Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

gazdaság

  • Nagyot fékezhet év végére a gazdaság

    Negatív meglepetést okozott a harmadik negyedévi gazdasági teljesítmény, ezért a korábbiakhoz képest rosszabb éves teljesítményt jósolnak immár a piaci elemzők. Több tényező is a kilátások romlása felé mutat.

  • NAV: a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát

    A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát,  a személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról idén is május 20-áig lehet rendelkezni, a kedvezményezettek listája a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján olvasható - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.

  • Négy hónappal később is elég benyújtani a beszámolót, bevallani és befizetni a társasági adót

    A veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítése szerint a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó éves bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és beküldeni, sőt az adót is eddig az időpontig kell megfizetni – közölte a Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

  • Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban a vállalkozások megerősítéséért, a munkahelyek védelmében

    A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságvédelmi A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munkahelyeinek megőrzését, a hazai vállalatoknál meglévő szaktudás megvédését szolgálják - mondta György László az ITM államtitkára.

  • Négyszer egymás után csökken a gázolaj ára

    Negyedik alkalommal folyamatosan csökken a gázolaj ára. A múlt héten kétszer, és ma is esett a gázolaj ára, e hét péntektől újabb 3 forinttal lesz olcsóbb ez az üzemanyag – tudta meg a holtankoljak.hu.

  • Nehéz időkben is számíthat az ország a magyar pénzintézetekre

    Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy az ország nem csupán a jól teljesítő, hanem a nehéz években is számíthat a magyar pénzintézetekre - jelentette ki a pénzügyminiszter a Gránit Bank csütörtöki online rendezvényén.

  • Nem áll le a horror a benzinkutakon

    Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 9 forinttal emelkedik. Ez egyrészt új csúcsot fog jelenteni mindkét üzemanyagtípus számára, másrészt ezzel a benzin egy héten belül 17 forinttal, a gázolaj pedig 15 forinttal drágul.

  • Nem érintkezhetnek élelmiszerrel műanyagot és bambuszt együtt tartalmazó anyagok

    Az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyek műanyagot és bambuszt együttesen tartalmaznak, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a következő negyedévig biztosít türelmi időt a forgalmazóknak, hogy kivonják ezeket a termékeket a forgalomból - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

  • Nem érkezik uniós többletforrás a járványhelyzet kezelésére

    A koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarországra nem érkezik többletforrás az Európai Uniótól - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

  • Nem került az országba génmódosított dísznövény-szaporítóanyag

    A vizsgálatok szerint nem érkezett génmódosított dísznövény-szaporítóanyag Nyugat-Európából Magyarországra - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden közzétett tájékoztatójában.

  • Nem lehetnek nyitva a boltok ma délután 3 órától, kivétel például az élelmiszerüzlet és patika

    Nem lehetnek nyitva a boltok kedd délután 3 órától a koronavírus-járvány miatt, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

  • Nem teheti kötelezővé a munkaadó a COVID-19 elleni védőoltást szakértők szerint

    A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a munkáltatók számára, hogy kötelezővé tegyék dolgozóiknak a koronavírus elleni védőoltást - hívták fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.

  • Nemsokára újra fizetni kell a törlesztőrészleteket

    Idén év végén véget ér a hiteltörlesztési moratórium (bár kormányzati szereplő pedzegetik, hogy fontolóra vették, hogy esetleg, egyes csoportoknak meghosszabbítják, de hivatalos döntés nincs még), vagyis már kevesebb van hátra belőle, mint amennyi eltelt a március közepi bevezetés óta. Január 1-jétől újra fizetni kell a felvett hitelek törlesztőrészleteit.

  • Nemzeti konzultáció kezdődik

    Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről. A kérdőív nagy része elkészült, és várhatóan már péntek délután meg is indítják a konzultációt - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő beszámolt arról is, hogy a járvánnyal szembeni első csatát megnyertük, ezért szüntethető meg a különleges jogrend.

  • Nincs megállás

    Újabb áremelés jön szerdától a magyar kutakon: már a benzin is megközelíti az 500 forintos lélektani határt.

  • Nő, de rohamosan öregszik a személygépkocsi-állomány

    Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel, 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

  • Növekedési pályán, stabil állapotban érte a járvány a magyar gazdaságot

    A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat -– jelentette ki Varga Mihály a KSH által péntek reggel közölt GDP-adatokat kommentálva.

  • Növelné részesedését a Coca-Cola HBC a magyar kávépiac prémium szegmensében

    Jövő májusra 20 százalékra növelné piaci részesedését a Coca-Cola HBC Magyarország a magyar kávépiac prémium szegmensében a Costa Coffee-val történt bővülésével - mondta Vajda Márton, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé és prémium alkohol portfólió vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

  • Növelni kell a Budapestre látogató belföldi turisták számát

    A júliusban Budapesten járt 75 ezer turista 40 százaléka belföldről, 60 százaléka külföldről érkezett, utóbbiak száma azonban jelentősen csökkent, mert korábban 85-90 százalék között mozgott, így a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

  • Növelni kellene a juhhús fogyasztást

    A fogyasztók alaposabb tájékoztatása, a fogyasztás növelése és a magyarországi feldolgozók támogatása érdekében tavaly július 15-től a nem előre csomagolt (pultból kínált) juh-, kecskehúsnál is táblán kell jelölni a származási országot - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a tárca pénteki közleménye szerint.