Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarországra nem érkezik többletforrás az Európai Uniótól - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

Perényi Zsigmond elmondta: hamisak a több ezer milliárd forintnyi, a járványhelyzet kezelésére fordítható uniós forrásokról szóló hírek, pénzügyi támogatásról nincs szó. A valóság az, hogy az Európai Bizottság (EB) csupán koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezésre tett javaslatot. Ahhoz viszont, hogy Magyarországnak többletforrás álljon rendelkezésére, a jelenlegi többéves pénzügyi keret módosítására lenne szükség a tagállamok egyhangú támogatásával. Ilyen javaslatot az EB azonban nem terjesztett elő, így tárgyalás sem volt róla - mutatott rá az államtitkár.

Hozzátette, még az éves kifizetési ütemterv sem módosul, amit a bizottság rendelete szó szerint is tartalmaz, bár ezt igyekeznek agyonhallgatni az ellenzéki politikusok.

Perényi Zsigmond elmondta, a magyar kormány konkrét válaszokat ad a járványügyi helyzetre, ellentétben a bizottság látszatintézkedéseivel, amelyet uniós mentőcsomagnak neveznek. Semmilyen pluszforrásról nincs szó egyik tagállam esetében sem - szögezte le.

Mint mondta, ezek az összegek a tagállamoknak a 2014-2020-as időszakra már korábban, hét évre előre megítélt uniós pénzügyi csomagban az utolsó fillérig benne vannak. A brüsszeli javaslat úgy szólt, hogy a még fel nem használt uniós forrásokat fel lehet használni a járvány elleni védekezésre. Ez likviditásban jelenthet segítséget, leginkább azon országoknak, amelyek gazdasága nincs olyan állapotban, hogy kezelni tudják a koronavírus okozta helyzetet - magyarázta az államtitkár.

Kiemelte, Magyarországnak - az európai szinten is kiemelkedő gazdasági teljesítményének köszönhetően - van pénzügyi mozgástere, ezért a tartalékait a járvány elleni védekezésre és a gazdaságvédelmi akciótervre tudja fordítani. Továbbá Magyarország a kohéziós forrásokat lekötötte fejlesztésekre, már futó pályázatok, beruházások zajlanak országszerte.

Ezektől a projektektől nem lehet elállni, de erre nincs is szándék. Az innovációs tárca a beruházások végrehajtását segítő és könnyítő komplex csomagot jelentett be annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe került projektgazdák is megvalósíthassák fejlesztési elképzeléseiket - mondta el Perényi Zsigmond.

 

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.