Természetvédelmi oltalmat kapott idén január elsejétől a fővárosi közgyűlés rendelete értelmében a harmadik kerületi Óbudai-sziget ártéri erdeje.

Dr. Kerényi-Nagy Viktor, Óbuda-Békásmegyer főkertésze összefoglalja az alábbiakban a legfontosabb tudnivalókat erről a területről és az itt élő védett növény- és állatfajokról.

 

Az utóbbi években, főleg fővárosi viszonylatban igen kevés terület kapott természetvédelmi oltalmat. Idén január elsejétől a fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének 45/2021. (XII. 22.) önkormányzati rendelete módosította a „Budapest helyi jelentőségű védett természeti területeiről” elnevezésű 25/2013. (IV. 18.) fővárosi önkormányzati rendeletet, így létrejött az Óbudai-szigeti Ártéri Erdő Természetvédelmi Terület.

Ligetek és mocsárrétek a harmadik kerületben

Az új természetvédelmi területet Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és Budapest Főváros Önkormányzat közösen hozta létre, hiszen a 250 537 m2 terület több mint felét (133 647 m2-t) a harmadik kerület biztosította dr. Kiss László 2021. június 4-i polgármesteri döntése alapján.

Az Óbudai-, más néven Hajógyári-sziget egy részének védetté nyilvánításának célja a sziget partját övező értékes, idős, őshonos puhafás galériaerdő, ártéri vegetáció természet közeli állapotának, folytonosságának fenntartása, a hozzá kötődő őshonos állatvilág megőrzése, valamint a terület jelentős tájképi értékének megvédése.

A galériaerdő megőrzendő élőhelytípusai a bokorfüzesek, fehérnyár-ligetek, feketenyár-ligetek, fűzligetek és ecsetpázsitos mocsárrétek.

Fontos tudnunk és tudomásul vennünk, hogy a védett galériaerdőkben csak minimális, fenntartó és védelmi jellegű beavatkozások lehetségesek, az állományok fenntartását és megújulását a természetes erdődinamikai folyamatokra kell alapoznunk, így a látogató fog itt látni lábon száradt, korhadó fát, részben letört ágat éppúgy, mint odvas törzseket – hiszen ettől gazdag az élőhely, mivel ezen élőhelyekhez rengeteg gomba, rovar, madár és denevér kötődik.

Így a fás szárú növényekből csak a közvetlen veszélyhelyzettel fenyegetők lesznek a természetvédelmi kezelést végzők által kivágva, illetve az idegenhonos fák és cserjék kerülnek visszaszorításra.

Védett növény- és állatfajok otthona

Az árvízvédelmi töltésen belüli, természetvédelmi szempontból értékes gyepterületeket mozaikosan, úgynevezett hagyássávok meghagyásával, évente legfeljebb kétszer kaszálják. A kaszálékot pedig mintegy két hétig a helyszínen hagyják a magok kipergése érdekében.

Az Óbudai-sziget természetvédelmi területet szabadon látogathatjuk a kijelölt sétautakon gyalogosan vagy kerékpárral. A fészkelő madarak és a többi állatfaj zavarását elkerülendő viszont a kutyát a védett területen csak pórázon lehet sétáltatni.

Örömet és felelősséget jelent, hogy a védetté nyilvánított terület az egyik legjelentősebb fővárosi vízimadár-telelőhely, ezért az élőhelyek fenntartása kulcsfontosságú, de megtalálható itt 6 növény-, 6 ízelt lábú, 1 kétéltű, 5 hüllő-, 103 madár- és legalább 8 emlősfaj, amelyek védettek. A védett fajok közül itt nyílik kora tavasszal a ligeti vagy dunai csillagvirág egyik legnagyobb budapesti állománya, fákra felkúszva függönytársulást alkot a kipusztulás szélén álló ligeti szőlő, és új populációit fedezték fel itt két orchideafajnak, a széleslevelű nőszőfűnek és a Tallós-nőszőfűnek.

Harkály és fülemüle a K-hídnál

A védett állatfajok közül talán legfeltűnőbb itt a hód, amelyet a K-hídnál lubickolva le is kamerázhatnak szemfüles kirándulók. De az egész Európában veszélyeztetett mocsári teknős kevés fővárosi lelőhelye szintén a Hajógyári-sziget.

Szinte az összes békafaj és siklófaj előfordul a területen, miközben egyik sem jelent veszélyt, sőt mindegyik védett, és hasznos tagja az ökoszisztémánknak. Ha időt szánunk az állatok megfigyelésére, itt jégmadarat láthatunk kék villanásként cikázni, és megleshetjük a „2022-es év madarát”, a zöld küllőt éppúgy, ahogyan az úgynevezett öt fadoktor fajt: a harkályokat, a rovarpusztító és gyümölcslakmározó aranymálinkót vagy sárgarigót, esős időben pedig a fülemüle trillázásában gyönyörködhetünk.

Ahogy szeretjük

Az ártéri erdő természetvédelmi terület bemutatására hamarosan tanösvényt fognak kialakítani, hogy ne csak oltalmazzuk, hanem meg is ismerhessük az itt otthonos növényeket, állatfajokat és természeti folyamatokat.

Ahhoz, hogy az Óbudai-sziget jelenlegi, többségünk által szeretett vadregényes, természet közeli állapota fennmaradjon, az olykor szigorúnak tűnő változásokat és vállalásokat be kell tartanunk, ha azt szeretnénk, hogy unokáink is gyönyörködhessenek mindebben. Fogjunk össze, hogy a sziget olyan maradjon, amilyennek szeretjük!

(obuda.hu)

 

Még több hír Budáról

Állománygyűlést tartottak december 2-án az ÓBKF Mozaik utcai központjában. Burján Ferenc általános alpolgármester ezen az eseményen mutatta be új kollégáinak a szervezet frissen kinevezett vezetőjét.
A Para Boccia Országos Bajnokság döntőjén a legjobb paraboccia-játékosok mérték össze tudásukat. A versenynek a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium adott otthont
A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. december 12-én 17 órakor KÖZMEGHALLGATÁST tart a MOM Kulturális Központ kupolatermében (1124 Budapest, Csörsz utca...
Múlt héten befejeződött a Bikás parki petanque-pálya felújítása. A kivitelezők a közösségi költségvetésre érkezett szavazatoknak megfelelően a pálya burkolatát újították meg, utolsó lépésként pedig...
A Déli Körvasút bizonyos szakaszokon a Budapest–Varsó nagysebességű vasútvonal része lenne, több helyen négy sínpáron haladna a forgalom. A vasútszakmai követelmények alapján ilyen esetben a...
Az Advent Óbudán 2024 rendezvényhez kapcsolódóan a Laktanya utca HÉV melletti szakaszán november 28-án reggel 6 órától december 23-án 16 óráig tartó időszakban lévő napokon az alábbiak szerint...
Az iskola alapelve ma is ugyanaz, mint hetven éve. A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola idén ünnepli hetvenedik születésnapját.
A nők ellen világszerte követnek el családon belüli, partnerkapcsolati és egyéb erőszakot, miközben annak valódi nagyságrendje és valódi természete gyakran rejtve marad. A világnap célja, hogy...
További bontásra van szükség ahhoz, hogy az egykori Tündérhegyi Pszichiátria épületét helyreállíthassák – de már tervezett keretek között. Az épület engedély nélküli bontásának ügyét követően a...
Szociális Munkáért Díjat kapott Mátics Katalin, az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) vezetője.
Az árvízvédelmi vészhelyzet miatt több harmadik kerületi helyszínen is elhalasztott lomtalanítást hétfőn, azaz november 25-én pótolja az FKF Zrt. A kidobásra szánt lomokat az érintett körzetekben...
Az előrejelzések szerint pénteken Budapestre is megérkezik az első idei hóesés, s a meteorológusok figyelmeztetnek, akár nagyobb mennyiségben is hullhat a hó. Fokozott figyelmet, óvatosságot kérünk...
35 éve fogadták el az ENSZ a gyermek jogait biztosító egyezményét. A gyermekek jogait megvédeni, tiszteletben tartani mindannyiunk, minden közösség kötelessége, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat ennek...
Sem esetleges járatritkítás, sem kapacitáscsökkentés nem fogadható el a HÉV-ek vonalán – szögezték le a BKK tájékoztatása szerint szakmai és civil partnerek a BKK Mobilitási Témacsoportjának ülésén.
Lámpás Klub : közösség látássérülteknek. Fontos felhívni a figyelmet a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, és segíteni a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.
A XII. kerület önkormányzatának 2025-ös évi adópolitikájában a célunk, hogy biztosítsuk a kerület gazdasági stabilitását, miközben egyensúlyt alakítunk ki a lakosok és vállalkozások érdekei és...
Futni jó, ha pedig társaságban futunk, az még jobb – ezt a szabályt erősíti a kerület három futóklubja, amelyek évek óta nagy sikerrel működnek, és népszerűsítik a rendszeres mozgást és az amatőr...
Megkezdődött annak a három önkormányzati lakásnak a felújítása, amelyeket a párkapcsolaton és családon belüli erőszak áldozatainak segítésére szán Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő...

A címlapról

Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat...
A kormányzattal megkötött hároméves bérmegállapodás hosszú távú,...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján...
Elkezdődött a jelentkezés a vállalkozói tehetségeket támogató START...
Az Óbudán telepített sebességmérő készülékek (traffiboxok) egy hónap...
Az informatikai rendszer hibája miatt várhatóan 10-20, esetenként...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Az adózás történelmileg az államhatalom fenntartásának egyik legfontosabb eszköze, ugyanakkor mindig is viták tárgya volt, hogy mi számít elfogadható mértékű adóterhelésnek.
Miért nem olcsóbb az autópálya matrica, ha nem kapunk teljes értékű szolgáltatást, mert hosszú kilométereken keresztül sebességkorlátozások, sávlezárások és azokból fakadó torlódások vannak?
A másnaposság kellemetlen tüneteit sajnos nem lehet azonnal teljesen megszüntetni, de néhány tipp segíthet enyhíteni a szenvedést és felgyorsítani a regenerálódást.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.