Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Magyarország elkötelezett a gazdaság zöld átállása mellett, nincs szó vétóról az európai klímavédelmi célok elérése kapcsán - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

    Kaderják Péter kifejtette, Magyarország az elmúlt harminc évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az 1990-es szinthez képest már egyharmadával csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását, ez európai uniós átlagban csak 25 százalék. A magyar teljesítmény európai szinten a nyolcadik legjobb. Az egy főre jutó üvegházhatású gáz kibocsátásában pedig messze az uniós átlag alatt van Magyarország - tette hozzá.
    A magyar kormány elkötelezett a klímacélok teljesítése mellett, egyeztetés folyik ugyanakkor annak megoldásáról, hogy a megemelt klímacélok teljesítésével aránytalanul ne terheljék a magyar lakosságot, tehát méltányos megoldás szülessen - hangsúlyozta az államtitkár annak kapcsán, hogy az EU a 2030-ra a jelenleg érvényben lévő 40 százalék helyett 55 százalékkal csökkentené károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest.
    Kaderják Péter emlékeztetett, az eddigi klímapolitikai célok teljesítésénél alapelv volt, hogy az unió tagállamai különböző induló helyzetből hajtják végre a jelentős átalakulást, és hagyni kell rugalmasságot abban, hogy az egyes országok milyen tempóban haladnak a klímasemlegesség 2050-es elérése felé.
    Mint mondta, ezt Magyarország el tudja fogadni, de álláspontja szerint a közös 2030-as 55 százalék mellett valamennyi teljesítést minden tagállamnak vállalnia kellene, mert több, klímavédelmi szempontból hangos tagállam 1990 óta egyáltalán nem csökkentette szén-dioxid-kibocsátását. Többen potyautasok a közös politikában és ez aláássa az európai klímapolitika hitelességét - fogalmazott.
    Magyarország amellett érvel, hogy a közös 55 százalék vállalása mellett 2030-ra minden tagország legalább 40 százalékkal csökkentse saját károsanyag-kibocsátását - mondta. Hozzátette, hogy a magyar álláspont szerint a klímacélok elérésénél a rezsiköltségek indokolatlan emelkedését el kell kerülni, és minden lehetséges technológiát fel kell használni. Van helye az atomenergiának, a megújuló energiának, az energiahatékonysági beruházásoknak, és középtávon még a földgázfelhasználásnak is - jelezte az államtitkár.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.