Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Június 3-án kerül forgalomba Nemzeti Kötvény néven egy új lakossági állampapír, amely nagyon jó befektetésnek tűnik. A kötvény az ötödik év végére 6 százalékos kamatot hoz, ráadásul a 15 százalékos kamatadót sem kell kifizetni utána. Iványi Ildikó befektetési szakember szerint ugyanakkor fontos azt is látni, hogy az új állampapírban nincs szó inflációról, ami egyfajta kockázatot jelent a befektető számára.

A 2008-as válság és az azt követő pénzpiaci intézkedések arra késztették az embereket, hogy otthon vagy csak a bankszámlán tartsák a megtakarításaikat. A jelenlegi 0.9 százalékos magyarországi jegybanki alapkamat kimagasló az Európai Unióban, ugyanakkor ezzel együtt sem vonzó egy lakossági befektetőnek. Ma a kötvény- és az államkötvény piacon is, kevés olyan befektetés van, mellyel 3 százalék feletti kamatot lehet elérni , ehhez képest a június 3-án rajtoló szuperpapír a prémium kategóriába tartozik. Iványi Ildikó befektetési szakember szerint a kormányzatnak a nem titkolt szándéka az, hogy lakosságnál felhalmozott nagy mennyiségű készpénzt valamilyen formában visszapumpálja a gazdaságba.

Erre lehet egy megoldás a Nemzeti Kötvény, amelynek már kézzel fogható és kiszámítható kamata van. „Az Államadósság Kezelő Központ szerint az a cél, hogy 2023-ra közel megduplázzák az államkötvény állományt 6 ezer milliárd forintról 11 ezer milliárd forintra. Azt valószínűsítik, hogy évente 800-1000 milliárd forintot tudnak mozgósítani, így a készpénzállomány egy jelentős részét vissza tudnák pumpálni a gazdaságba." Mint mondta, a június 3-től jegyezhető Nemzeti Kötvény vonzó lehet, mert az első fél évben 3,5 százalékos kamatot fizet, amit az első év végére 4 százalékra egészítenek ki. Ezt követően 50 bázisponttal, fél százalékkal emelkedik a kamat évente, így az ötödik esztendő végére hat százalék lesz. A lejárati időn belüli visszaváltás is kedvezőbb lesz, mint a többi forgalmazott államkötvény esetében.

Iványi Ildikó arról is beszélt, hogy június 3-tól minden újonnan megvásárolt államkötvény kamatadó mentes lesz, így a 15 százalék adót már nem kell kifizetni a hozam után. Ez az intézkedés a többi államkötvényre is igaz lesz. Az inflációval ugyanakkor minden esetben számolni kell. „Sajnos a tapasztalataim szerint sokan nem is tudják, mit jelent az infláció, pedig gazdaságilag komoly jelentősége van.

A prémium államkötvények inflációkövetők, de ebben az új állampapírban nincs erről szó. Az inflációs kockázatot az állam átteszi a befektetőre. Jelenlegi számítások szerint, ha az infláció a tavalyi 2,8 százalékról 3,17 százalék fölé emelkedik, akkor nem biztos, hogy 3-5 éves futamidővel kalkulálva az újonnan kibocsátott államkötvény lesz a nyerő. De ha lehetősége van egy ügyfélnek arra, hogy diverzifikálja a portfólióját, akkor érdemes különböző típusú államkötvényeket bevásárolni , nagyon rosszul egyikkel sem fog járni” – tette hozzá a szakértő.

A szakértő azt is megjegyezte, hogy bankok, lakástakarékpénztárak   és a kincstár fogják értékesíteni ezeket a kötvényeket is. Ha költségérzékenyek a befektetők, akkor ebből a szempontból is érdemes tájékozódni. Jelenleg a Magyar Kincstárnál költség mentesen nyithatunk letéti számlát. Iványi Ildikó szerint az ügyfeleknek mindig a céljaiknak, a kockázati profiljuknak és az anyagi lehetőségeinek megfelelően kell ajánlatot adni.

A befektetési szakértő olyan információkkal tudja ellátni az ügyfeleket, amelyek a döntésben segítenek, és egy tudatosabb döntési pozícióba helyezik az ügyfelet. „Fontosnak tartom, hogy a befektetések kockázatairól őszintén beszéljünk az ügyfelekkel, mert az ő vagyonukról van szó. Mindig nyíltan kell beszélni arról, hogy az a megtakarítási forma mennyibe kerül majd nekik, és hogy ez a költség milyen mértékben fogja azt az eredményt befolyásolni, amit ő elvár az adott befektetéstől” – fogalmazott. Iványi Ildikó egy internetes felületen összegezi azokat a szakértői véleményeket, melyeket fontosnak tart. Kilenc éve tart rendszeresen ügyféltalálkozókat, ahol nemzetközi pénzügyi elemzőknek és befektetési alapkezelők portfóliómenedzsereinek tehetik fel kérdéseiket az érdeklődők. Fontosnak tartja az azonnali tájékoztatást az aktuális piaci helyzetről, a felmerülő aktuális kérdésekről, és arról is, ha olyan szabályok jelennek meg a pénzpiacon, amelyek hatással vannak a szolgáltató és az ügyfél viszonyára.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.