezett itt, lehetőséget teremtve a közös főhajtásra. A Fő tér környékén található emlékjel és a kerület helytörténeti programjai szintén segítenek abban, hogy a forradalom ne távoli, tankönyvi eseményként éljen a köztudatban, hanem az itt élők történetének részeként.
A mártírokra való emlékezés akkor őrzi meg valódi jelentőségét, ha a neveken és a történelmi dátumokon túl a döntéseik erkölcsi súlyát is megértjük. Az 1956-os forradalmárok és a megtorlás áldozatai különböző életutakat jártak be, de sokukat összekötötte a vágy, hogy Magyarország szabadabb, függetlenebb és emberibb ország legyen. Emlékük tisztelete a szabadság, a felelősség, a szolidaritás és az emberi méltóság megbecsülését is jelenti.
November 4-én egy szál virág, egy mécses vagy néhány csendes perc is kifejezheti a hálánkat, de az örökségük továbbadásához ennél többre is szükség van. Fontos, hogy megismerjük a történelmünket, kiálljunk az emberi méltóság mellett, és megbecsüljük a közösségért vállalt felelősséget. A mártírok emléke így maradhat élő része Óbuda és az egész nemzet közös emlékezetének.
