- Részletek
- budapest.hu
Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala a 2010. évi Budapest Ösztöndíj Program keretében pályázatot hirdet első diplomás felsőfokú képzésben résztvevő nappali tagozatos, 2010 szeptemberétől utolsó tanulmányi évüket megkezdő hallgatók számára.
- Részletek
- Kerületi Újság
- Részletek
- er
Európa legelhízottabb nemzete a magyar – az idén indult kezdeményezés ezen szeretne változtatni.
5151-en neveztek a Hősök terén első alkalommal megrendezett Nemzeti Futóversenyre. A kezdeményezés az egészséges életmód és a rendszeres sport fontosságára hívja fel a figyelmet. A közösségi médián keresztül, a #futanemzet használatával szerte a világból csatlakoztak a felhíváshoz a magyarok. Nevezési díjaikból a résztvevők a Magyar Vöröskereszt preventív, egészségmegőrző programjait támogatták.
Szerte a világból, többek között a kanadai Vancouver-ből is csatlakoztak a magyarok a Nemzeti Futóverseny mozgalmához. A kezdeményezés, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a rendszeres sport fontosságára, a Nemzeti Összetartozás Napját követő első hétvégén, június 8-án arra buzdította a magyarokat: bárhol is vannak a világban, fussanak együtt.
Az indulók az első Nemzeti Futóverseny központi helyszínén, Budapest páratlan történelmi környezetében álltak rajthoz. A start és a befutó a Hősök terén volt, a futók pedig az Andrássy út – Oktogon – Dózsa György út útvonalon haladtak végig.
A győztes a nők között 10 kilométeren 36 perc 10 másodperces idővel Virág-Erdélyi Zsófia (Gödöllő, UTE) lett, az 5 kilométeres etapot Csepcsányi Kiara Jázmin (Budapest, Budapesti Honvéd SE) nyerte, 20 perc 11 másodperccel. A férfiak versenyében 10 kilométeren Palkovits István (Kecskemét) 31 perc 21 másodperces idővel győzött, az 5 kilométeres etapot Koszár Zsolt (Szentgotthárd, VEDAC) nyerte, 15 perc 9 másodperces idővel.
Aki pedig személyesen nem tudott jelen lenni, csatlakozhatott a kezdeményezéshez a közösségi médiában, a Nemzeti Futóverseny Facebook oldalán, a #futanemzet megjelölés használatával. A szervezők különdíjjal és különleges éremmel jutalmazzák a legtávolabbról csatlakozó futót, valamint a legtöbb résztvevővel futó határon túli közösséget is.
A rendezvényen, amelynek főtámogatója a Szerencsejáték Zrt., az Antenna Hungária Zrt. és az MVM volt, a befolyt nevezési díjakból jótékony célt támogattak a résztvevők: a Magyar Vöröskereszt preventív, egészségmegőrző programjait.
„Európa legelhízottabb nemzete a magyar. A világ országai közül a negyedik legkövérebb nép vagyunk. A 13-15 évesek 80 százaléka keveset mozog, a felnőttek 30 százaléka egyáltalán nem végez fizikai tevékenységet. A Nemzeti Futóverseny sikerrel hívta fel a figyelmet az életmódváltás jelentőségére, és fontos, hogy a mozgalom tovább folytatódjon. Csak együtt javíthatunk ezeken az elszomorító statisztikákon” – fogalmaz Kovács „Kokó” István, aki feleségével, Garami Katalinnal együtt a Nemzeti Futóverseny nagykövete. Felhívásukra csatlakozott a kezdeményezéshez Tatár Csilla, Kulcsár Edina, Iszak Eszter, Győrfi Pál, Gajdos Tamás és Németh Lajos is. Rajthoz állt az első Nemzeti Futóversenyen többek között Csere Gáspár, Kovács Tamás olimpikon futó, valamint Gregori Dóra és Túróczi Réka futónagykövet is.
- Részletek
címmel tartott nemzetközi konferenciát a Magyar Női Unió.
Az egyesület nevében Batthyány - Schmidt Margit, MNU elnök köszöntötte a megjelenteket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Előadóink, Kedves Vendégeink!
Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Női Unió Egyesület nevében, őszinte örömömre szolgál, hogy megtisztelték jelenlétükkel konferenciánkat és, hogy ez évi témánk a „Vidéki Nők Példaértékű Innovatív Vállalkozásai” ilyen nagy érdeklődésre tart számot.
Kérem, engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek és külön köszöntsem kedves előadóinkat, akik munkájukkal, színvonalas beszédeikkel és előadásaikkal emelik konferenciák fényét:
• Dr. Juhász Anikót, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárt ( OMÉK 2013 )
• Sáringer-Kenyeres Tamást, MNVH elnökét (első vidéki nők nemzetközi napja Kecskeméten )
• Dr. Mezőszentgyörgyi Dávidot, Budapesti Corvinus Egyetem docensét (együtt dolgoztunk a VM-ben )
• Dr. Ónodi Krisztina, (Neumann János Számítógép Tudományi Társaság, E-Társadalom, Szakosztály vezetőségi tagját) szakértőt (sors hozott minket össze )
• Dr. Pócz Jánost 3B System Hungary Kft. vezető tanácsadóját ( az év Széchenyi vállalkozása díj 2018 innovációért )
• HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség képviselőjét az Interreg V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program: CORD projekt és Követi Program keretében, (Kereskedőház)
• CORD Követeket
• Valamint a Nagyköveteket és a Követségek képviselőit:
o Hodosiné Márton Krisztina, Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége
referens / Tudományos, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Osztály
o Ivan Bušić, Horvát Köztársaság Nagykövetsége, miniszteri meghatalmazott
o Babalwa Makwati, Dél-afrikai Köztársaság Nagykövetsége, Harmadik Titkár, Politikai részleg
o HE Ashraf Elmoafi, Egyiptom Nagykövetsége, Nagykövet
o Ingie Elsamanoudy, Egyiptom Nagykövetsége, Misszióvezető Helyettese
o H.E. Alicia Corredera Morales, Kubai Köztársaság Nagykövetsége, Nagykövet
o Kitti KENÉZ, Francia Nagykövetség, Gazdasági attasé, a budapesti Gazdasági Szolgálat szolgálatvezető-helyettese
o Gretel Zoraya MATÍAS, Argentin Köztársaság Nagykövetsége misszióvezető-helyettes
o Bubulina Krasniqi, Koszovói Köztársaság Nagykövetsége, tanácsos
Itt szeretném megköszönni az Agrárminisztérium támogatását, mely lehetővé tette, hogy ez a konferencia immár 5. alkalommal létrejöjjön és, hogy biztosították számunkra ezt a gyönyörű helyszínt is.
Az Agrárminisztérium és a Magyar Női Unió Egyesület évek óta közösen rendez sikeres szimpóziumokat. Az elmúlt évek pozitív visszajelzései igazolták, hogy nem hiába dolgozunk. 2019 júniusában is folytatjuk hagyományunkat, a Nőkkel foglalkozó konferencia sorozatot.
Ebben az évben a Vidéki Nők Példaértékű Innovatív Vállalkozásai állnak a fókuszban. Konferenciánkat színesíti, hogy idén az Interreg V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program:
CORD projekt és Követi Program keretében CORD követek kinevezése is rendezvényünk részét képezi majd.
Tavaly zárult a Családok Éve Magyarországon, amely több százezer résztvevőnek kínált családi programokat. Idén 7 pontos Családvédelmi Akciótervet indított a Kormány, ennek keretében babaváró támogatást kapnak az első gyermeküket várók. Családi otthonteremtésre még több forrás jut, bevezetésre kerül a nagycsaládosok autóvásárlási programja és a nagyszülői GYED, a négy- vagy több gyermekes édesanyák személyi jövedelemadó mentességet élvezhetnek a jövő évtől, illetve tovább fejlődik a bölcsődei rendszer is. A Magyar Női Unió 3 CsakPontban ténykedik Kalocsán, Tolnán és Nyugat-Nógrádban, segítve a kisgyermekes hölgyek munkaerőpiaci reintegrációját.
A kormány által meghirdetett nagyszabású akciótervhez szeretne a Magyar Női Unió ezzel a konferenciával is csatlakozni, mert hiszünk abban, hogy a Vidéki Nők Példaértékű Innovatív Vállalkozásainak bemutatásával, és a jó gyakorlatok felmutatásával nagymértékben hozzá tudunk járulni ehhez a nem mindennapi, Európában is példaértékű kezdeményezéshez.
Az MNU más szervezetekkel együtt, kéz a kézben teszi a dolgát. Együttműködő partnereink közé sorolhatjuk: Magyar Piacszövetkezet, KINCS, Szülők Háza Alapítvány, Együtt Európáért Alapítvány.
De közöttünk van a NOE, Emil Frey Magyarország és a Máltai Szeretetszolgálat.
Az MNU elkötelezett abban, és küldetésének tekinti, hogy minden olyan információt eljuttasson Nőtársainkhoz – élőhelytől függetlenül -, mely segíti a fejlődést, a tanulást, megkönnyíti a munkavégzést és a vállalkozást, szélesíti a lehetőségeket, valamint hozzájárul a Családok életkörülményeinek jobbá tételéhez.
A női egészség, test, lélek, szellem is az egyik fő témánk, szeretném példaként bemutatni és köszönteni a tájfutónkat, Monspart Sarolta asszonyt.
Nemzetközi Konferencián vagyunk, így szeretnék néhány szót szólni a Magyar Női Unió nemzetközi szerepvállalásáról. Szoros együttműködésben állunk a FAO-val, (Food and Agriculture Organization of the United Nations, Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete), melynek fő feladata az élelmezésbiztonság megvalósítása. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy 2019 januárjában megkaptuk a speciális konzultatív státuszt az ECOSOC-nál (Economic and Social Counsil, az ENSZ keretében működő Gazdasági és Szociális Tanács), nagy megtiszteltetés ez számunkra.
Október 15-e a Vidéki Nők Nemzetközi Napja, október 16-a pedig Élelmezési Világnap. Egyesületünk 2019-ben immár 6 alkalommal rendezi meg a Vidéki Nők Nemzetközi Napja konferenciát, sok szeretettel várjuk Önöket októberben Kalocsán Tolnán és Nyugat-Nógrádban.
Külön köszöntöm körünkben megjelent Férfiakat, a nőket támogató urakat, akik ma itt velünk vannak.
Az MNU régóta részt vesz a Copa Cogeca, Nők Innovatív Díjának népszerűsítésében és támogatásában hazánkban. Ezen a pályázaton 2016-ban Kujáni Olga bejutott az 5 legjobb díjazott közé, melyet az Európa Parlamentben hirdettek ki. Őszintén biztatom Önöket, hogy 2020-ban nevezzenek Önök is erre a díjra. Részleteket a weblapunkon és facebook oldalunkon majd megtalálják.
Zárógondolatként, hisszük, hogy felhasználva a nemzet és a föld adottságait, valamint az itt élő emberek erőforrásait és tudását, egy jobb és élhetőbb jövőt építhetünk. Hisszük továbbá, hogy amennyiben mi Nők is egyre jobban fel tudjuk használni az innováció adta széles lehetőségeket, akkor olyan kulcsot tudunk adni magunk és gyermekeink kezébe, mely hozzájárul a családjaink, ezáltal nemzetünk és egész Európa biztos alapokon nyugvó építésébe. Reményeim szerint ez a konferencia is ehhez járul hozzá
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
- Részletek

Június 29-én 37. alkalommal rajtol az ország legnépszerűbb nyíltvizi szabadidősport eseménye, a Lidl Balaton-átúszás. A szervezők idén is közel tízezer indulót várnak a Balaton-partra, hogy az úszók biztonságos körülmények között tegyék meg a Révfülöp - Balatonboglár közötti 5,2 km-es távot.
Az eseményről:
A Balaton-átúszás 41 éves múltra tekint vissza a hazai szabadidősport kultúrában, melyet 1979 óta évente szerveznek meg. A komoly fizikai és lelki felkészülést igénylő esemény keretében tavaly 7107 úszó teljesítette az 5,2 km-es távot.
Az idei Balaton-átúszás alapadatai:
- Időpont: 2019. június 29.
- esőnapok: 2019. június 30., július 6; 7; 13; 14; 20; 21.
• induló oldal: Révfülöp – labdarúgópálya, 7.30-tól 12.00-ig
(Az átúszást legkésőbb 12 órakor lehet megkezdeni. A célba legkésőbb 16 óráig meg kell érkezni.) - érkező oldal: Balatonboglár, Platán Strand
- távolság: 5,2 km
- résztvevői limit: 10 000 fő
Nevezés
Az átúszásra bárki regisztrálhat előzetesen online vagy a helyszínen, a részvétel feltétele az 1 hónapnál nem régebbi, vagy a helyszínen kiállított orvosi igazolás. Az induló oldalon minden egyes úszó rögzíthető vonalkódos karkötőt kap. Az első úszók 7.30-kor, az utolsók pedig a tervek szerint 12 órakor rajtolnak.
Fontos tudnivaló, hogy a 14 éven aluli gyermekek csak szülői vagy felnőtt kísérettel vághatnak neki a magyar tengernek.
A távot teljesítőket szükség esetén – a csuklójukon viselt vonalkódos karszalaggal – a szervezők által bérelt négy különhajó (köztük a Kisfaludy névre hallgató komp) szállítják vissza Révfülöpre ingyen; míg a kísérőknek, hozzátartozóknak menetjegyet kell váltaniuk ezekre a különjáratú hajókra.
A célban, a balatonboglári Platán-strandon a vízből kilépve elsőként a vonalkódot leolvasva rögzítik az eredményt a szervezők, majd a célcsomag átvételhez irányítják a teljesítőket.
Eseményünk az Ötpróba sorozat része, a teljesítés 5 pontot ér.
Biztonság
Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból kialakítandó úszófolyosó felügyel, s a mellette cirkáló vízirendőrök és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Az úszók probléma esetén az úszófolyosó bármelyik egységétől segítséget kérhetnek, a táv egyharmadánál, közepén és kétharmadánál pedig mentőhajó áll készenlétben.
A rendezők azt vallják, hogy mindennél fontosabb a biztonság! Mintegy 1500 fős csapat dolgozik ezért. Közülük csaknem 400 fő a vitorlásokon, 35 fő a kishajókon és 16 fő a motorcsónakokon dolgozik. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 7 hajóján 15 fő lesz. Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata - mint minden évben - balesetmegelőző munkájával aktívan támogatja az eseményt. Egyesületük idén 1 sürgősségi mentőhajóval, 4 mentőhajóval és minimum 18 fő professzionális legénységgel vesz részt a rendezvényen. Az egészségügyi stábunk létszáma 44 fő.
Beszédes adatok 2018-ból (idén is hasonló számok, arányok, trendek várhatók)
A Balaton-átúszás népszerűségére jellemző, hogy az ország 1012 településéről adtak le nevezéseket.
- a nevezők 31%-a budapesti
- 17%-a Pest megyéből érkezett
- sok úszóval képviselteti magát Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Csongrád és Bács-Kiskun is
A tavalyi teljesítők több, mint 1/3-a nő volt! 2018-ban 64%-a férfi, 36% nő úszta át a Balatont. 1982-ben, az akkori 595 úszó mindössze 4%-a volt nő.
Korcsoportok aktivitása:
A Balaton-átúszás egy igazi amatőr szabadidősport esemény. Ezt támasztja alá az alábbi teljesítési idősávok alatt beért úszók arányát mutató tábláza
Pályacsúcsok: Férfi: Papp Márk, 58:30 (2016.),
Női: Risztov Éva, 1:00:58(2016.)
Idei érdekességek:
Legidősebb férfi nevező a 83 éves budapesti Bucsányi Elemér, aki eddig 13x úszta át a tavat.
Legtapasztaltabb női nevezőnk Csepeli Pálma, aki 74 éves és a 11. teljesítésére készül.
Ismét a rajtnál Gurbán Béla senior úszónk, aki eddig minden eseményen teljesítette a távot így emlékezik: „emlékszem az első úszásomra, amikor még csak egy piros karszalagot kaptunk és pár százan vágtunk neki a távnak. Az a nagy álmom, hogy 6 unokámmal közösen is végigússzam.”
A Balatont hosszában átúszó pilisvörösvári Zimányi András (1965.) is a rajtnál. Az extrém sportoló 2018-ban 53 óra 46 perc alatt úszta le a Kenese-Keszthely közötti 80 km-es távot. Andrást a hideg víz sem riasztja, hiszen idén március 17-én a mindössze 7 fokos vízben úszott át Szántódról, Tihanyba.
Két és félszer úsztuk le a Föld-Hold távolságot eddig…
1979 óta 184 278 fő, összesen 951 688 km-t úszott, azaz a Balaton-átúszás eddigi résztvevői két és félszer tették meg a Föld-Hold távolságot.
Szemelvények az eddigi 36 átúszás részvételi adataiból. A részvételi számokat nagyban befolyásolja a mindenkori időjárás.
Az esemény régmúltjáról érdemes tudni, hogy 1880. augusztus 29-én Szekrényessy Kálmán (1846-1923.) úszó, sporthírlap író Siófokról átúszott Balatonfüredre. Ez volt az első, hivatalosan is feljegyzett Balaton-átúszás, és egyszersmind a magyar úszósport megszületésének pillanata. A 14 kilométeres szakaszt 6 óra és 40 perc alatt teljesítette.
A 37. Lidl Balaton átúszás „nagykövete” Kovács Kokó István világ- és olimpiai bajnok bokszoló, aki immáron negyedik alkalommal áll rajthoz. „Örömmel teszek eleget a Lidl Magyarország felkérésének, hiszen az 5,2 kilométeres táv teljesítése számomra feltöltődés, különleges élmény.” - nyilatkozta Kokó.
Az Úszó Erőd tagjai a Magyar Honvédség katonái, és honvédségi dolgozói. Először 2001-ben jelentek meg a Balaton-átúszáson önálló ”kötelékként”. Természetesen előtte is vettek részt katonák az eseményen. Az Úszó Erőd ”parancsnoka” hagyományosan a mindenkori Magyar Honvédség Parancsnokának helyettese. A kötelék létszáma kb. 300 fő.
A Magyar Honvédség 2001 óta a szervezési és logisztikai biztosítási munkákban is kiveszi a részét, illetve a balatonboglári Platán-strandon látványos bemutatókkal katonai zenekari műsorral is várja a résztvevőket.
A BM Konvoj a Rendvédelmi szervek munkatársaiból verbuválódott sportközösség kb. 200 fővel vág neki a nagy próbának immár 7. alkalommal.
Jótékonyság
Az Élménykülönítmény –a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközössége– amatőr sportolói a Balaton-átúszással negyedik éve segítik az alapítvány munkáját. 14 jótékony úszójuk idei gyűjtési célja 2,2 millió forint, amit a súlyos beteg gyerekek élményterápiás nyári táborainak megrendezésére fordítanak.
Olimpiai és világbajnokok a próbázók között az elmúlt 36 évből
Világhírű sportolók – a teljesség igénye nélkül –, akik eddig átúszták a Balatont.
Olimpiai bajnokok: Risztov Éva és Kovács Ágnes (úszás); Benedek Tibor, Madaras Norbert, Varga Dániel, Gergely István, Steinmetz Barnabás és Steinmetz Ádám (vízilabda); Kovács „Kokó” István (ökölvívás); Martinek János (öttusa); Foltán László (kajak-kenu); Repka Attila (birkózás); Szabó Bence (vívás).
Világ- és Európa-bajnokok: Cseh László, Verrasztó Dávid, Güttler Károly és Rasovszky Kristóf (úszás); Szívós Márton és Nagy Viktor (vízilabda); Simóka Bea, Gyenesei Leila és Maracskó Tibor (öttusa); Ürögi László és Tímár István (kajak-kenu); Erdei „Madár” Zsolt és Balzsay Károly (ökölvívás); Abay Péter (vívás); Kovács Zsófia, Wirtz Melinda, Lábodi Laura és Vinkler Péter (uszonyos és búvárúszás).
Vb- és Eb-dobogósok: Olasz Anna és Kiss Gergő (úszás); Káté Gyula, Szellő Imre és Darmos József (ökölvívás).
Olyan világsztárok is ellátogattak már a Balaton-átúszásra, mint például Egerszegi Krisztina ötszörös és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó.
Ismert arcok a Balatonban
A korábbi nagy próbákhoz hasonlóan idén is találkozhatunk majd közismert személyekkel.
Magyar Bálint színész (Madách Színház), Berács József professzor (Corvinus Egyetem), Köteles Géza karmester (Operaház)
Életforma turisztikai vonzerővel
A Balaton-átúszás ma már jóval több mint egyszerű próbatétel. Idővel életformává válik – a rendszeres felkészülés miatt óriási szerepe van az egészség-megőrzésben –, s az évek során igazi idegenforgalmi látványossággá nőtte ki magát, komoly turisztikai vonzerővel bír. A nagy próba előtt és után nem igen találni szabad szálláshelyet a környéken. A szervezők célja, hogy a Balaton-átúszásra érkezők, pár napot töltsenek még el a magyar tenger partján; fedezzék fel, ismerjék meg Belső-Somogy és Veszprém megye értékeit is.
Az eseményről 25 perces összefoglalót készít stábunk a SportTV számára.
A Lidl Magyarország szerepvállalása
Idén már 3. alkalommal jelenik meg a rendezvény névadó szponzoraként a Lidl Magyarország.
„A Lidl Magyarország elkötelezett a tudatos táplálkozás aktív előmozdítása iránt. Az esemény névadójaként az egész család számára szeretnénk példát mutatni, ezért a 37. Lidl Balaton-átúszásra is olyan programokkal készülünk, amelyek edukációs módon hívják fel a figyelmet a táplálkozással összefüggő egészségtudatosság fontosságára.” - mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Partnereink:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Balatoni Fejlesztési Tanács
Balatonboglár Város Önkormányzata
Révfülöp Város Önkormányzata
Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság
Balatoni Hajózási Zrt.
Magyar Honvédség
Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület
Országos Mentőszolgálat
OMSZ Viharjelző Obszervatórium
Az esemény az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával valósul meg.
- Részletek
Közeleg Magyarország legnagyobb agrárgazdasági eseménye, a 104 nap múlva kezdődő 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK). Az esemény aktuális információiról sajtótájékoztatón számolt be a vásárt szervező Agrárminisztérium és Agrármarketing Centrum, ahol bejelentették, hogy az esemény partnerországa Marokkó lesz.
Szakmai nappal, élelmiszer innovációs versennyel és – a nemzetköziség jegyében – partnerországi megjelenéssel várja a látogatókat 2019. szeptember 26-29. között az OMÉK. A vásár körvonalazódó programjairól tartott sajtótájékoztatón Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese elmondta: 2019-ben továbbfejlesztették a kiállítás koncepcióját, ennek megfelelően a közvetlen fogyasztóorientált vásárról a regionális üzleti esemény jellegre került a hangsúly. A termékek közvetlen értékesítése még mindig lehetséges, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kap a magyar, illetve a szomszédos és más európai országok üzleti szektorának részvétele.
Farkas Sándor bejelentette, hogy a 79. OMÉK partnerországa Marokkó lesz. A miniszterhelyettes a partnerországi megjelenés kapcsán hozzátette: Marokkó az afrikai országokkal fenntartott magyar kapcsolatok sarokkövének is tekinthető, különösen a mezőgazdasági termelés, a kutatás és az oktatás területén fennálló, megbecsült helyzeténél fogva. Az agrár-külkereskedelem az egyik kiemelt területe a két ország közötti kétoldalú együttműködésnek, és ez remélhetőleg csak fokozódik a vásári jelenlét által.
A partnerországi megjelenés kiváló lehetőség a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítésére – hangsúlyozta beszédében Karima Kabbaj, a Marokkói Királyság magyarországi nagykövete. A nagykövet asszony beszédében kitért Marokkó 2008-ban elindított Zöld Stratégiájára, amellyel a mezőgazdaság az egyik legnagyobb munkahely-szolgáltató lett és 10 év alatt 7,3%-ról 17,3%-ra nőtt az ágazat kibocsátása az országban. Karima Kabbaj azon reményének adott hangot, hogy az OMÉK-on történő megjelenés által minél többen ismerhetik meg Marokkó mezőgazdasági termékeit, gasztronómiáját és különlegességeit.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője az OMÉK szervezésével kapcsolatos aktuális információkról is beszámolt. Az ügyvezető megerősítette, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az általános és középiskolás diákok kísérő tanáraikkal együtt egy előzetes regisztrációt követően ingyenes vehetnek részt az OMÉK-on, amennyiben csoportosan (minimum 10 fő részvételével) érkeznek az eseményre. Ondré Péter emellett kiemelte a szakmai nap programjait is, amelyet a rendezvény első napján tartanak. Az ügyvezető szerint a szakmai konferenciák tematikái olyan aktuális agrárgazdasági témák köré csoportosulnak majd, mint az élelmiszer-feldolgozóipar kihívásai, az agrárdigitalizáció, a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásai és az állattartás körülményeiben tapasztalható változások.
Az eseményen Ondré Péter és Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. élelmiszeripari cégvezetője együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a 79. OMÉK-on, az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával rendezik meg a Hungaricool SPAR élelmiszer innovációs versenyt.
A versenyről az áruházlánc élelmiszeripari cégvezetője elmondta: a 2019. június 27-én induló magyarországi termékinnovációs verseny egyedülálló a maga nemében. A verseny a magyar élelmiszeripari kis- és középvállalkozásokat segíti, hogy azok termékei a vásárlók minél szélesebb köréhez juthassanak el. Horváth Ferenc hozzátette: az augusztus 24-ig tartó pályázatra innovatív, újszerű, ötletgazdag, a fenntarthatóságot lehetőség szerint szem előtt tartó, a magyarországi piacon már fellelhető, de kiskereskedelmi hálózatban még nem kapható élelmiszer termékekkel lehet jelentkezni. Az előzsűri által érdemesnek talált maximum 20 élelmiszer-innováció az OMÉK idei rendezvényén fog egymással versenyezni. A legjobbnak ítélt pályaművek az áruházlánc polcaira is felkerülnek majd, a nyertes vállalkozások pedig az Agrármarketing Centrum külföldi szakmai kiállításain is megjelenhetnek. A versennyel kapcsolatos információk a www.hungaricool.hu weboldalon érhetőek el.
A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy az OMÉK belépőjegy árai a korábbi évekhez képest lényegesen nem változnak. A felnőtt napijegy 1200 forintért, a diák és nyugdíjas jegy pedig 500 forintos áron vásárolható. Jó hír, hogy a SZÉP Kártyával rendelkezők a szabadidő alszámláról is vásárolhatnak majd jegyet, a 14 év alatti gyermekek számára pedig ingyenes lesz a belépés. A családokra is gondoltak a szervezők, a vásár zárónapján, szeptember 29-én mindössze 1000 forintért válthatnak majd családi jegyet.
HÁTTÉR
Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Magyarország legrégebbi, legnagyobb és igen komoly tradíciókkal bíró agrárrendezvénye, egyben Közép-Kelet Európa egyik legkiemelkedőbb agrárgazdasági seregszemléje is. A vásár a magyar mezőgazdasági és élelmiszergazdasági termékek színe-javát felvonultatja, a kertészeti, a mezőgazdasági és az élelmiszeripari és technológiai újdonságokat egyaránt.
Az idei eseményen fókuszba kerül az innováció, a professzionalitás, a nemzetköziség és az élelmiszeripar, középpontban a jó minőségű, egészséges, fenntartható, GMO-mentes élelmiszerekkel. A korábbi évekhez képest újszerűbb eseményt kapnak a látogatók, a kor kihívásaira reflektáló szakmai programokkal, az agrár- és élelmiszergazdaság legújabb kihívásira választ kereső kerekasztal beszélgetésekkel. Hangsúlyozottan jelenik meg az élelmiszer- és agrárdigitalizáció is. Egyik kiemelt cél, hogy az agrárpályát a fiatalok számára is vonzóvá tegyék. A kiállítást a korábbiaktól eltérően négy napra koncentrálják, ugyanakkor számos tekintetben eseménydúsabb rendezvényre lehet számítani, esténként a közönség szórakoztatásáról koncertek és ismert előadók gondoskodnak.
- Részletek
c
2019. június 13-án, csütörtökön nyílt és június 16-án, vasárnapig tart
Budapesten az ERA-EDTA (European Renal Association – European Dialysis and
Transplant Association) Európai Vese Társaság és Európai Dialízis és
Transzplantációs Társaság 56. nemzetközi kongresszusa. A szövetség a
kongresszust is felhasználja arra, hogy felhívja a lakosság és a politika
figyelmét a krónikus vesebetegség (CKD) problémájára, egyben sürgeti a
döntéshozókat, hogy mihamarabb hozzák meg a megelőzéshez szükséges
intézkedéseket.
A világ legjelentősebb nephrológiai szakmai szövetsége évente más európai
városban ülésezik, a 2019-es kongresszusra még hét évvel ezelőtt nyújtott be
pályázatot a HUNGEXPO, a Magyar Nephrológiai Társaság támogatásával.
Budapest legutóbb 1986-ban volt az esemény házigazdája. Akkor a 3 ezer fős
rendezvény nagynak számított, ám azóta a részvevők száma
megháromszorozódott. A kongresszus négy napjára 9-10 ezer orvos delegátust
várnak június 13–16. között a világ minden tájáról.
A HUNGEXPO-n már javában folynak az előkészületek a 2500 fő befogadására
alkalmas plenáris terem és további 7 (500-1000 fő kapacitású) szekcióterem
kialakítására. A rendezvény teljes helyigénye 40 ezer négyzetméter lesz. Az A
pavilonban egy 8000 négyzetméteres kiállítási helyszín és 1500 négyzetméter
poszter szekció, valamint egy nagy E-campus közösségi tér foglal helyet. A
rendezvény méreteit jól jelzi, hogy a házigazda HUNGEXPO összesen 9 ezer
bútort mozgat a helyszínen, és 10 ezer adag ebéddel készül a kongresszusra.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest ismét felkerült az európai
megakongresszusok térképére. Bécs, Madrid és Koppenhága után érkezik
hozzánk ez a rendezvény, sok évi előkészítő munka után – mondta Ganczer
Gábor, a HUNGEXPO vezérigazgatója. – A HUNGEXPO számos, több ezer fős
kongresszust látott már vendégül és szervezett meg az elmúlt években, az
ERA-EDTA mérete miatt azonban kiemelkedik ezek közül is. Utoljára 2002-ben
érkezett hasonló nagyságrendű rendezvény Budapestre, az EASD (európai
diabétesz kongresszus). A csaknem 10 ezer vendég a főváros összes nagyobb
szállodájának érezhető forgalmat hoz, mindez előzetes számításaink szerint
körülbelül 30 ezer vendégéjszakát jelent. Egy ilyen kongresszus több száz
embernek ad munkát, kiváló lehetőség a turisztikai szolgáltatóknak, hatással
van Budapest turizmusára” – tette hozzá a vezérigazgató.
A kongresszus egyik kísérő eseménye a „Run for Kidneys” jótékonysági futás
lesz június 14-én, délután fél 5-től. A Jótékonysági futás bevétele, a fejenként
20 eurós nevezési díj, a Magyar Vesebetegekért Alapítvány számára kerül. Az 5
kilométeres távot a HUNGEXPO és a Kincsem park területén futják le a
résztvevők. A jótékonysági akciót a HUNGEXPO is támogatja, és 12 fős
csapatot is nevezett rá. További információk és nevezés:
https://nevezes.otprobatokioba.hu/run-for-kidneys/
A HUNGEXPO számos orvosi témájú kongresszusnak, kiállításnak adott otthont
a közelmúltban. Tavaly rendezték az ESC (European Society of Contraception
and Reproductive Health) kongresszusát 1500 résztvevővel, az egyik
legnagyobb amerikai gyógyszercég pedig a HUNGEXPO-n tartott 2000 európai
kardiológus részére szakmai szemináriumot. A Dental World fogorvos szakmai
kiállítást és konferenciát már 5. alkalommal rendezték itt. Idén október 7–9.
között ismét itt kap helyet a 2018-ban debütált, saját szervezésű Egészségügyi
és Orvostechnológiai szakkiállítás és konferencia, a HUNGAROMED.
A kongresszus hivatalos honlapja http://www.era-edta2019.org/
- Részletek
- Budapest.hu
- Részletek
- Budapest.hu
- Részletek
- FH
Egy valótlannak vélt kijelentése miatt pénteken bíróság elé állt Bencze József országos rendőrfőkapitány. A pótmagánvádas büntetőeljárást Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének nevében indította el, ugyanis szerintük a főrendőr azt állította, hogy a TMRSZ a Magyar Gárdába toboroz tagokat. Benczének, és az ügyben érintett másik rendőri vezetőnek legközelebb hivatali visszaélés miatt kell felelnie a Fővárosi Bíróságon.
- Részletek
![]()
A Magyarok Európában Egyesület „Hímezz magyarra!” felhívással ír ki pályázatot, melyre bárki jelentkezhet, aki a magyar hímzés követeként terjesztené a hazai néphagyományokat szerte a világon.
"Hímezz magyarra!" felhívással ír ki pályázatot a Magyarok Európában Egyesület. A program életre hívója: Szöőr Anna pszichológus és munkatársai: Görgey Zsuzsanna életvédő, Budaházy Edda hagyományőrző, Fekete Mária jelmeztervező, Molnár Katalin és Radványi Katalin üzletasszonyok, a mezőkövesdi matyó templomfestő és divattervező Takács Istvánnak emléket állító alapítvány tagjai, valamint egy a kalocsai hagyományokat ápoló bajai ügynökség munkatársai. Felsoroltak együtt keresik azokat a lányokat, asszonyokat, fiúkat, férfiakat és családokat, akik a magyar hímzés követeikként terjesztenék a hazai néphagyományokat szerte a világon.
A pályázat ötlete egy életérzésből lett üzleti vállalkozásból indult önálló útjára. A mezőkövesdi Árvai Erzsébet hagyományőrző egy kék blézer kihímzésével kedveskedett Szöőr Annának, mint a Szeleczky Zita-emlékév szervezőjének. Amikor Anna ezt magára vette, többen azzal szólították meg, hogy ők is hasonlót szeretnének. Így indult el ez a kismamáknak és nyugdíjasoknak munkát, a megrendelők számára kulturális értéket közvetítő vállalkozás. Egyre többen szeretnének a már meglévő ruhadarabjaikra hímeztetni, ezért a mezőkövesdi matyó munkacsoporton kívül Baján alakul a kalocsai hagyományokat közvetítő csapat, de délvidéki, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai asszonyok is jelentkeztek, hogy hímezni szeretnének. Budaházy Edda hagyományőrző és Fekete Mária jelmeztervező ezért úgy döntöttek, hogy a saját üzleteikben már elkészült ruhadarabokat árulnak, illetve depohelyekként is működnek a megrendelők számára.
Miért fontos, hogy megválasszuk a "Magyar hímzés követeit"?
Sajnos manapság már nagyon kevesen kézimunkáznak, így ez a szép tevékenység lassan a feledés homályába vész. Ha azonban divatba hozzuk a hímzést, a lányokat, asszonyokat könnyebben tudjuk ösztönözni a hagyományőrzést illetően. Arról nem is beszélve, hogy a nemzeti motívumokat viselő szép és intelligens magyar lányok, asszonyok, családok nemzetközi márkanévvé varázsolják a népkultúránkat. Görgey Zsuzsanna, a Magyarok Európában Egyesület elnöke számára a legkedveltebb virág motívum: a tulipán.
"Mindig meghat ez a bensőségesség, elrejtettség a szirmok lágynak tűnő, mégis erőteljesen védelmező ölelésében. Számomra sosem volt kérdéses, hogy a népi művészetek az élethez való egészséges viszonyunkat ábrázolják, azt fejezik ki, azt mutatják be a számukra. Ősi életerő, életöröm árad a magyar hímzés által. Mindig feltör bennem a boldogságérzés, ha ezeket a telt, színes motívumokat látom".
Nevezni több kategóriában, korosztályok szerint olyan ruhadarabokkal lehet, amelyeket a versenyzők maguk díszítenek fel, valamint a "Hímezz magyarra!" program hímző asszonyait kérik meg erre, ill. hagyományőrzők tanácsait veszik igénybe a versenyen való megjelenésüket illetően. A díjazottak hazai és külföldi rendezvényeken képviselhetik Magyarországot 2020-ban, ezekhez média felületet kapnak.
A program ötletgazdái és szervezői reményüket fejezik ki arra vonatkozóan, hogy a Hungarikum Bizottság rövidesen nevét adja ahhoz, hogy Fekete Mária és Takács István ruhatervei megjelenjenek divatbemutatókon is. A kifutón a hazai stílusikonokon: színésznőkön, sportolónőkön, riporternőkön, üzletasszonyokon és közéleti személyiségeken kívül a Magyar Nemzeti Balett balettművészei, valamint a Magyar Állami Operaház operaénekesei viselnék a többféle hímzéssel kreatívan színesített hétköznapi és estélyi ruhákat a Józsa Judit Galériában megrendezendő divatgálán.
Hazai jelölteken kívül José Cura lehet a "magyar hímzés" tiszteletbeli nagykövete
A "Hímezz magyarra!" program máris felkeltette a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézet igazgatójának, valamint több külföldön működő, néphagyományokat ápoló kulturális egyesület, művészeti társaság érdeklődését. José Cura sztártenor, legutóbbi látogatásakor elismerését fejezte ki hazánk iránt, ezért a művészvilágból, valamint a közéletből és üzleti szférából érkezett, követeket választó bizottság a "magyar hímzés" tiszteletbeli nagyköveti címét ajánlja fel a világhírű operaénekesnek. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vele személyesen is találkozó bizottsági tagok szeretnék, ha Emine Erdogan, Nicole Kidman és a Forma-1 pilótái után, José Cura is viselné, ezáltal népszerűsítené a hungarikumnak számító motívumokat.
Jelentkezni a
|
- Részletek
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek, hogy az iskolai szünet idején is találkozhassanak kedvenc lovaikkal, és játékos fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt.
A táborok a MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program támogatásával valósulnak meg. A programra olyan gyerekek jelentkezhettek, akik év közben is jártak terápiás foglalkozásokra. Mivel a táborok létszáma betelt, a szervezők erre az évre már nem tudnak jelentkezőket fogadni.
A Magyar Lovasterápia Szövetség közel 20 éve folytat gyógyító-rehabilitáló céllal lovasterápiát. A táborokat korosztályos bontásban a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával tervezzük. A programban részt vesznek különböző pszichés zavarral küzdő, valamint tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autizmussal élő, valamint halmozottan sérült gyermekek. Munkánk során a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, a pszichológiai lovasterápia, valamint a hippoterápia módszertanát használjuk. A kiegészítő terápiás foglalkozásokhoz külsős terapeuták (szomatopedagógus, hidroterapeuta, fejlesztő pedagógus, gyógytornász, logopédus) segítségét vesszük igénybe. A lovasterápiát más élményterápiás eszközökkel kiegészítve használjuk. Minden tábort egy-egy vezérfonalra fűzünk fel.
Az első tábor június 17-21. között lesz látássérült gyerekek számára. A program mottója: „Cirkuszvarázs”
Az utolsó napra a gyerekek egy cirkuszi előadást mutatnak be, erre készülnek fel hétközben, egyénileg vagy csapatokban. A lovasfoglalkozások között szerepel lóidomítás, zsonglőrködés lóháton, lovasakrobatika, bohócszámok lóval stb. Ló nélkül gyakorolják a légtornát, kötéltáncot és egyéb egyensúlyozó játékokat, erőművészetet, bűvészkedést stb.
A második tábor július 1-5. között lesz, magatartásproblémás, szorongó, érzelmi és indulati zavarokkal küzdő gyermekeknek, mottója: „Bátorság tábor”
Célunk, hogy a táborban biztonságos és kontrollált környezetben állítsuk a gyermekeket olyan teljesíthető kihívások elé, melyek révén önbizalmuk, önértékelésük nő, átélhetik a kompetencia-érzést, és énképük pozitívabbá válik. A tábor során a gyerekeknek számos kalandot, próbát kell teljesíteni, akár lovakkal vagy azok nélkül. A részt vevő gyerekek minden sikeresen teljesített feladatért jutalmat kapnak, és természetesen értékeljük azt is, ki hogyan teljesített a hét folyamán. A gyerekeknek lehetőségük lesz az egyéni vetélkedésre, de közösen, csapatokban történő megmérettetésre is. Ebbe a táborba is meghívunk olyan külsős szakembereket, akik segítenek sok mozgásos feladat és vetélkedő lebonyolításában.
A harmadik táborba pszichés zavarokkal küzdő kamaszokat várunk, július 8-12. között. Mottója: „Ismerd meg a környezetedet”.
Környezetünk megismerése, a természet, az állatok és növények védelme kiemelt jelentőségű napjainkban. Fontosnak tartjuk a hozzánk járó sérült, problémás gyerekek környezettudatos nevelését. A Fóti Lovasterápiás Központ területén pár évvel ezelőtt kialakítottuk az „Élhető Jövő Parkot”. A projekt keretében korszerűsítettük az épületeinket komplex hőszigetelést kaptak, kicseréltük az ablakokat, korszerűsítettük fűtő-hűtő rendszereinket. Épületeinkre napelemek, napkollektorok kerültek fel, van egy szélturbinánk és egy patakra épített törpe vízierőművünk, melyek biztosítják a lovasterápiás központ áram- és melegvíz ellátását, valamint a fűtését és hűtését. Az Élhető Jövő Park betekintést ad a gyerekeknek a megújuló energiák használatába, de a tábor programját kibővítjük a Lovasterápiás Központ növényeinek, állatainak megismerésével, védelmével és gondozásával is.
A negyedik tábor tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekeknek szól, július 15-19. között Mottója: „Lóháton az iskolába”.
A tábor legfőbb célja, hogy komplex módon segítse, támogassa a lovasterápiára járó gyermekeket az iskolára való felkészülésben. Ezért célirányosan a tanuláshoz, iskolai élethez szükséges képességeket szeretnénk kiemelten fejleszteni a lovaglás és a lóval való tevékenységeken keresztül, de a program megvalósításához segítségül hívunk fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus, gyógytornász és szomatopedagógus szakembereket is.
Az utolsó táborba óvodás és kisiskolás korú, tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, érzékszervi fogyatékos és mozgássérült gyermekeket várunk, július 22-26. között. Mottója: „Mese, mese mátka” – Mátyás király meséi
A mese kiemelkedő jelentőségű a gyerekek képzeletvilágának működésében, ismereteket, bölcsességeket és tanulságokat közvetít. Sokszor serkenti a gyerekeket arra, hogy belehelyezkedjenek egy történetbe és maguk is a főszereplőivé váljanak.
A tábor programjához a népmesék közül Mátyás király meséit választottuk, azért is, mert ezekben a mesékben Mátyás mindig igazságos, humoros és találékony, és mert számos mesében megjelenik szereplőként a ló figurája is. A hét folyamán minden nap egy-egy mesét dolgozunk fel különböző módokon: lovas helyzetekben, rajzos-grafikus, dramatizált formában, de lesz önálló mesealkotás is.
Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoznak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.
- Részletek
- Budapest.hu
- Két új helyi jelentőségű természetvédelmi terület létesült Budapesten -
- Idén is színvonalas programokkal készülnek a szervezők a Bábolnai Gazdanapokra!
- Felújítják a Budai Vár barlangrendszerét
- Hétfőtől újra megáll a villamos a Margitszigetnél
- 122 éve született a világhírű, mégis titokzatos magyar szépségguru
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




