Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarországon továbbra is megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a diplomával rendelkezők könnyebb elhelyezkedéssel, jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és növekvő jövedelemmel számolhatnak - mondta a pénzügyminiszter az Óbudai Egyetem tanévnyitó ünnepségén hétfőn, Budapesten.

Varga Mihály, a II-III. kerület fideszes országgyűlési képviselője a hallgatókhoz szólva azt hangoztatta: Magyarországnak szüksége lesz a most megszerzett tudásra, a hallgatók kreativitására, elhivatottságára. A magyar gazdaság sikerének kulcsa, hogy az elmúlt években nemcsak a termelés, hanem egyre inkább az innováció és a kutatás-fejlesztés területén is megindult az előrelépés - hangsúlyozta a miniszter.
    A tárcavezető elismerősen szólt az egyetem digitális oktatás terén tett fejlesztéseiről és a koronavírus-járvány elleni védekezést segítő kutatásairól is, utalva az Óbudai Egyetemen kifejlesztett tömeglélegeztető-rendszerre.
    Mint mondta, jó volt látni, hogy a magyar kutatók felkészültsége és kreativitása most is előre vivő volt, és ismét bebizonyosodott, hogy Magyarországon megvan az a szellemi tőke, az az egyetemi háttér és azok a kiváló kutatók, akikre és amelyekre a fejlődéshez szükségünk van.
    Varga Mihály kitért arra is, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is eredményesen védekezett a koronavírus-járvány első hullámában, ami a magyar emberek fegyelmezettségének is köszönhető volt.


    Kiemelte, a veszély nem múlt el, küszöbön a második hullám, ezért továbbra is óvatosnak kell lenni. "Egy ország védekezésének a minőségét, az óvintézkedések betartását az emberek felelősségérzete határozza meg" - fogalmazott Varga Mihály.
    Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt rendhagyó tanévet hagytak maguk mögött, és a járványhelyzet ugyan megváltoztatta az egyetem életét, de sem felülírni, sem gúzsba kötni nem tudta.
    Hangsúlyozta, a veszélyhelyzet alatt is arra törekedtek, hogy a hallgatókat a megszerezhető tudás elsajátításában nem érje hátrány, így az egyetem folyamatos volt az oktatás és a kutatás, és felkészültek arra, hogy bármikor újra átálljanak az online oktatásra.


    A rektor kitért az egyetem kifejlesztett lélegeztetőgép-rendszerre, amelyet a legjelentősebb szellemi terméknek nevezett, és a berendezés elnyerte az Európai Unó innovációs nagydíját.
    Mint mondta, büszke arra, hogy az Óbudai Egyetem a koronavírus elleni küzdelemben nem csak alkalmazott, hanem alapkutatási szinten is "megmutatta magát."
    Kovács Levente szerint az egyetem "kitört az egyformaságból", egyediek lettek, és az új stratégia megfogalmazása óta szép eredményeket értek el. Kitért arra is, hogy az egyetem jelentős szerepet vállalt a kormányzat "Fokozatváltás a felsőoktatásban" című stratégiájában és a Modern városok program célkitűzéseinek megvalósításában.
    Elmondta, normál eljárásban 4105 hallgató szerzett idén diplomát az egyetemen, a 2020/2021-es tanévet pedig 2827 magyar és 144 külföldi hallgató kezdheti meg.
    Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az Óbudai Egyetem magán viseli mindazokat a pilléreket, amelyeket a 2016-os felsőoktatási stratégiában megfogalmaztak. Olyan képzéseket folytat, amely a gyakorlati képzés megerősítését helyezi előtérbe, ennek egyik példája a duális képzés és ennek egyre erősebb megjelenése.

Fotó: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.