Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

gazdaság

  • Már elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás

    A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése, a vállalkozások mától pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra. A program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál segíti akár több százezer munkahely megőrzését.

  • Már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás

    A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

  • Már tízezer magyarnak segítettünk hazatérni

    A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

  • Már több mint 10 ezer álláskeresőt juttatott munkához a munkahelyteremtő bértámogatás

    A munkahelyteremtő bértámogatási program már több mint 10 ezer regisztrált álláskereső újbóli elhelyezkedését segítette - közölte Bodó Sándor az MTI-vel. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány...

  • Már több mint 100 ezer munkavállalón segít a munkahelyvédelmi bértámogatás

    A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

  • Már több mint 2800 hatósági házi karantént rendeltek el - aki felelőtlenül nem tartja be, az a járvány terjedését segíti!

    A koronavírus-járvány elleni rendkívüli intézkedések végrehajtása folyamatos, zajlik a határellenőrzés is. Az átutazó forgalom szempontjából pedig csak azok léphetnek be, akiknek az országon át történő akadálytalan áthaladása biztosított -  jelentette ki Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.

  • Márciustól az üzletekben is ki kell helyezni az új energiacímkéket

    Március elsejétől az új energiahatékonysági címkék a boltokban is megkönnyítik a legkelendőbb háztartási nagygépek, fényforrások és elektronikus kijelzők összehasonlítását, a fogyasztóvédelmi hatóság már tavasszal ellenőrzi a címkék megfelelőségét a hagyományos és az online kereskedelemben - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

  • Másfél év alatt megduplázódott a zöld rendszámos autók száma

     Másfél év alatt megduplázódott a zöld rendszámos autók száma Magyarországon - hangzott el hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Másfél millióan kapnak értesítést a NAV-tól

    A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek. Október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük. Elektronikusan az adószámla-ügyintézés is kényelmesebb, ezért sosem késő ügyfélkaput nyitni - olvasható a hivatal közleményében.

  • Meg kell akadályozni a magyar tejtermékek piaci visszaszorulását

    A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az MTI-vel.

  • Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás

    Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás, aminek maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért...

  • Még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között

    Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új típusú koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításáért és a gazdaság mielőbbi újraindításáért - közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt kedden videokapcsolaton keresztül.

  • Megalakult a Zöld Busz Program projektirányító bizottsága

    A projektirányító bizottság koordinálja a Klíma- és természetvédelmi akciótervben kiemelt szerepet betöltő közlekedészöldítési program megvalósítását. Az alacsony és nulla kibocsátású járművek forgalomba állítását a nagyvárosok közösségi közlekedésében 36 milliárd forinttal támogatja a kormány - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

  • Megduplázzák a Babakötvény állami támogatását

    Bejelentették a Babakötvények utáni járó állami támogatások összegének növekedését.

  • Megduplázzák a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét

    Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét - jelentette be Varga Mihály csütörtökön.

  • Megjelent az egészségügyi szakdolgozók bértámogatásáról szóló rendelet

    A fekvő- vagy járóbeteg-szakellátáson kívül a mentésben, a betegszállításban, vérellátásban dolgozókra, illetve védőnőkre terjed ki az egészségügyi szakdolgozók bérét érintő, novembertől hatályos bértámogatás – az erről szóló rendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg, írja a Napi.hu.

  • Megjelent az újabb adókönnyítésekről szóló kormányrendelet

    Megjelent az újabb adókönnyítésekről szóló kormányrendelet - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel kedden este, hozzátéve: a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb adókönnyítő intézkedései több mint 200 milliárd forintot hagynak a magyar családoknál, a vállalkozásoknál és a lakosságnál.

  • Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek

    Megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei.

  • Megkezdődött a bioüzemanyagok előállítása a Dunai Finomítóban

    Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol, az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

  • Megszünteti az E.ON a lakossági versenypiaci gázszerződéseit

    Az E.ON Energiamegoldások Kft. 2021. november 30-ai határidővel megszünteti lakossági földgáz-versenypiaci szerződéseit, így az érintett háztartásoknak legkésőbb december 1-ig új szerződést kell kötnie a felhasználási helyen működési engedéllyel rendelkező egyetemes szolgáltatóval, vagy egy másik földgáz-kereskedővel, különben kikapcsolhatják a gázt és leszerelhetik a gázórákat – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közleményéből.