Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Minden nem látszik - Türk Péter életmű-kiállítása


2018. április 20. – június 24. TÜRK PÉTER (1943 – 2015) a magyar neoavantgárd 1960-as évek második felében induló „nagy generációjának” éppúgy meghatározó alakja volt, mint a „kortárs” magyar szcénának. Következetes és koherens, konceptuális irányultságú pályájának minden korszakában kiemelkedő jelentőségű műveket alkotott. Munkássága az 1945 utáni magyar képzőművészet talán egyik legizgalmasabb és leginspiratívabb teljesítménye.

Türk Péter 1943-ban született Pestszenterzsébeten. 1957 és 1961 között a Képzőművészet Gimnázium (Budapest), majd több sikertelen felvételei után, 1964-től az egri Tanárképző Főiskola hallgatója magyar-rajz szakon. A köztes időszakban kitanulja a betűszedő szakmát. Miután Egerben diplomát szerez, szinte azonnal bekapcsolódik a magyar neoavantgárd vérkeringésébe. 

Pályájának ez a szakasza többé-kevésbé leírható, értelmezhető a korszak ismert, s ugyanakkor folyamatosan változó koordinátái, összefüggésrendszerei mentén, egészen az 1980-as évek végéig. Korai, franciás igazodású, a lírai absztrakció jegyében keletkezett műveit, az organikus és a geometrikus formavilágot összehangoló reliefek, grafikák, majd minimalista, redukált szín és formavilágú szénrajz és táblakép-sorozatok követik. A hetvenes évek elejének analitikus megközelítésű – „számtani programokat” is futtató – konceptuális irányultságú sorozatai pedig az hazai (új)geometrikus és struktúraelvű művészetben játszott szerepére hívják a figyelmet. Munkásságában a hangsúly ’70-es évek közepétől – a fogalmi-konceptuális művészet jegyében létrehozott műveit követően –, a saját alkatára, céljaihoz hangolt egyedi, fotóalapú képalkotási- és rögzítési technikákra helyeződik át. Az asszociációs sorok, képszövésekkel, pszichogramok és fenomének közös nevezője: a látáspszichológiával kapcsolatos érdeklődés, illetve képalkotás és az emlékezés belső összefüggéseinek vizsgálata.

Egy váratlan élmény, 1989-es Istentapasztalatának spirituális ereje azonban – másfél évre megszakítva a művészi alkotómunka folyamatát – alapjaiban változtatja meg Türk életét, a művészet-tudomány-hit viszonyrendszer hierarchiájáról vallott elképzeléseit. A korábban stílusokban, műfajokban, egymás mellett futó „történetekben” gazdag életmű fókuszáltabbá válik. Egy kérdéskör aspektusait sorozatokban, 5-10 éves periódusaiban bontja ki, láthatóvá téve egy végtelen és rejtőzködő, de megismerésre váró és vágyó, transzcendens világot.

Látszólag meglehetősen banálisnak tűnő tárgyak, jelenségek képesek „gondolat-mágnesként”, meditációs objektumként” működni, de épp ezeken a hétköznapi „tüneményeken” keresztül nyitnak átjárókat a koncentrált figyelem, a szinte „emberi közreműködés nélküli” képalkotás útjai. Az emberi vagy gépi algoritmusok végigfuttatása – átrajzolások, képrétegzések, negatívhalmozások, téglagörgetés-változatok – utak egy rejtett és láthatatlan, de fogadókészség esetén megmutatkozni képes világhoz. Ennek a „képhalászatnak” az eredményeképpen úgy sejlik fel a végtelen, „a nem emberhez való tökéletesség”, hogy közben szembesít korlátainkkal is.

Az életmű úgy válik szét a két – az Istentapasztalat előtti és utáni – periódusra, hogy számos látható és eleinte talán kevésbé érzékelhető szállal kötődnek egymáshoz bennük művek, műcsoportok. Ennek a változékony, de mégis állandó elemeket tartalmazó tér- és időbeli összefüggésrendszernek a főbb alapmotívumait, ismétlődő, egymásba alakuló mintázatainak bemutatására törekszik a kiállítás. Épp a fentiek okán egy viszonylag laza, de követhető kronológiát követve, amely egy fontos témakör (kérdőjeles akciók), egy meghatározó helyszín (szepezdi kert) vagy egy hosszútávú művészi program (egymásrarajzolások, téglamunkák) – adott esetben akár több évtizednyi munkát összesűrítő – csomópontjain halad keresztül.

Türk Péter nagy és összetett életművet hozott létre, sok (látszólagos) ismétléssel, apró, alig érzékelhető elmozdulással. Mint egy bonyolult mintázatú szőnyeg: hozzá kell lassulni, időt kell hagyni az egyes szálak, motívumok, minták szétszálazására, vándorlásuk követésére, a gondolatmenetek megismerésére. Ily módon második világháború utáni modern magyar képzőművészet egyik legizgalmasabb, de eddig kevéssé ismert életműve tárulhat fel a figyelmes szemlélő előtt.

 

A kiállítás 2018. június 24-ig tekinthető meg.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.