Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány elleni rendkívüli intézkedések végrehajtása folyamatos, zajlik a határellenőrzés is. Az átutazó forgalom szempontjából pedig csak azok léphetnek be, akiknek az országon át történő akadálytalan áthaladása biztosított - jelentette ki Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.

Ismertette: március 12-től kedd éjfélig 2817 hatósági házi karantént rendeltek el, és 5094 olyan ellenőrzést végeztek, amelynek során a hatósági házi karantén szabályainak megtartását vizsgálták. Azok, akik nem tartják be a hatóság által elrendelt karantént, azok szankciókra számíthatnak és egyúttal súlyos felelőtlenséget követnek el, mert pont az ilyen felelőtlen viselkedés miatt fertőzhetnek meg másokat és így gyorsulhat a járvány terjedése.

Ellenőrizték a kereskedelmi intézmények nyitva tartását korlátozó intézkedések betartását is, az önkéntes jogkövetés túlsúlyban van, de hét személlyel szemben már 350 ezer forint értékben szabtak ki bírságot a szabályok megszegése miatt. Folytatják a kereskedelmi egységek ellenőrzését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is segít ebben.

Folyamatosan monitorozzák azt is, hogy a vírus helyzetét kihasználva kik azok, aki meg akarják károsítani a magyar embereket. Meg kívánják gátolni, hogy valaki hasznot húzzon ebből a rendkívüli helyzetből. Fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket tartanak, továbbá azt is vizsgálják, hogy a kereskedők által kínált termékek alkalmasak-e arra, amire eladják a vevőknek, azt meg kívánják gátolni, hogy bárki hasznot húzzon az állampolgárok szorult helyzetéből.

Jelen körülmények között a kormány intézkedései arra irányulnak, hogy a vírus terjedésének lassítása mellett a magyar állampolgárok ellátását biztosítsák. Ismertette ennek többek közt a teherforgalom biztosítása érdekében is szükség volt, hogy Magyarországon is biztosított legyen a lakosság ellátása. Jelenleg Hegyeshalomnál egy óra alá csökkent a várakozás, továbbá Kópházán és Rábafüzesnél is megindították a teherforgalmat. Az országon belül a teherforgalom zavartalan - tette hozzá. Az akadálytalan teherforgalom az egyik záloga a lakosság ellátásához. Hangsúlyozta: az áruellátás folyamatos, a belföldi közlekedést nem korlátozzák semmilyen formában, másrészt a külföldről érkező teherforgalom is zavartalan.

Beszámolt arról is, hogy a határon igyekeznek humanitárius módon eljárni, ugyanakkor a román és bolgár állampolgároknak biztosított áthaladási lehetőség azzal a káros következménnyel járt, hogy minden olyan román és bolgár állampolgár, aki gyorsan haza szeretett volna jutni, az Hegyeshalomhoz ment és 29 kilométeres kocsisor torlódott fel az osztrák oldalon. Folyamatos kormányzati és rendészeti egyeztetés zajlott a környező országokkal, ennek következtében meg tudták indítani a Szerbiába, Romániába, Bulgáriába tartó tranzit átmenő- és a személyforgalmat.

Újságírói kérdésre válaszolva megjegyezte: az operatív törzs nem tett javaslatot egyelőre a kormánynak a koronavírus terjedése miatt kijárási tilalomra vagy települések lezárására, de elképzelhetőnek nevezte, hogy eljön ennek az ideje. Leszögezte: nagyon alapos modellezés és számítások szükségesek egy ilyen intézkedéshez.

Rendkívüli kormányintézkedések: határellenőrzés, beutazási tilalom, hatósági házi karantén

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/rendkivuli-kormanyintezkedesek-hatarellenorzes-beutazasi-tilalom-hatosagi-hazi-karanten

Ezért fontos a hatósági házi karantén bevezetése és betartása

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.