Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A beavatkozások gyorsasága, nagyságrendje és arányossága segítette a koronavírus-járvány miatti válság hatásos kezelését - mondta az innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden.

Palkovics László éves bizottsági meghallgatásán hangsúlyozta, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elmúlt egy éve részben a vírussal kapcsolatos iparpolitikai ügyekkel, illetve a vírus hatásainak ellensúlyozásával telt.

    Kiemelte, hogy az ipari termelés volumene az áprilisi mélypont után visszapattant, szeptemberben már 2,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
    A kiskereskedelmi forgalom alakulásánál nem lát gondot a tárca, a tavalyi szinttel számol, továbbra is problémás viszont a helyzet a járvány által közvetlenül érintett szállodaiparban és vendéglátásban - fogalmazott.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy az eddigi intézkedések eredményeképpen több mint 970 ezren kaptak munkaerőpiaci vagy -képzési támogatást.
A gazdaságvédelmi akcióterv első fázisa az azonnali reakciókat jelentette március-áprilisban, jelenleg zajlik a második fázis, és meghatározták a harmadik fázis elemeit; itt már abból indulnak ki, hogy a gazdaság működik - fejtette ki Palkovics László.
    Az elsődleges munkaerőpiac jól reagált; a közfoglalkoztatottak száma március óta alig emelkedett, november végén 94 ezer körül volt, bár az előirányzat felülről nyitott, akár 200 ezer ember közfoglalkoztatása is finanszírozható - jelezte.
    A munkaerőpiaci támogatásokról a miniszter a többi között elmondta: a támogatási programokkal 590 ezer álláshelyet védtek meg, 47 ezer új munkahely létrehozását támogatják, a regisztrált álláskeresők közül 112 ezren kaptak pénzbeli ellátást, a Diákhitel Plusz konstrukció keretében több mint 29 ezren igényeltek kedvezményes hitelt, az alapozó informatikai képzésre pedig csaknem 62 ezren jelentkeztek.
    A munkahelyvédelmi bértámogatásra kitérve ismertette: 207 ezer munkavállaló bérének kifizetéséhez 35 milliárd forintot kaptak a kérelmet benyújtó vállalatok. A miniszter értékelése szerint a program rendkívül sikeres volt, zárása után az ebben részt vevő munkavállalók kevesebb mint 2 százaléka változtatott munkahelyet.
    Szintén sikeresnek nevezte kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását, mint mondta, folytatni fogják a programot. Kiemelte, több vállalat is úgy döntött ebben az időszakban, hogy Magyarországra hozza kutatás-fejlesztési tevékenységét.
    A gazdaságba áramló forrásokat összegezve elmondta: a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 9500 milliárd forintnyi különböző pénzügyi eszközt mozgósított a gazdaság finanszírozása érdekében, az erre az évre eső rész 6000 milliárd forint. Ebből csaknem 4000 milliárd forint már megjelent a gazdaságban, 1400 milliárdról támogatói döntés van, és még csaknem 700 milliárd forint kifizethető különböző formában a vállalkozásoknak.
    A beruházástámogatási programok keretében 917 milliárd forintot kaptak vállalatok, a támogatások eredményeképpen 1500 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg a magyar gazdaságban.
    A kiemelt szakpolitikai ügyeket bemutatva Palkovics László elmondta: a kis- és közepes vállalkozásokat nagyobb mértékben támogatták a vírus megjelenésének időszakában, mint a nagyvállalatokat, a korábban kialakított és a kormány által tavaly év végén elfogadott

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.