Járvány
-
Egyelőre nem hirdetik meg a honvédelmi táborokat
A koronavírus terjedése miatt egyelőre nem hirdetik meg a honvédelmi táborokat.
Egyes felületeken akár két-három napig is megél a kórokozó
Az új típusú koronavírus a levegőben néhány órán át, egyes felületeken akár két-három napig is megél - állapította meg az amerikai országos Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének (NIAID) kutatóiból és más tudósokból álló csoport.
Egyre több az Influenza megbetegedés
Influenza - Egyre több a megbetegedés
Egyre több cég szünetelteti a személyes ügyintézést
Egyre több cég szünetelteti ideiglenesen a személyes ügyintézést ügyfélszolgálati irodáiban a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében.
Egyre többen kérik igazságügyi szakértő kirendelését építőipari jogvitákban
Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita, amelyben beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-vel.
Egyszerű praktika: Szellőztessünk rendszeresen a lakásban, az irodában, az autóban!
Egyszerű hétköznapi dolgokkal is sokat tehetünk a koronavírus-fertőzés elkerüléséért. Az egyik ilyen praktikus tanács - a gyakori és alapos kézmosás mellett - a gyakori szellőztetés.
Élelmiszerbiztonsági tanácsok a lakosság részére a koronavírus járvány idején
A Nébih szemléletformáló munkája során minden eszközt megragad ahhoz, hogy a vásárlókat a hétköznapokban is a helyes vásárlói magatartásra ösztönözze. A jelenlegi rendkívüli helyzetben fokozott odafigyeléssel és a napi higiéniai szabályok szigorú betartásával a lakosság is sokat tehet a járvány megfékezéséért.
Életbe lépett a külföldiek beutazási tilalma
A kormány döntése alapján a magyar hatóságok lezárták Magyarország határait a személyforgalom előtt, így 2020. március 17-én 00:00 órától kezdődően csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére.
Életbe léptek a szigorított határvédelmi intézkedések Magyarországon
Életbe léptek a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorított határvédelmi intézkedések kedden Magyarországon. Ideiglenesen a teljes belső határon visszaállította a határellenőrzést a kormány.
Elfogadta az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt
Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt kedden.
Elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt
Figyelembe véve a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tájékoztatásait is - különösen a tömegrendezvények kapcsán felmerülő fokozott fertőzésveszélyre való tekintettel - a Műegyetemi Állásbörze szervezői a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetőségével közösen a rendezvény elhalasztásáról döntöttek.
Elhalasztják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust
A Budapesten idén szeptember 13. és 20. között kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK) az új koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő csütörtökön.
Elhalasztják idén a hagyományos auschwitzi Élet menetét
A koronavírus-járvány miatt elhalasztják idén az április 21-én megtartani tervezett hagyományos auschwitzi Élet menetét - tájékoztatták hétfőn a szervezők az MTI-t.
Elhunyt 107 beteg, 6268 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Százhét, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 6268 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Hozzátették: eddig 5 962 878 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 744 219-en a második, 1 millió 274 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Elhunyt egy beteg, 134 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Egy beteg meghalt, és újabb 134 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 709 197 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 504 205-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Elhunyt három beteg, 188 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Három beteg meghalt, és újabb 188 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 677 606 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 500 193-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas mobil konténer
Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése Kiskunhalason hétfőn.
Elnöki nyilatkozat a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényről - DOKUMENTUM
A mai napon az Országgyűlés sürgős eljárás keretében elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. A törvény megfelel az Alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható. Ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését.
Emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja Budapesten és másik négy városban
Lassú ütemben, de folyamatosan növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
Érintésmentes küldeménykézbesítést vezet be a Magyar Posta
Tekintettel a kialakult járványhelyzetre - 84/2020. sz. kormányrendelet alapján - a Magyar Posta a fertőzésveszély kockázatát csökkentő ún. érintésmentes küldeménykézbesítési eljárást alakít ki, amelyet 2020. április 6-tól vezet be.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

