A Kertvárosi Helytörténeti Füzetek 41. számában dr. Goldberger Tamás, aki több mint két évtizede kerületünkben élő belgyógyász orvos, a XVI. kerület és elődtelepülései zsidó polgárságának történetét írta meg.
A Nagyfuvaros utcai zsinagóga és a budapesti zsidó hitközség aktív tagjaként kezdett érdeklődni az ezen a területen valaha élt zsidó polgárok után. Alább az ő szavait idézzük a könyv megírása előzményeiről, a munka folyamán megélt gondolatairól.
1995 májusában költöztünk Rákosszentmihályra, kis családunknak kerestünk jó levegővel és közlekedéssel megfizethető otthont. Kisfiam már itt született. A feleségem a belvárosban dolgozik, én Csepelen. A gyerekek itt nőttek fel, de zsidó óvodába, iskolába Zuglóba jártak. Eleinte a kerülettel nem nagyon ismerkedtem, csak a szomszédokkal, de később a kislányom egy kerületi angol tanárhoz járt, a fiam az Ikarusban focizott, lassan kezdtem megismerni a környéket. Megszerettük ezt a helyet.
Egy idő után hiányoltam, hogy itt nincsen semmiféle zsidó emlék, létezik-e, hogy itt a belvárostól egy ugrásra nem is éltek zsidók? de olyan nagyon nem kutattam. Mígnem egyszer az egyik helyi újságban olvastam, hogy valaki érdeklődik az egykori József utcai zsidó emlékmű után. Később a HVG írt arról, hogy egy rákosszentmihályi zsidó család két gyermeke megmenekült Auschwitzból, ezután próbáltam egy kicsit jobban keresgélni. Megtaláltam a megmenekült gyerekek közül az egyik nyomát, de addigra elhunyt.
Ettől kezdve kezdtem figyelmesebben olvasni a kerü- leti újságot, felfedeztem, hogy vannak, akik a helytörténettel foglalkoznak. Hol a könyvtárban, hol az önkormányzatban megvettem egy-egy könyvet, olvasgattam, és nekem kapásból feltűntek azok a dolgok, amik a zsidóságra utaltak,- így rájöttem, mégiscsak laktak itt zsidók. Ekkor kezdtem érdeklődni jobban és elsőre rögtön tévútra jutottam, mert a Havashalom utcában, közvetlenül mögöttünk van egy nagyon szép sarki ház, amiről azt hittem, a régi sashalmi zsinagóga. (Az interneten találtam róla képet) Kezdtem összehasonlítani, de csak nem egyezett.
Egyszer a gyerekekkel arra sétáltunk, kijött egy idős úr, aki azt mondta, hogy neki még az ükapja is itt lakott. Akkor rájöttem, hogy ez nem a zsinagó- ga. Keresgéltem, följebb-följebb mentem, nem voltak korabeli térképeim. Végtére mégis megtaláltam. Ma hétlakásos társasház van benne. Nagy bátran becsöngettem, az ott lakók nem tudták, hogy az egykori zsinagó- gában élnek. Ezek után bátrabban kezdtem vásárolgatni a helytörténeti füzeteket, kezdett valamiféle történet összeállni, de még mindig nem értettem sok mindent. Mígnem ideköltözött az egyik unokabátyám is a kerületbe. Az ő felesége imád sétálni, szereti az erdőt, a zöld természetet és azt mondta, hogy talált egy zsidó temetőt. Egy vasárnap elmentem, megkerestem, elámultam, mintha egy évszázados erdő ránőtt volna egy csomó sírra. Valahogy úgy tűnt, hogy pont a zsidó temetőrész a legrendezettebb, körülötte tisztás van. Az interneten találtam meg, hogy a budai fiatal rabbi szervezett oda temetőtisztítást.
Felkerestem a helytörténeti gyűjteményt, mert több helytörténeti könyvet szándékoztam vásárolni, és amikor beléptem, rögtön megláttam Ládi Sándor üveges mester cégtábláját a falon. Rajta a felirat: szombaton zárva. Ez a felirat általában azt az iparost jelzi, aki tartja a szombatot. Ezután felkutattam a Jad Vasemnek (Jeruzsálemi Holokauszt Múzeum és Dokumentációs Központ) az ide vonatkozó adatait. Egyszer voltunk Izraelben, akkor kiderült, hogy a környékünk egykori településeiről van egy héber nyelvű adathalmaz, de nincs lefordítva. Én pedig héberül nem igazán értek, csak az imádkozás szintjén tudok olvasni. Mi Beregszászban úgy nőttünk fel a húgommal, hogy otthon magyar nyelven beszélő zsidók vagyunk. Az óvodában, iskolában, egyetemen, később a munkahelyen pedig oroszul beszéltünk. De mivelhogy a szovjet-Ukrajnában éltünk, beszéljük az ukrán nyelvet is. Viszont ha jött a hétvége, jött a péntek, szombat, a hagyományos ünnepek, akkor nem csak zsidók voltunk, de úgy is éltünk. A szüleink ezt látták a saját szüleiktől, mi is ezt láttuk és így adjuk tovább gyermekeinknek. Beregszász, ahol életem első harmincnégy évét éltem, a legmagyarabb település volt a Szovjetunióban. A szüleim idején a túlnyomó többség magyarul beszélt, magyarul gondolkodott, magyarul álmodott. Az ott élő zsidók többsége is.
Visszatérve a könyvre, azért is érdekelt a téma, mert hiányosnak éreztem ezt a nagyon szép emlé- kezet-kultúrát, amit itt tapasztalok a kerületben. Ha nem olvastam volna el a Kertvárosi Helytörténeti Füzetek negyven kötetét, az információim túlnyomó többsége hiányozna. Lényegében az alapot ezekből a könyvekből kaptam. Fantasztikusan nagy érték ez a kiadvány-sorozat, én nem is tudom, a kerület lakossága tud-e arról, hogy mivel rendelkezik? Más kerületekben is van helytörté- neti gondolkodás, de ilyen mélységű, ennyire szervezett kutatást és publikálást máshol nem találtam.
Egy közösséget kell, hogy valami összetartson. A családot – ami már közösség – is az elődök emlékezete tart valamilyen szinten össze, és nekem az a véleményem, hogy aki nem ismeri a múltat, az nem tud megfelelően gyermeket nevelni, hiszen nem ismertetheti meg a jót, a roszszat, a hibákat, az örömöket, a bánatot. Ez egy specifikus hely: négy-öt különálló község alkot egy egészet, ezek múltjának mind jobb ismerete jobban össze tudja tartani ezt a nagyobb közösséget is. Nem vitatom azt a centralizáló elvet, amely a Nagy-Budapest létrejöttével járt, aki itt él, mind egyformán budapesti, ennek élvezi előnyeit és hátrányait is. De ebből kimarad a helyi települések, közösségek múltja és hagyománya, ami végül is létrehozta valamikor ezeket a településeket. Azért, hogy az ember jól érezze magát, hogy igazán otthona legyen az a hely, ahol él, meg kell ismertetni gyermekeivel és unokáival településük igaz krónikáját is. De ezt a nagy feladatot csak úgy tudjuk megvalósítani, ha mi szülők és nagyszülők is megismerjük szűkebb hazánk valódi históriáját. Amenynyiben nem ismerjük a múltat, meg tudjuk ismételni az elődeink hibáit.
Árpádföld, Cinkota, Mátyásföld, Rákosszentmihály és Sashalom egykor itt élt zsidó vallású polgárai semmiben nem voltak sem jobbak, sem rosszabbak értékteremtésben, hagyományőrzésben, család- és hazaszeretetben nem zsidó szomszédjaiknál. Békés együttélésüket a kölcsönös egymásra utaltság jellemezte, további fejlődésüket a vélt vagy valósnak hitt „magasabb érdekek” gátolták meg. Ez a tapasztalatom a könyv meg- írása után.
A felkutatott és megtalált, megírt és most közreadott történetekhez egy hozzáértő szakember még bőven hozzá tudna tenni, amennyiben elolvasná, megértené és tudja, hol és mit kell megkeresni még.
A könyv megvásárolható a XVI. kerületi Helytörténeti Gyűjteménynél: Veres Péter út 157. (előzetes egyeztetés szükséges).
Tel: +36 1 401 0866, +36 30 484 5264
E-mail:
Facebook oldal