Járvány
-
Magyarország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést Ausztria és Szlovénia viszonylatában
Az új koronavírus-járvány elleni védekezés részeként csütörtöktől a rendőrség újra ellenőrizhet az osztrák és a szlovén határon - közölte a rendőrség a honlapján.
-
Nincs újabb halálos áldozat, 521 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Nem halt meg senki, de újabb 521 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 740 136 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 506 788-an már a második adag vakcinát is megkapták.
-
Szigorú menetrend mellett kezdődhet meg az ország életének és gazdaságának újraindítása
Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését. A korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár. A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a gazdaság újraindítására, ez azonban csak fokozatosan, szigorú menetrend mellett történhet meg.
-
15 óra után is nyitva lesznek posták
A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedés, mely szerint az üzleteknek, éttermeknek 15 órakor be kell zárniuk, a postákra nem vonatkozik. A posták a bejáratnál feltüntetett nyitvatartási időben várják az ügyfeleket.
-
1500 százalékkal drágult a szájmaszk a patikákban
A koronavírus magyarországi megjelenésével tizenhatszorosára emelkedett a sebészi arcmaszkok ára, ha ezek egyáltalán elérhetők a patikákban. Jellemzőbb, hogy hiány van belőlük.
-
187-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 187-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
-
204 fertőzött és 10 elhunyt a Pesti úti idősotthonban
A legfrissebb adatok szerint már 10 idős ember hunyt el a Pesti úti idősotthon gondozottjai közül és 204 az igazolt fertőzöttek száma.
-
22,5 millió maszk és 220 lélegeztetőgép érkezett a múlt héten
Az elmúlt egy héten 21 repülővel és 3 kamionnal szállítottak Magyarországra a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket - közölte a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlésben.
-
2284 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 14 idős krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2284 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 239 főre emelkedett az elhunytak száma, 390-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
-
24 óra alatt 1,5 millió védőruha, 100 ezer kesztyű, 50 ezer teszt és 200 lélegeztetőgép érkezett Magyarországra
Az elmúlt 24 órában másfél millió védőruha érkezett a magyar orvosok és nővérek számára - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookra feltöltött videóban.
-
2443 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 12 idős krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2443 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg, egy 41 éves férfi kivétel mind idősek. Ezzel 262 főre emelkedett az elhunytak száma, 458-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
-
2500 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 10 krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2500 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 krónikus beteg. Ezzel 272 főre emelkedett az elhunytak száma, 485-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
-
2583 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 idős krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2583 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg. Ezzel 280 főre emelkedett az elhunytak száma, 498-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
-
30-40 magyar utas van a Mexikóban vesztegzár alá helyezett turistahajón
Harminc-negyven magyar utas tartózkodik a koronavírus gyanúja miatt Mexikóban vesztegzár alá helyezett turistahajón - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.
-
3035 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 11 idős beteg
A mai naptól részletesebb adatközlést láthatnak honlapunkon. Külön is feltüntetjük az aktív fertőzöttek számát, ez azoknak a számát jelenti, akik még koronavírussal fertőzöttek és még nem gyógyultak ki abból, kórházban vagy otthonukban vannak. Emellett az aktív fertőzöttek, a gyógyultak és az elhunytak statisztikájánál külön bontva láthatóak Budapest és Pest megye, valamint vidék adatai.
-
3111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 10 krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 krónikus beteg. Ezzel 373 főre emelkedett az elhunytak száma, 759-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
-
39-re nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 39-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma.
50-re nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma
Újabb magyar állampolgároknál és egy külföldinél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 50-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma.
58-ra nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 58-ra nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma.
6-ra emelkedett a koronavírussal-fertőzött elhunytak száma és 12 főre a gyógyultak száma
Újabb koronavírussal-fertőzött betegek haltak meg. Egy 65 éves és egy 75 éves magyar nő hunyt el. Őszinte részvétünk.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

