Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tavasz vége felé köszönt be igazán a biciklis szezon: persze néhányan közlekednek télen, hóban-fagyban is kerékpárral, a nagy többség ilyenkor veszi elő az addig tárolóban elzárt biciklit, hogy kisebb-nagyobb kirándulásokat tegyen, vagy akár rendszeres közlekedés céljából az autót vagy a tömegközlekedést is kiváltsa vele.

A kerékpározásnak azonban megvannak a veszélyei: minden biciklitulajdonos tart például attól, hogy egy nap csak a kerékpár hűlt helyét találja, és a biciklis baleseteknek is lehetnek súlyos következményei. Ebben a cikkünkben a hobbi kerékpárosok számára szeretnénk segítséget nyújtani abban, milyen módon érdemes biztosítani önmagukat és biciklijüket.

Alapvetően háromféle veszély fenyegeti a biciklit és tulajdonosát:

  • a kerékpárt ellopják,
  • a kerékpáros balesetet szenved,
  • vagy a kerékpáros balesetet okoz.

1. A kerékpár biztosítása lopás esetére

Talán sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosítások általában a háztartási ingóságok közé sorolják a kerékpárt is, így ha otthonról tűnik el a lakásban vagy a zárt tárolóban lelakatolt bicikli, azt fedezheti a lakásbiztosítás. Aki pedig időnként a kertben teszi le a kerékpárt, annak a lakásbiztosítás szabadban tárolt ingóság fedezete nyújthat nagyobb védelmet, ezt általában kiegészítőként lehet megkötni a lakásbiztosításokhoz.

De mi a helyzet akkor, ha nem otthonról lopják el a biciklit? Hiszen az utcán, a bolt előtt vagy a pályaudvaron hagyva sokkal nagyobb veszélynek van kitéve. Erre egyes biztosítóknál a lakásbiztosításhoz olyan (sporteszköz vagy kerékpár) kiegészítő is köthető, ami az otthonon kívüli lopást fedezi.

Fontos tudni, hogy a biztosítók élhetnek megkötésekkel, például hogy hol és milyen lakattal kell lezárni a biciklit ahhoz, hogy fedezetben legyen (tehát a csak úgy a falnak támasztott bicikli ellopását nem térítik meg). Ezenkívül az éjszaka a szabadban tárolt biciklire általában nem terjed ki a biztosítás, ahogyan az ellopott alkatrészekre sem. Azt is érdemes megnézni a terméktájékoztatóban a biztosítás megkötésekor, hogy az maximum mekkora értékű kerékpárra nyújt fedezetet.

2. Balesetbiztosítás

Aki rendszeresen kerékpározik, annak nem csak lopásra, hanem az esetleges balesetekre is érdemes felkészülnie, hiszen egy biciklis baleset csúnya sérüléseket eredményezhet. Lehetőség van külön balesetbiztosítást kötni, de erre is megoldást jelenthet a lakásbiztosítás balesetbiztosítás kiegészítője, ami kártérítést nyújt például balesetből származó csonttörésre, maradandó egészségkárosodásra vagy halálra. A balesetbiztosítást egyes lakásbiztosítási ajánlatok eleve tartalmazzák, más biztosítóknál kiegészítőként lehet megkötni.

3. Felelősségbiztosítás

Végül pedig olyan eset is előfordulhat, hogy a baleset során a kerékpáros okoz kárt másnak. Egy ilyen kár akár több százezres vagy milliós összegekre is rúghat, ezért jól jöhet a kerékpáros felelősségbiztosítás – ez olyan szerepet tölt be, mint a gépjárművek esetében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. Azaz baleset okozása esetén a biztosítás téríti a károsult kárigényét, viszont ha a kerékpáros nem rendelkezik ilyennel, saját zsebből kell kifizetnie ezt.

A jó hír, hogy a lakásbiztosítás kiegészítő felelősségbiztosítása általában fedezi a kerékpárral okozott kárt is, és ezt a kiegészítőt már a lakásbiztosítások alapcsomagja is tartalmazza.

Összefoglalva tehát a hobbi kerékpárosoknak a lakásbiztosítás fedezetet nyújthat az alapvető, biciklivel kapcsolatos káreseményekre, ezért érdemes átnézni a meglévő biztosítást, hogy tartalmazza-e az ehhez szükséges kiegészítőket, és ha igen, milyen értékig. Ha nem tartalmazza, de szüksége lenne rájuk, aktualizálhatja a biztosítását az említett kiegészítő biztosításokkal, így pedig nyugodtabban és felkészültebben ülhet biciklire.*

Új lakásbiztosítás kötése esetén kalkulátorunkban könnyen összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait, és az egyes lakásbiztosításokhoz köthető kerékpáros kiegészítőket is kiválaszthatja hozzájuk.

Forrás: lakasbiztositas.clb.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.