Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

gazdaság

  • Magyar nyelvű programozókurzus indult a digitális tudáshiány enyhítésére

    Magyar nyelvű, ingyenes programozókurzust indít a Microsoft, a HTTP Alapítvány és a Green Fox Academy, az akár 3 hét alatt elvégezhető kurzus az alapvető kódolási tudás átadásával készíti fel az érdeklődőket a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira - közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel szerdán.

  • Magyar vállalatok külföldi termelőkapacitásának létrehozását segíti a kormány

    Magyar vállalatok külföldi termelőkapacitásának létrehozását segíti a kormány 23 milliárd forinttal - közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

  • Magyarország a járvány utáni időszakban is vonzó termelési és befektetési célpont marad

    A magyar gazdaság erős alapjai továbbra is jelentős mozgásteret biztosítanak a kormány válságkezelő intézkedéseihez - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak a járványhelyzetet követő első ülése után. Mint fogalmazott: a korábbi évek dinamikus növekedésének is köszönhetően jut elegendő forrás a gazdaság újraindításához.

  • Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett

    A makrogazdasági konszolidáció és befektetésösztönző környezet eredményeképpen Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy kutatás-fejlesztési konferencián csütörtökön Budapesten.

  • Magyarország bekapcsolódik az európai akkumulátorpiaci versenybe

    A közlekedés, a járműgyártás és az energiaipar hatékony zöld átállása érdekében Magyarország a közép-európai államok közül elsőként csatlakozik az európai akkumulátoripari törekvésekhez - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

  • Magyarország elkötelezett a gazdaság zöld átállása mellett

     Magyarország elkötelezett a gazdaság zöld átállása mellett, nincs szó vétóról az európai klímavédelmi célok elérése kapcsán - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

  • Magyarország említésre méltó helyen áll az önvezető autózásra való felkészülésben

     Az önvezető autózásban Magyarország az említésre méltó országok között szerepel a KPMG tanácsadó cég tanulmánya alapján, amely az idén 30 országot talált arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálja az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét; Magyarország a 25. helyen végzett a vizsgált országok között - közölte a KPMG hétfőn az MTI-vel.

  • Magyarország eredményesen bocsátott ki eurókötvényt

    Magyarország kedvező kamatozás és magas befektetői érdeklődés mellett összesen 2 milliárd euró értékben bocsátott ki 6 és 12 éves futamidejű államkötvényeket - jelentette be Varga Mihály közleményben, amelyet a Pénzügyminisztérium csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

  • Magyarország és Lengyelország megvédte nemzeti büszkeségét

    Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak komoly pénzösszegeket sikerült szereznie, hanem megvédte nemzeti büszkeségét az európai uniós csúcson - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 2021-2027 közötti keretköltségvetésről és a koronavírus-válság miatti gazdasági helyreállítási csomagról szóló négynapos tárgyalások után, kedden Brüsszelben.

  • Magyarország felkerült a startup világtérképre

    A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-nek eljuttatott közleményében szerdán.

  • Magyarország részt vesz a fenntartható búzatermesztési programban

    Magyarország részt vesz a Mondelez International fenntartható búzatermesztési programban, az így termesztett Harmony búzát július végén első alkalommal aratták le hazánkban.

  • Magyarországi terveiről tárgyalt Palkovics Lászlóval a Huawei

    Az ötödik generációs mobilhálózatok bevezetéséről és a Huawei Technologies magyarországi terveiről egyeztetett a vállalat Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel szerdán Budapesten - közölte a Huawei az MTI-vel.

  • Magyarországon nincs és nem is lesz áruhiány

    Magyarországon a koronavírus-járvány ellenére nincs áruhiány és ez a következő hónapokban is így lesz - fejtette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

  • Magyarországon összehangolt közlekedésfejlesztés valósul meg 2014-2020-ban

    Magyarországon az európai uniós társfinanszírozású közlekedésfejlesztésben 2014-2020 között összehangolt, korszerű és gazdaságos közlekedésfejlesztés valósul meg három operatív program - hangsúlyozta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten.

  • Magyarországon továbbra is megéri diplomát szerezni

    Magyarországon továbbra is megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a diplomával rendelkezők könnyebb elhelyezkedéssel, jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és növekvő jövedelemmel számolhatnak - mondta a pénzügyminiszter az Óbudai Egyetem tanévnyitó ünnepségén hétfőn, Budapesten.

  • Magyarországot a magyar emberek munkája teszi sikeressé

     A kormány nem engedi elveszni az elmúlt tíz év eredményeit, és azért támogatja a munkahelyteremtő vállalkozásokat, mert Magyarországot a magyar emberek munkája teszi sikeressé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Környén, ahol a Transintertop Kft.-nek adott át támogatási szerződést a versenyképesség-növelő támogatási program keretében.

  • Magyarországot is elérheti brit csapás

    Magyarországot is elérheti a teherautó-sofőrök olyan hiánya, ami ellátási problémákat okoz, ahogy az a Nagy-Britanniában most látható, a képzés költségeinek állami támogatása nem ad teljes megoldást a problémára.

  • Májustól lesz elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz

    Május 1-től lesz elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz, augusztus 15-étől pedig több mint duplájára emeli a kormány a Diákhitel1 havonta igényelhető összegét - közölte az Innovációs- és Technológiai Minisztérium és a Diákhitel Központ.

  • Már a tartalékaikat kénytelenek felélni a hazai utazási irodák

    Kérdéses a téli utazási idény forgalma, ugyanis egyelőre a magyar kiutazók által kedvelt összes térség tiltott zónában van - ismerteti a keddi Világgazdaság.

  • Már az iparűzési adóelőleg is felezhető

    A fizetendő iparűzési adóelőleg is felezhető, ehhez mindössze egy egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani február 25-ig az adóhivatalhoz.