SZAVAINK SÚLYA
- Részletek
- Írta: Kerületi Hírek
A Vízivárosi Galériában november 27-ig látható kortárs tárlat a megszokottól eltérő módon dolgozza fel a szövegalkotás tárgykörét.
Napjaink sokszor súlytalan kommunikációs szigetein, ahol sajnos valóságosan elszigetelődünk egymástól, kifejezetten építő, ha játékos formában megmérhetjük mondandónk, szavaink súlyát, amelyeket hol könnyűnek, hol igen nehéznek fogunk érezni – ezen a rendezvényen biztosan.
Az október 12-én megnyílt kiállításon köszöntőt mondott a Kapás utcai Vízivárosi Galéria vezetője, Fodor Balázs kurátor, költő, aki felkért tíz kortárs alkotót, hogy kiállítóként vegyenek részt egy olyan tárlaton, ahol a szöveg mint közlési forma meghaladhatja önmagát.
Tíz szövegalkotó tárgyat sorsoltak ki tíz alkotó között, vagyis a „művész és eszköze” párosait a véletlen alakította, így a kiosztott tárgy, illetve annak felhasználásával született alkotás végül egy-egy művész kéznyomát, intellektusát, üzenetformáló stílusát tükrözi, miközben a felvetett gyűjtőfogalom, maga a szöveg, egységben tartja a teljes kiállítást.
Az eseményt Gács Anna esszéista, kritikus, irodalomtörténész és egyetemi oktató nyitotta meg. Beszélt a tartalom, a szöveg és a hordozófelület viszonyáról a több ezer éves írásos emlékektől a régi korok nyomtatott dokumentumain át a fényújságig, majd a digitális technika ugrásszerű fejlődése miatt napjaink tömegkommunikációs eszköztáráig, hiszen a közösségi média felülete és a mesterséges intelligencia bevonása minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot ad az írott nyelvi formának.
Gács Anna méltatta a kiállítók önazonos, intuitív témafeldolgozási módszerét, mindeközben a távolban egy fali monitor videóján régi írógép kattogott, tőle nem messze, egy polcon kék graffitispray sziszegte vizuális leképződésének némaságát.
Menjenek el és nézzék meg, ahogy Benczúr Emese betűtábláin mindig az adott keretek között marad, Bozzai Dániel egy flipcharttáblán kánont képez önnön szövegével, Borsos Lőrinc egy írásvetítőt idéz meg, mely szellemként vetíti elénk Dániel próféta híres mondatát: „Megmérettél és könnyűnek találtattál”, ahogy Gerber Márton szövegkilövővel felcímkézett és megrogyott irodai tárolója sírkővé változik, Juhász Nóra egy régi írógéppel plein air alkot, Kazsimér Soma nyomatékosan nyomdázik betonnal, fával, szappannal és sok egyébbel, Pólya Zsombor egy végtelen meditatív szalagként fényreklámot vetít, Sugár János tűpontosan és humorral céloz, Sz. A. F. (Fischer Judit, Mécs Miklós, Vándor Csaba) graffitit szór, de nagyon másképp, Gerber Pál pedig az Artmagazinban minderről már be is számol, miközben képzeletbeli merényletet imitál.
A tíz művész installációi által egy-egy vizuális mítoszt alkotott. Szövegeiket mindannyian összetettebb jelentésbe szőtték, játékosság – líra – spontaneitás – technológia – idő – közösség – magány – derű – dráma. Most így írtak ők...
Megtekinthető NOVEMBER 27-ig (keddtől péntekig 10.00 és 18.00 között).
Helyszín: Vízivárosi Galéria (1027 Kapás utca 55.).


