Az egész országban egységesek a kerékbilincselés szabályai. A kerékbilincsért az autósnak 11 500 forintot kell fizetni, az elszállításért pedig a lakosságszámtól függően 14 500 és 20 ezer forint közötti összeget.
39 főkategóriában lehet nemzetközi szintű elismerésre pályázni
A gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 39 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot, a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyét a Kárpát-régió egész területén. A pályázat igen széles spektrumban kínál lehetőséget azon vállalkozások számára, akiknek fontos, hogy produktumát hazai és nemzetközi szinten is elismerjék. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy tradíciókra épülve képviseli a kimagasló minőséget, a határainkat átlépve – jelentette be az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kiírói Tanácsa március 12-én, a Benczúr Házban tartott ünnepélyes sajtótájékoztatón. A kiírók törekednek arra, hogy a vidéki városainkban, valamint a Kárpát-medencében legaktívabban működő vállalkozások egyaránt bekapcsolódjanak a pályázati rendszer munkájába. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit, a tanúsított „minőség jelképét”- melyre 2019. május 24-ig lehet pályázni -, a Gazdaság Ünnepén, a Parlament Felsőházi Termében adják át szeptember 10-én.
Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím azon termékek, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű termékek előállításának, illetve a magas színvonalú szolgáltatások nyújtásának. A pályázat nyílt jellege lehetővé teszi a jelentkezést az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím elnyerésére és tanúsító védjegy használatára, pályázat tárgya azonban csak a gazdasági életben már ténylegesen testet öltött termék, szolgáltatásban megvalósult ötlet, innovatív elképzelés lehet.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2019-ben második alkalommal írta ki és valósította meg a DIAMOND Szervezőiroda Bt. (a védjegyalapítók megbízásából a pályázat szervezési és lebonyolítási teendőit koordináló és végző szervezet), a Hajnal Húskombinát Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Kft., valamint az erdélyi, mezőcsávási székhelyű SSM & SIU Kft. Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat eseményeinek fővédnöke Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A pályázati rendszer kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, külhoni támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kiemelt önkormányzati partnere Gyula város önkormányzata. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat nemzetközi jelenlétének fontos része a lokalitás különböző szintjein megjelenő együttműködési lehetőségek keresése, a meglévők megerősítése, a határainkon túli együttműködés.
Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati Titkárság ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Egy ország gazdasági erejét az is mutatja, ha minél több termékén, szolgáltatásán látható valamilyen minősítő védjegy. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy bevezetését is a fejlődés diktálta. A Kiírói Tanács fókuszpontjai között a tavalyi évben kiemelt helyet kapott a generációs megújulás elősegítése és a tudásvagyonnal való gazdálkodás értékelése. A bevezetés és az első esztendő sikeres volt. A pályázóink, így a díjazottak nagy része is kis- és középvállalkozó, persze nagy vállalkozás is található közöttük, de megjelentek a művészek, alkotók, szellemi szabadfoglalkozásúak, egyéni vállalkozók és hagyományos gazdálkodást folytató őstermelők is. Ugyanakkor örvendetesnek tartjuk, hogy a pályázóink között is tapasztalható a gazdasági élet területén jelentkező generációváltás, amely egyértelműen a nyitottság, a tenni akarás felé irányul. Díjazottjaink kirakatai a szakértelemnek és ötletességnek, kiváló példával szolgálnak arra nézve, hogyan lehet az innovációs tevékenység növelésével gazdasági előnyt szerezni.”
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte: „Örömmel tapasztalhattuk, hogy a Kiírói Tanács törekvése találkozott a kiemelkedő minőségű termékeket előállító vagy szolgáltatást nyújtó vállalkozások céljaival. Egy minőségtanúsító védjegy csak akkor válhat sikeressé és ismertté, ha annak odaítélője, illetőleg jogosultja a helyi vállalkozásokat legjobban ismerő szervezetekkel együtt akar és tud működni. Éppen ezért kulcsfontosságú a lokalitás különböző szintjein megjelenő együttműködési lehetőségek keresése, a meglévők megerősítése.Bízom benne, hogy a 2019-es év pályázói, különösen azok, akik az elbírálást követően aktív minőségpolitikájuk és értékteremtő, innovatív termékeik vagy éppen szolgáltatásaik elismeréseként idén szeptemberben, az Országházban vehetik majd át az Érték és Minőség Nagydíját, a magyar lokalitás legtágabb terét, a Kárpát-medencét is meghódítva képesek lesznek további sikereket elérni.”
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében így összegzett: „Mindazokat az anyaországi és külhoni magyar vállalkozásokat, amelyek viselik az Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegyet, eltérő tevékenységük ellenére is összeköti valami: mindannyian hisznek szülőföldjük, szűkebb, tágabb régiójuk felemelkedésében. Bízom benne, hogy a pályázat során az idei évben tovább bővül azon vállalkozásoknak sora, amelyekkel partnerekként dolgozhatunk együtt hazánk és a Kárpát-medence felemelésében.”
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte:„Ez a pályázati lehetőség is azt bizonyítja a Kárpát-medencei magyarság számára, hogy gazdasági értelemben sincsenek határok, de fontosnak tartom azt is, hogy közösen alakíthatunk ki ebben a határtalanságban egy olyan gazdasági kultúrát, amelyben a vállalkozók nem pusztán csak vállalkozásaik felvirágoztatására törekednek, hanem arra is, hogy a minőség és az érték is munkájuk védjegyévé váljon. Bátorítom az erdélyi kis- és középvállalkozókat, népművészeti termékek kivitelezőit, egyéni vállalkozókat, hagyományos gazdálkodást folytató őstermelőket és innovációra építő kezdeményezéseket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az igényességre való közös törekvésben, a védjegyet pedig munkájukban tekintsék egy olyan mércének, amely az értékteremtésben elengedhetetlen.”
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatra jelentkezhet 2019. május 24-ig minden természetes és jogi személy, jogi személyiség, egyéni vállalkozó vagy alkotóközösség. A meghirdetett 39 pályázati főcsoport érinti többek között a vendéglátást, az építő-, a bútor-, a mezőgazdasági- és élelmiszeripart, az infrastrukturális beruházásokat, az informatikai programokat, rendszereket, szabadidős és kulturális tevékenységeket, rendezvényeket, az oktatást, az orvostechnikai- és kozmetikai szegmenst, vagy akár a ruházati és sporttermékek gyártását is.
A Kiírók Tanácsa döntése alapján a legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerik az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet, és ezzel együtt az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy egy éves díjmentes használatát. A díjat - Balázs Károly grafikus művész által tervezett - kitüntető oklevél tanúsítja, jelképe az Érték és Minőség Nagydíj emblémájával díszített, a Hollóházi Porcelángyár Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófea.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati Rendszer keretében a Pályázat Kiírói Tanácsa, a pályázat kiírói és a kiírókon kívül különböző cégek, intézmények, szervezetek is felajánlanak különdíjakat. Különdíjat csak a tárgyévben nagydíjat elnyert pályázatok és pályázók kaphatnak, kivétel az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Életmű Díja, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Nívódíja, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Életmű Díja, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációs Nívódíja, valamint az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Emlékdíja.
A Fiatal Családosok Klubja, a Nők Magyarországért Klub és a Magyar Női Unió kiemelt feladatának tartja újra és újra ráirányítani a figyelmet a magyar lányok, nők, asszonyok sokszínű családi és társadalmi szerepvállalására, arra az értékteremtő munkára, amely – sokszor láthatatlanul – éltető és jobbító erőforrása országunk mindennapjainak. Az esemény célja volt támogatni a női lét teljességének megélését, egyediségének megőrzését és az abban való kibontakozást.
Köszöntőben elmondtam, hogy olyan korban élünk, amikor kőbe vésett törvényeket kísérelnek meg felülírni, és el szeretnék bizonytalanítani az embereket olyan alapvetésekben, hogy fiúk vagyunk vagy lányok, nevezhetjük-e még magunkat apának vagy anyának. Ebben a kusza korban a legnagyobb feladat megőrizni mindazt, amit szüleinktől, nagyszüleinktől örököltünk, belekapaszkodni a gyökerekbe, amelyek megtartanak bennünket a Kárpát-medencében magyarként, nőként, férfiként, anyaként és apaként. Hozzátettem, ez az értékőrzés nem heroikus tetteket követel, hanem a mindennapok átgondolt megélését, családi, nemzeti hagyományaink és ünnepeink ápolását, a magyar nyelv megőrzését, valamint a gyerekeink és önmagunk művelését.
Novák Katalin azt mondta, meggyőződésüket a számok is alátámasztják, hiszen ma Magyarországon a 40 év feletti nők 91 százaléka anya. Az államtitkár hangoztatta, hogy a nőknek ma már vannak lehetőségeik, hiszen tanulhatnak, alakíthatják a közéletet, munkát vállalhatnak, karriert építhetnek, ugyanakkor vannak privilégiumaik is, hiszen kizárólag nekik adatott meg, hogy gyereket hordjanak ki, szüljenek és szoptassanak. A lehetőségekkel pedig úgy kell élni, hogy közben ne mondjunk le a privilégiumokról – jelentette ki Novák Katalin.
Novák Katalin kitért arra is, hogy egy éve alapították meg a Nők Magyarországért Klubot, most pedig úgy döntöttek, a klub kibővítéseként elindítják a Nők a Magyar Nemzetért Mozgalmat, amelynek elsődleges célja, hogy az egyenjogúságért folytatott küzdelem ne forduljon át az egyformaságért folyó harccá.
Hollik István kormányszóvivő úgy fogalmazott: a nők szerető társként támaszt jelentenek, otthont teremtenek, nevelik gyermekeinket, munkájukkal értéket teremtenek. Mivel a munka világába való belépés eltörölte a nőket és a férfiakat elválasztó teljesítményhatárokat, már rég nem igényel bizonyítást a nők rátermettsége a munka világában – emelte ki.
A kormányszóvivő szerint egy közösség csak akkor lehet egészséges lelkű, boldog és sikeres, ha a nők számára biztosítja mindazt, amely szükséges “az Istentől kapott hivatásuk, személyes női szerepük be- vagy kiteljesítéséhez”, azaz a szabadságot céljaik megvalósításához és biztonságos környezetet az anyai szerep megéléséhez. Hozzátette: a kormányzat felelőssége is, hogy mindebben segítse a nőket.
Ha gyermeket vállalnak, akkor abban, ha dolgozni szeretnének, akkor abban, ha pedig ezt a kettőt szeretnék összeegyeztetni, akkor abban.
Hollik István kifejtette: a férfi és a nő szövetségét, annak megbonthatatlanságát hangsúlyozni 30-40 évvel ezelőtt még értelmetlen és indokolatlan volt, ma azonban már nem az. Mint mondta, vannak olyan “társadalommérnökösködő emberi jogi fundamentalisták”, akik szembe akarják állítani a nőt a férfival, és az anyaságot egy meghaladott és lealacsonyító női szerepnek tartják. El akarják hitetni, hogy a női princípium csak a férfival szemben teljesíthető ki, “ez a liberális progresszív gondolkodás egyik főbűne” – jelentette ki.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: ha azt akarjuk, hogy egy nemzet fejlődjön, erősödjön, elsősorban a nőket kell megszólítani. Hozzáette: a nők azok, akik a család összetartozását garantálják.
Konferenciánkon előadást tartott még Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója és Csép Andrea Éva, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alelnöke.
Budapestre érkezik az "America’s Musical Journey" című IMAX® dokumentumfilm. A Morgan Freeman által narrált és AloeBlacc főszereplésével készült film az Egyesült Államok különleges zenei kultúráját ünnepli, bemutatva a jazz, a blues és a rock ’n'roll születését, körbejárva az országot New Orleanstól Detroitig. A zene figyelemreméltó módon képes összekötni a különböző kultúrákból érkező embereket. Erre a legjobb példa az Amerikai Egyesült Államok, amely nem csak hatalmas olvasztótégely, hanem számos zenei műfaj szülőhazája, és a legtöbb világhírű előadó otthona is. Róluk is szól az "America’s Musical Journey" című 40 perces IMAX® dokumentumfilm, amely nemrég került bemutatásra Amerikában és áprilisban Budapesten is vetítik majd mozivásznon. A világhírű dokumentumfilm-rendező GregMacGillivray által jegyzett alkotásban a Grammy-díjra jelölt énekes-dalszerző AloeBlacc kalauzolja végig a nézőket Amerika zenei utazásán. Az Avicii egyik leghíresebb dalát, a 'Wake Me Up'-ot is szerző Blacc a forgatás miatt bejárta az egész országot. Mások mellett New York, New Orleans, Chicago, Nashville, Detroit és Miami utcáin is forgatott, hogy feltárja az amerikai zene gyökereit. A jazz, a blues, a country, rock ’n’ roll és a hip-hop műfajok szellemiségén keresztül ismerhetjük meg az Egyesült Államok történetét és sokszínűségét. A dokumentumfilmet különlegessé teszi a narrátora is, aki nem más, mint a többszörös Oscar-díjas és Golden Globe-díjas amerikai színész, Morgan Freeman. „Nagyon sok honfitársunk választja az Amerikai Egyesült Államokat úticéljaként, de talán még kevesen ismerkedtek meg az amerikai zene bölcsőjének számító városokkal. Szeretnénk, ha a magyarok is tudnák, mennyi élmény vár rájuk például Nashville-ben, a country fővárosában, vagy az onnan három órásautóútra található a blues fővárosaként emlegetett Memphisben, ahol egyébként Elvis Presley háza is áll. Zenerajongóknak szintén kötelező a Mississippi torkolatánál fekvő New Orleans. A városban sétálva sok helyen játszanak jazzt a bárokban, de talán a leghíresebb a Francia negyedben a Bourbon street. Bízunk benne, hogy tavaly az amerikai Nemzeti Parkokról szóló film bemutatása után a zenei utazásról szóló filmet is örömmel fogadja majd a közönség” – mondta Farkas Miklós, a DiscoverAmericaHungary Egyesület elnöke. Az "America’s Musical Journey" című filmet Budapesten 2019. április 9-én mutatják majd be eredeti nyelven egy zártkörű vetítésen a DiscoverAmericaHungary Egyesület jóvoltából.
Jegyvásárlásra nincs lehetőség, de az Egyesült Államokat népszerűsítő egyesület Facebook-oldalán lehet majd játszani belépőkért: https://www.facebook.com/DiscoverAmericaHungary/. A filmet a Brand USA, az Egyesült Államok célmarketingszervezete és a MacGillivray Freeman Films közösen készítette.
A DiscoverAmerica Hungary Egyesületről (DiscoverAmericaCommittee Hungary - röviden DAC): A 2010-ben alapított Discover America Hungary Egyesület (DAC) küldetése, hogy aktívan támogassa az amerikai idegenforgalmat. Tagjai utazási irodák, légitársaságok, szállodák, idegenforgalmi hivatalok, és az USA-ba irányuló magyar turistaforgalom élénkítéséért elkötelezett más cégek, magánszemélyek. Az egyesület széles körben népszerűsíti az Amerikai Egyesült Államok által kínált bámulatos turisztikai látnivalókat és programlehetőségeket, ezzel inspirálva az utazókat, hogy fedezzék fel az országot. A DAC szorosan együttműködik az Amerikai Nagykövetség Kereskedelmi Irodájával és az Egyesült Államok mint turista desztinációért felelős marketing szervezetével, a Brand USA-vel.
2019-ben a megszokottnál korábban, április 3–7. között rendezi a Hungexpo a CONSTRUMA otthonteremtési kiállítást a Budapesti Vásárközpontban. Az építőipar hazai csúcsrendezvénye ezúttal is egy időben több kiállítást foglal magában: a CONSTRUMA mellett a lakberendezéssel foglalkozó OTTHONDesign, a két évenként sorra kerülő HUNGAROTHERM és a CONSTRUMA Kert várja a vendégeket.
A CONSTRUMA az elmúlt években – részben a gazdasági körülmények változásának, részben a piaci igények hatására – komoly átalakuláson ment keresztül. A legnagyobb magyarországi építőipari szakkiállítás mára komplex, több területet átfogó, a látogatók számára széles palettát kínáló, a jövő trendjeit megismertető otthonteremtési kiállítási csokorrá és szakmai fórummá vált, amely egy helyen, egy időben, ebben a formában egész Kelet-Közép-Európában egyedülálló. A kiállítás jelentőségét mutatja a közel 20 országból ékező csaknem 550 kiállító és az immár évek óta 45-50 ezres látogatói szám. A CONSTRUMA és a hozzá kapcsolódó kiállítások a Hungexpo Budapesti Vásárközpont mind az 5 pavilonját és a szabadterületek nagy részét is magukba foglalják.
A hazai építőipar elmúlt években tapasztalható fellendülése, a megélénkült piac komoly kihívásokat teremtett a cégeknek, piaci szereplőknek. A nehézségek ellenére is komoly fejlődést produkált az ágazat, és az előrejelzések szerint ez a trend fennmarad. A CONSTRUMA a szakemberek számára kiváló alkalmat teremt egységnyi idő alatt a lehető legtöbb adat és információ begyűjtésére, kapcsolatépítésre és üzletkötésre.
Szakmai programok
A Hungexpo minden évben nagy hangsúlyt fektet az építőiparban dolgozó szakemberek szakmai fejlődésre is. Ennek érdekében szakmai partnerei segítségével olyan konferenciákat és workshopokat kínál a látogatóknak, melyek a legújabb tendenciákról, a technológiai újdonságokról és aktuális szakmai kérdésekről szólnak. A kiállítás első három napja csak a szakmáé, a hétvége pedig – szokás szerint – a nagyközönségé. A szakmai napokon – a nagy sikerre tekintettel – ismét lesznek vezetett „túrák” olyan témákban, mint a nyílászárók, árnyékolók, tetők és tetőterek, falak és szigetelések, a megújuló energia és az új szabályozók, valamint a légtechnika.
A konferenciák és workshopok közül idén kiemelkedik az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által rendezett Az építésgazdaság lehetőségei című konferencia és panelbeszélgetés, valamint a SMART CITY konferencia – Önkormányzati Akadémia, amelyen a gazdaságos energia felhasználás és irányítás területén megvalósult és Magyarországon megvalósítható projekteket mutatnak be az előadók.
Tizedik alkalommal rendezi meg idén a Hungexpo a HUNGAROTHERM szakkiállítást. Idén a légtechnika lesz a középpontban. Az épületgépészetnek ez az ága hozza ezúttal a legtöbb kiállítót A HUNGAROTHERM részeként a Reneo-n a napelemes és hőszivattyúval megjelenő cégek képviseltetik magukat nagy számban. A D pavilon egyik kiemelt programja, a napelem szerelő képzés is a napelemes szakembereket szólítja meg. Hétvégén pedig kifejezetten az építkező nagyközönségnek szóló napelemes bemutatót tartanak. Ugyanebben a pavilonban lesz az ÖkoCity bemutatóház, ahol a látogatók a közel nettó nulla energiafelhasználás innovatív megoldásaira kaphatnak gyakorlati jellegű válaszokat.
A pavilonban felállított workshopban 5 napon keresztül előadások segítik a szakembereket, illetve hétvégén a nagyközönséget.
Az OTTHONDesign kiállításon a Bútorszövetség ebben az évben is számos nívós programmal várja látogatókat. A Szövetség célja a teljes faipari szakmát megmozgató rendezvénysorozat létrehozása. Idén is lesz WoodLike workshop, ismét bemutatkozik az Innowood és a Szövetség ezúttal is itt tartja éves közgyűlését és szakmai konferenciáját, melynek címe Fenntarthatóság és zöld megoldások a faiparban. Külön érdekessége lesz az idei közreműködésüknek egy mini kiállítás Zöld bútor címmel.
A CONSTRUMA Kert kiállításhoz is számos szakmai konferencia és előadás kapcsolódik. Ezek közül a legkiemelkedőbb a GREEN CITY konferencia, mely nemzetközi előadókat is felvonultat, így nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi trendeket is bemutatja.
Nagyközönség számára is izgalmas programok
Április 6-7-én, szombaton és vasárnap gyakorlati bemutatókkal, ingyenes tanácsadásokkal, a legújabb trendeket bemutató standokkal, akciókkal és finanszírozási megoldásokkal várja a CONSTRUMA a nagyközönséget. A programok egy része számukra is kifejezetten izgalmas dolgokat tartogat.
Az OTTHONDesign kiállításon, a MAGYAR DESIGN 2019 standjain a látogatók találkozhatnak fiatal magyar tervezők legújabb munkáival. Olyan tervezőkről van szó, akik egyszerre képviselik az aktuális trendek szellemiségét és adnak kézzelfogható, akár megvásárolható termékeket.
A Zöld Bútor - Fenntartható bútorgyártás itthon címet viselő kiállításon a kiállított darabok mindegyike a környezettudatos design jegyében született. Olyan sikeres hazai brandek és designerek bútorait mutatjuk be, akik márkaépítésükben a fenntartható fejlődés mellett köteleződtek el. Holisztikusan gondolkodnak, azaz felelősséget éreznek a környezetért és a társadalomért, s minden egyes fejlesztési lépésnél figyelembe veszik az ökológiai lábnyomot, a közösségre és a környezetre tett hatást, valamint tevékenységük hosszútávú következményeit.
Az idei kiállítás egyik látványossága a DESIGN – GENERÁCIÓK elnevezésű stand lesz, ahol két azonos alapterületű enteriőrben más-más célcsoport számára nyújtanak lakberendezési ötleteket. A Lakberendezők Országos Szövetsége által megtervezett START UP elnevezésű enteriőr egy fiatal pár számára készült, akik a nagyvárosi életre rendezkedtek be, így számukra fontos a szabadság érzése, a játékosság, lazaság, ugyanakkor a fiatalos, urbánus stílus megjelenése is, mindez költséghatékony módon. A LUX UP enteriőr egy középkorú házaspár részére tervezett elegáns, reprezentatív, időtálló design-nal kialakított lakás. A szervezők szándékai szerint a két installáció számos ötlettel gazdagítja a látogatókat.
Az OTTHONDesign TOP TIPP elnevezésű program keretében a látogatók a gyártók standjainak megtekintése mellett plusz szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, köztük ingyenes lakberendezési tanácsadást.
A kiállítási csokor szerves részét képezi idén is a CONSTRUMA KERT kiállítás. A kerttervezés, kertépítés, kertkultúra tavaszi nagy seregszemléje a látogatók számára is egyre vonzóbb. A kertápolási eszközök, kisgépek, ingyenes kerttervezési és dísznövényápolási tanácsadás mellett dísznövényeket is vásárolhatnak. A látogatók kertjeikhez új inspirációkat gyűjthetnek a XI. Magyar Kertépítő Veseny és Show látványos standjain, melyek az Agrármarketing Centrum támogatásával valósulnak meg. Élőben követhetik a Euroskills hazai válogató keretében a fiatal szakemberek kertépítő munkáját. Bonsai és kaktuszbemutató, növényvédelmi tanácsadás is várja az érdeklődőket.
Hagyományosan a kiállítás megnyitóján (április 3. 11 óra) adják át a CONSTRUMA és a HUNGAROTHERM Díjakat. A díjakra azok a kiállítók pályázhattak, akik az elmúlt évben új termékkel léptek a piacra. Összesen 5 db CONSTRUMA és 3 db HUNGAROTHERM Díj kerül átadásra.
Készpénzmentes fizetés
január 1-től a HUNGEXPO Budapest Vásárközpont rendezvényei teljesen készpénzmentessé válnak. Az eddig részben bevezetett HelloPay „Cashless rendszer” felhasználási területe kibővül, így a helyszínen a pénztárakban vásárolt rendezvény belépőjegyekért, a parkolásért, valamint a területen lévő vendéglátóhelyeken készpénz helyett érintéses bankkártyával, vagy HelloPay kártyával fizethetnek a látogatók.
Nyitvatartás
szakmai napok: április 3-5., naponta 10-18 óráig
nagyközönség napok: április 6-7., naponta 10-18 óráig (vasárnap 17 óráig)
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. a CONSTRUMA kiállítási csokorra utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapest-Keleti pályaudvar, Budapest-Déli pályaudvar, Budapest-Nyugati pályaudvar, Zugló, Kőbánya-felső, Kőbánya-Kispest és Kelenföld állomásokra 2019. április 3-7. között. A kiállítás helyszíne a felsorolt pályaudvarokról tömegközlekedéssel könnyen és gyorsan megközelíthető. (részletek a Construma honlapján)
Hollywoodi producerek és Budapesten forgató amerikai színészek is megfordultak már a Neverland élménycsomópont VIP-szobájában, ahol még a hangszigetelés is úgy lett kiépítve, hogy semmilyen hang és zaj ne tudjon be- és kiszűrődni. A belépés csak VIP-kártyával engedélyezett, amihez egy szigorú titoktartási szerződést is alá kell írni.
Hiánytalan elegancia és komfort jellemzi a Dohány utcai Neverland privát VIP-szobáját, melynek kialakításakor teljes mértékben az exkluzív és egyedi élmény biztosítására törekedtek.
A föld alatt megbúvó élménycsomópont titokzatos szobájába pultost és zongoristát is lehet rendelni, külön kérésre pedig zártkörű rendezvényként nyitva tartják az egész létesítményt, az öt zseniális történettel megálmodott szabadulószobával együtt.
Zaragoza-Rovira Josep Jordi, a Neverland ötletgazdája és alapítója arról beszélt a szobának külön bejárata van a Síp utcára, ahol semmi nincs kiírva. Csak egy átlagos szürke vasajtó látszik, mellette elhagyatott, lerobbant fakapu. Kamerák a környéken nincsenek, a forgalom alacsony, parkolóhely pedig a kapu előtt szinte mindig van.
A bejáraton egy lepukkant elhagyatott lépcsőházba érkeznek a vendégek, ahol a pince szintre érve egy légkezelő gépház, raktárak és egy tölgyfaajtó található. Utóbbin belépve egyenesen a VIP-teremben találjuk magunkat, de csak ha tudjuk a kódot, ami nyitja az ajtót.
„Megfordulnak nálunk hollywoodi producerek, Budapesten forgató amerikai színészek, politikusok és celebek is. A VIP-szoba sokszor helyszín üzleti tárgyalások lebonyolításához, sok cég ide jár üzleteket kötni. A bent tartózkodó emberek privátszférájára magas fokon ügyelünk: akkor is felhőtlenül tudnak szórakozni, ha nem akarnak nyilvánosság előtt megjelenni” – magyarázta a Neverland ötletgazdája és alapítója.
Ablakok nincsenek, a hangszigetelés pedig a legmagasabb fokon lett kiépítve, hogy semmilyen hang és zaj ne tudjon be-, vagy kiszűrődni.
A Neverland olyan Bunnahabhain Whiskey-t kínál a VIP-szobában, amit csak ott lehet venni az országban és csak 306 darabot gyártottak a világon belőle.
„Egy kis skót szigeten készítették a helyi földesuraknak még 1990-ben, de azóta piacra dobták az üveget, mert ők végül nem tartottak rá igényt. A whiskeyket Norlan poharakban kínáljuk, ami laboratóriumban lett kifejlesztve, hogy tökéletesen kihozza a whiskey aromáját és elnyomja az etanol párolgását, ezáltal az íze is sokkal jobb lesz. Külön poharunk van arra, ha valaki jéggel inná a whiskeyt, amiből 20 ezer forint egy darab”- nyilatkozott Josep.
Az élménycsomópont titokzatos szobájában különleges konyakok is megtalálhatók, melyek története egytől egyik rendkívül érdekes. A borhűtő más hőfokon hűt és párásítja a parafadugókat, hogy ne száradjanak ki. A parketta füstölt halszálkás olajozott tölgy, amit egyedileg terveztettek meg, a 60-as évekbeli ritka dohányzóasztal pedig kiváló lehetőséget nyújt a szivarozásra is.
A VIP-szobát csak 100 ezer forint minimum fogyasztásért vagy VIP-kártyával lehet igénybe venni. Utóbbit ajánláson keresztül lehet szerezni, vagy akinek a Neverland felajánlja. Ezen kívül e-mailen keresztül is lehet igényelni, ami hosszabb elbírálás után megszerezhető, de feltétlenül titoktartási szerződést kell kötni mellé.
A szoba befogadó képessége maximum 15 fő, ezáltal tökéletes akár szülinapok, vagy egyéb privát rendezvények lebonyolítására is.
A koncentrációs táborok felszabadulásáról szól a budapesti Holokauszt Emlékközpont januári, a holokauszt-emlékév kapcsán szervezett utolsó tematikus tárlatvezetése - mondta el Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője.
Csaknem 50 ezren látogattak ki a most zárult 38. CONSTRUMA otthonteremtési kiállításra. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 20 ország 600 kiállítója mutatta be újdonságait az építőipar hazai csúcsrendezvényén. 2019-ben a CONSTRUMA és OTTHONDesign kiállítások mellett a kétévente megrendezett HUNGAROTHERM is tagja volt a csokornak, így a szakmai látogatók még szélesebb körben tájékozódhattak az újdonságokról. A kiállításhoz kapcsolódó szakmai programokon a részvevők az iparág gyors növekedése mellett megvitatták a munkaerőhiánnyal kapcsolatos gondokat is.
A Hungexpo minden évben nagy hangsúlyt fektet az építőiparban dolgozó szakemberek szakmai fejlődésre. Ennek érdekében szakmai partnerei segítségével olyan konferenciákat és workshopokat kínál a CONSTRUMA látogatóinak, melyek a legújabb tendenciákról, a technológiai újdonságokról és aktuális szakmai kérdésekről szólnak. A kiállítás első három napja ezúttal is csak a szakmáé volt.
Rekord forgalom, megoldandó problémákkal
A magyar építőipar az elmúlt két évben kiugróan jól teljesített, a szektor kibocsátása összesen 56 százalékkal emelkedett – mondta a kiállításon György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy 2018 és 2023 között az építésgazdaság megrendelésállománya eléri a 25 ezer milliárd forintot. Az eredmények szinten tartása érdekében az államtitkárság a szakmai szervezetek – az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége – bevonásával elkészítette az építésgazdaság stratégiáját, amelyet a kormány várhatóan áprilisban tárgyal majd – mondta az államtitkár. A stratégia egyik fontos eleme az építőipar technológiai korszerűsítésére vonatkozó pályázat, amelyben 2018-ban a kis- és közepes vállalkozások kapacitásbővítését 16 milliárd forinttal támogatta a kormány. A pályázati kiírás áprilisban folytatódik, újabb 6 milliárd forintos keretösszeggel – közölte.
Az építőipar egészét átfogó fórumot a nyitónapon az ÉVOSZ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezte. Az építésgazdaság lehetőségei című konferencián Koji László, az ÉVOSZelnöke a többi között elmondta, hogy tíz év alatt a szükségesnél 150 ezerrel kevesebb új lakás épült, és ezt az elmaradást az következő 15 évben úgy kellene behozni, hogy az időközben felmerülő új igényeket is kiszolgálja az építőipar. A legnagyobb gond a megrendelésekhez képes kevés szakember és a kapacitás hiány. Ezt erősítette meg Zsabka Zsolt, a BKIK Ipari Tagozatánakelnöke is, aki elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben a megrendelők részéről nem elsősorban a minőség, hanem a munka elvégzés a legfontosabb kérdés. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a következő egy-két évben az építőipar 15 százalék körüli növekedést produkál, amelyben a jelenleg domináló állami, az ipari és a lakossági megrendelések súlya idővel változhat.
Együtt a szakma
Immár hagyomány, hogy a Construma csokor része minden második évben a HUNGAROTHERM épületgépészeti szakkiállítás, amelyet ezúttal tizedik alkalommal rendeztek meg. Idén a légtechnika és a megújuló energia volt a középpontban. Az épületgépészetnek ez az ága hozta ezúttal a legtöbb kiállítót. Képzett szakemberre továbbra is nagy szükség van így számos workshop előadás, gyakorlati képzés –például napelem szerelési oktatás, bemutató – is zajlott a kiállításon.
Nagy érdeklődés kísérte a HUNGAROTHERM-en megrendezett ÖKO HOME és SMART CITY konferenciát, ahol a gazdaságos energiafelhasználás és irányítás területén megvalósult és Magyarországon megvalósítható projekteket mutattak be az előadók.
A CONSTRUMA csokor nyitónapján az ÖKO CITY bemutatóház jelentette be Weingartner Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára, hogy folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be. Az államtitkár kiemelte, az alprogramban nemcsak a konvektorok cseréjére, hanem már a teljes fűtési rendszer korszerűsítésére is lehet pályázni.
Idén az építész és mérnöki továbbképzések mellett a legnagyobb közönséget a frankfurti ISH (a világ vezető épületgépészeti szakkiállítása) újdonságait bemutató konferencia vonzotta. A világ egyik legjelentősebb épületgépészeti kiállításán bemutatott újdonságokról, várható tendenciákról tartott konferenciára nagy számban érkeztek a szakemberek az ország különböző pontjairól.
Népszerűek voltak a standokon rendezett workshopok, amelyeken egy-egy technikát vagy egész szakterületet mutattak be az érdeklődőknek. Az egyik legnépszerűbb ezek közül az OTTHONDesign kiállításon, a Bútorszövetség által rendezett Wood Like volt, ahol egy jól felszerelt faipari műhelyben néhány órára mesteremberré válhattak az érdeklődők. A Szövetség célja már évek óta a teljes faipari szakmát megmozgató rendezvénysorozat létrehozása. Ennek része volt a WoodLike, a Zöld Bútor kiállítás, valamint az Innowood elnevezésű bemutató is. A Szövetség ezúttal is itt rendezte éves közgyűlését és szakmai konferenciáját, melynek címe Fenntarthatóság és zöld megoldások a faiparban volt.
A CONSTRUMA Kert kiállításhoz kapcsolódó szakmai konferencia a GREEN CITY , melyen hazai és nemzetközi előadók mutatták be a kertépítés és tervezés legújabb trendjeit. A konferencia keretein tartották az Agrármarketing Centrum támogatásával a kiállítás ideje alatt lezajlott XI. Magyar Kertépítő Verseny és Show eredményhirdetést is.
A hétvége a nagyközönségé volt
A CONSTRUMA utolsó két napja – ahogy eddig is – az építkező nagyközönségének szóló programoké volt. Több tízezren keresték fel a kiállítók standjait, ahol nemcsak meg-, hanem működés közben be is mutatták az újdonságokat. A tavalyi évhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a látogatók egyre felkészültebben érkeznek a kiállításra és célirányosan keresik fel az építkezést könnyítő és segítő ingyenes tanácsadásokat.
Az OTTHONDesign kiállításon, a MAGYAR DESIGN 2019 standjain a látogatók találkozhattak fiatal magyar tervezők legújabb munkáival. Olyan tervezőkről van szó, akik egyszerre képviselik az aktuális trendek szellemiségét és adnak kézzelfogható, akár megvásárolható termékeket.
A Zöld Bútor – Fenntartható bútorgyártás itthon című kiállításon olyan sikeres hazai brandek és designerek bútorait mutatták be, akik márkaépítésükben a fenntartható fejlődés mellett köteleződtek el, és minden egyes fejlesztési lépésnél figyelembe veszik az ökológiai lábnyomot, a közösségre és a környezetre tett hatást, valamint tevékenységük hosszútávú következményeit.
Az idei kiállítás egyik látványossága a DESIGN – GENERÁCIÓK elnevezésű stand volt, ahol két azonos alapterületű enteriőrben más-más célcsoport számára nyújtanak lakberendezési ötleteket. A Lakberendezők Országos Szövetsége által megtervezett START UP elnevezésű enteriőr egy fiatal pár számára készült, akik a nagyvárosi életre rendezkedtek be, így számukra fontos a szabadság érzése, a játékosság, lazaság, ugyanakkor a fiatalos, urbánus stílus megjelenése is, mindez költséghatékony módon. A LUX UP enteriőr egy középkorú házaspár részére tervezett elegáns, reprezentatív, időtálló design-nal kialakított lakás. A szervezők szándékai szerint a két installáció számos ötlettel gazdagította a látogatókat.
Sokan keresték fel az ÖkoCity bemutatóházát, ahol a látogatók a csaknem nettó nulla energiafelhasználás innovatív megoldásaira kaphattak gyakorlati válaszokat.
A kiállítási csokor szerves részét képező CONSTRUMA KERT kiállításon a kertápolási eszközök, kisgépek, ingyenes kerttervezési és dísznövényápolási tanácsadás mellett új inspirációkat is gyűjthettek a XI. Magyar Kertépítő Verseny és Show látványos standjain, melyek az Agrármarketing Centrum támogatásával valósultak meg.
Kurátorok: Fabényi Julia, Készman József, Petró Zsuzsanna
A kiállítás 2019. április 10. és augusztus 25. között tekinthető meg.
Éppen száz esztendeje, 1919-ben kezdődött meg az oktatás és képzés a weimari Bauhausban Walter Gropius vezetésével. Az évfordulót szerte a világon nagyszabású kiállításokkal ünneplik. A Bauhaus mint mozgalom a modern művészet történetének legmeghatározóbb forrása és mérföldköve, amely képzőművészeti műhely és reformiskola is volt. Eszméi és gyakorlata túlmutat önmagán, számos későbbi művészeti irányzatot és szemléletet inspirált, eredeti programja pedig ennél is többet kínált: az élet átfogó esztétikai reformját a hétköznapok világától a művészetekig.
A Ludwig Múzeum kiállítása a nemzetközi Bauhaus-év megemlékező eseménysorozathoz kapcsolódik. A kiállítás olyan tematikus fókuszcsoportokban mutatja be a Bauhaus tevékenységét, mint a színelmélet, a kockaház, a vízió/utópia, a tárgyformálás, a fényművészet vagy éppen a színház, amelyek köré nagyrészt kortárs alkotók munkái szerveződnek. A Bauhaus100. Program a mának – Kortárs nézőpontok című kiállítás kísérlet ennek az egyedülálló modernista utópiának az újraolvasására, visszatekintésre és kortárs nézőpontból történő felidézésére.
A kiállítás elsősorban nem a Bauhaus történetét kívánja bemutatni, hanem azokat a ma is jelenlévő jellegzetes művészeti pozíciókat, amelyeken felismerhető a Bauhaus szemléletének hatása. Már Walter Gropius 1919-es alapító manifesztumában világosan megfogalmazódtak azok az elvek, amelyek változatos értelmezésekben ugyan, de végigkísérték nemcsak az iskola történetét, hanem meghatározták a Bauhaus művészetben, a formatervezésben és az építészetben való utóéletét is. A mozgalom a képzőművészet, a kézművesség, valamint a sorozatgyártott termékek és az építészet közötti fal lebontására törekedett, erre utal, hogy a Ludwig Múzeum kiállításán is egyszerre, nem kategóriánként jelennek meg különféle tárgyak, tárgyegyüttesek. Az egyes kulcsszavakhoz rendelt művek sok esetben egy-egy másik szekción belül is értelmezhetőek, ezzel is kiemelve a Bauhaus egyes kutatási területeinek szoros összefüggéseit.
A Bauhaus oktatási folyamat első fázisát képviselő „Előtanulmányok” különféle anyag- és formalehetőségeket feltérképező, azokkal szabadon kísérletező munkákat vonultat fel. Temesi Apol Hulladék bárány című munkája az ipari textilhulladék újrahasznosításában rejlő esztétikai lehetőségeket vizsgálja. Gyöngyösi Mária egy hagyományos textilszövési technikát, az azsúrozást használva vállalkozik 20. századi festészeti és képalkotási problémák feltérképezésére. Sápi Márton acél Möbiusa a térbeli forma redukciójával érkezik el egy tiszta térbeli kompozícióhoz, amellyel a tömegek és formák viszonyát igyekszik megjeleníteni.
Moholy-Nagy 1922-től 1930-ig foglalkozott konstruktív összművészeti eszménye legtisztább, kompromisszumoktól mentes kifejtésének, az úgynevezett „Fény-tér-modulátor” tervezésével és megvalósításával. A kiállítás „Fény” című blokkjának kiindulópontjául ez az installáció szolgált, két vetítésen is reprezentálva egyfelől a szerkezet eredeti működési mechanizmusát, másfelől művészi továbbgondolását (Freya Björg Olafson). A fénykísérletek további modern példái Cseke Szilárd fény és kinetikus effektusokat felhasználó Jó pásztora vagy Szirmay Zsanett mozgásérzékelő interakciós fényszövete.
A színtan, színrelációk, anyag- és színhordozók természetének vizsgálata a művészet lényegi kutatásai körébe tartoznak. A Bauhaus számos olyan gyakorlatot fejlesztett ki, amelyekkel az anyag adottságaira és a tárgy funkciójára vonatkoztatva a színek szerepét vizsgálta, ill. ültette át az
építészet vagy dizájn területére. Nemcsics Antal, aki maga is a Műszaki Egyetemen tanított színelméletet építész hallgatóknak, a Colorium és a Színország kapuja című, színkísérleteket demonstráló műveivel szerepel a kiállításon. Jovanovics Tamás a fekete és a fehér háttérfelület felfestett színekre kifejtett hatását veszi górcső alá, míg Dobokay Máté betekintést nyújt a fotóelőhívás technikai metódusába a nyersanyagok és a színes nagyításhoz használt szűrősor bemutatásával. Losonczy István a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán Keserü Ilona inspirációjára kidolgozta a színelmélet festészetre vonatkozó oktatási tanmenetét. Vizsgálatiban és tananyagában a klasszikus modernek színvizsgálatától egészen a napjaink művészetéig terjedő merítéssel a ma is aktuális Színerő gyakorlatokat vezeti.
A Bauhaus összművészeti törekvései mentén lebomlottak a szigorúan vett képzőművészetet és kézművességet, sőt az ipari sorozatgyártást elválasztó határvonalak. A kézműves gyakorlatok végső elvi célja az épület és annak berendezése, általánosságban véve pedig az ember épített környezetének esztétikus, mégis funkcionális és gazdaságos kialakítása volt. A „Szék” gyűjtőnév alatt felsorakoztatott munkák éppen ezt a bútordarabot mint emblematikus formát írják át. Csiky Tibor Rietveld-szék másolatával, Gyurisits Konrád beton hintaszékével, míg Fekete Dénes multimédia-installációban dolgozza föl a székforma evolúcióját.
Az épített környezet modern eszközökkel és modern igénnyel való felépítése a Bauhaus teoretikusai számára először a formák redukciójával kezdődött, majd az így kapott alapformák kombinációjával folytatódott. Forgó Árpád harsány színű formázott vásznai vagy Jovanovics Tamás urbánus látképre emlékeztető Szeletelt képek sorozata e geometrikus formavilág tisztán absztrahált megjelenési formái.
A Bauhaus formakultúra építészeti esszenciáját a Vörös kockaház képviseli mint emblematikus gócpont. Molnár Farkas első épülete méretarányos makettként, sőt Sógor Ákos animációján elemeire hullva is megjelenik, betekintést nyújtva a ház legbelsőbb titkaiba. A térben felállított 3D nyomtató a Bauhaus jövőt hirdető technikai újítások rugalmas kiaknázása, jelenkori manifesztációja mint az építészet következő korszakának előhírnöke.
Az emberi figurát alapvető geometriai formákra redukáló schlemmeri színház különös jelmezei Bárdy Margit jelmeztervezőtől érkezett archív felvételeken elevenednek meg. A színpad és közönség újfajta viszonyának lenyomatát hordozó utópisztikus színháztervek – Weininger Andor Gömbszínháza vagy Molnár Farkas U-színháza – makettként, látványos grafikák formájában is láthatók.
A Bauhaus különös hangsúlyt fektetett a gyermekek céltudatos forma- és színkészségének, egyensúlyérzékének fejlesztésére, amelyhez speciálisan erre a célra tervezett játékokat fejlesztettek ki az iskola falain belül. A Ludwig Múzeum játékszobájában nemcsak a legemblematikusabb Bauhaus-játékokkal találkozhatnak a látogatók, hanem a Metropolitan Egyetem hallgatói jóvoltából egy építészeti kártyapartit is játszhatnak. A klasszikus játékszerek mellett egy mai, de a Bauhaus szellemiségét hordozó, azt továbbfejlesztő logikai játékkal, a Logifaces-zel is találkozhatnak, sőt a Gruppo Tökmag falfestményének segítségével vizualizálhatják is a Bauhaus tanait.
Kiállítás a kiállításban: Bauhaus-dokumentumok, relikviák
A Bauhaus tárgyai, újításai és eszméi máig velünk élnek, feltűnnek épített környezetünkben és lakáskultúránkban. Az iskolát tíz évig, 1919 és 1928 között vezető Walter Gropius által 1923-ban meghirdetett „művészet és technológia – egy új egység” jelszavát követően az új anyagok, a letisztult formák, a funkcionális esztétika és a sorozatgyártás szempontjai kerültek főszerepbe.
Gropius programjába két, később világhírűvé vált magyar alkotó, Breuer Marcell és Moholy-Nagy László oktatói munkája tökéletesen beleillett, és bár a Breuer által feltalált csőbútor nem lett rögtön tömegtermék, mára mindennapjaink részévé vált. Ugyanakkor a Bauhausból származó eredeti darabokat nem egyszerű fellelni. Jelen kiállítás ezért a Wunderkammerek mintájára sajátos válogatásként ható gyűjtői darabokat mutat be. A tárlat gerincét a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményében található igazi Bauhaus relikviák adják, amelyek közül több most kerül először a nyilvánosság elé. A dokumentumokat és tárgyakat összeköti és tágabb összefüggésbe helyezi az egyes alkotók a Bauhauson időben és térben is túlmutató kapcsolati hálója. A válogatásban olyan ikonikussá vált tárgyak is szerepelnek, amelyeket már évek óta replikaként gyártanak és designboltokban árusítanak, de még másolatként is fel tudják idézni a Bauhaus eszméjét.
Kurátorok: Ritoók Pál és Sebestyén Ágnes Anna
Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ
Kiállító művészek
BÁRDY Margit, Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói, BULLÁS József, CSEKE Szilárd, CSIKY Tibor, CSÖRGŐ Attila, DOBOKAY Máté, EPERJESI Ágnes, FEKETE Dénes, FICZEK Ferenc, FODOR János, FOGARASI Demeter, FORGÓ Árpád, GÁL András, GERGELY István, GRUPPÓ Tökmag, GYÖNGYÖSI Mária, GYURISITS Konrád, HALÁSZ Károly, HEGYI Csaba, JOVANOVICS Tamás, KÁLDI Kata, KÁROLYI Zsigmond, KASZÁS Tamás, KIRÁLY Eszter, Kis Varsó, KISMÁNYOKY Károly, KOKESCH Ádám, LAKNER Antal, LAKOS Dániel, LOSONCZY István, NAGY Imre, NAGY Zsófia, NEMCSICS Antal, Freya Björg OLAFSON, PALOTAI Gábor, PUKLUS Péter, ROTERS@SZOLNOKI, SÁPI Márton, SIKUTA Gusztáv, SÓGOR Ákos, SOMODY Péter, SZEGEDY-MASZÁK Zoltán, SZIRMAY Zsanett, SZOMBATHY Bálint, TEMESI Apol, Újpesti Bródy Imre Gimnázium média szakos tanulói, Reinhard WANZKE
Budapest, 2019. április 11. - Április 11-én a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ünnepélyes keretek között mutatta be a szakmának és a meghívott vendégeknek kibővített szakorvosi rendelőit. Az új létesítmények a szervezet irodája és már meglévő gyermekorvosi rendelője mellett találhatók, a Teréz körúton. Az eseményen részt vett Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke is.
A 2018-ban megkezdett átépítési munkálatok eredményeképpen a szervezet három új szakrendelőben – foniátriai/fül-orr-gégészeti/logopédiai/audiológiai, gyermekfogászati, nőgyógyászati/ gyermeknőgyógyászati – fogadhat hátrányos helyzetű, rászoruló gyereket. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a három rendelő kialakítása az EMMI, a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank támogatásával valósult meg.
Az EMMI-től a 2016-2018 közötti időszakban összesen 1,5 milliárd forint támogatásban részesült a szervezet. Ebből 317.998.316 forintot használt fel az új rendelők megvásárlására, kialakítására és felszerelésére.
Az EMMI támogatásából további 759.684 forintot a nőgyógyászati szűrőkamionra, 1.448.017 forintot a mozgó fogászati rendelőnkre fordítottunk. A különbözetet más támogatók bevonásával biztosítottuk. A támogatás elszámolását a Gyermekmentő Szolgálat benyújtotta az EMMI-nek.
A Teréz körúti rendelők és irodák felújítását, felszerelését, berendezését, a fogászati busz és a nőgyógyászati kamion fejlesztését a Magyar Nemzeti Bank is támogatta, összesen 71.660.078 forinttal.
Az OTP Bank a Teréz körúti irodák és rendelők felújításához, a Teréz körúti rendelő felszereléséhez, berendezéséhez, illetve a nőgyógyászati kamion fejlesztéséhez összesen 10.096.818 forinttal járult hozzá.
A beruházás teljes költsége 401.962.913 forint volt.
Edvi Péter köszönetet mondott a további cégeknek is - így a Hewlett Packard Enterprise-nak, a Siemens Healthcare Kft-nek és a Rebeton Kft-nek -, akik támogatása nélkül nem valósult volna meg a teljes körű fejlesztés és felújítás.
Az eseményen rövid köszöntőbeszédet mondott Kövér László: "A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csaknem 30 éves – 1989-ben alakult, de bírósági bejegyzése 1990-es keltezésű –, azaz egyidős a rendszerváltozással. Miközben, mi, akkor még csak leendő politikusok a választópolgárok megbízásából hozzákezdtünk a diktatúra rendszerének lebontásához és a demokrácia rendszerének felépítéséhez, a Gyermekmentő Szolgálat három évtizeddel ezelőtt azért indult el, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a rászoruló, nehéz élethelyzetben lévő gyermekek sorsában is változás következzen be, hogy kiszolgáltatottság helyett biztonságot, közömbösség helyett pedig szeretetet kapjanak a külvilágtól."
Prof. dr. Hacki Tamás fül-orr-gégész, foniáter egyetemi tanár, az NGYSZ tagja, bemutatta az új foniátriai, fül-orr-gégészeti, logopédiai és audiológiai rendelőt. Elmondta, hogy az itt kialakítandó diagnosztikai és terápiás csapatmunka elsősorban olyan gyerekeknek fog segíteni, akik hallás-, illetve hangképzési zavarral küzdenek, beszédfejlődésükben elmaradottak, aminek következtében szociális integrációs problémákkal is küzdenek. A szakmák ilyen jellegű együttműködése, mint a Gyermekmentő komplex orvosi rendelőjében, egyedülálló ma Magyarországon. Mind orvosszakmailag, mind a szülők és a gyerekek szempontjából nagyon jó, hogy ezek az ellátások egy helyen koncentrálódnak, az orvosok szakmai teamben dolgozhatnak, a betegek pedig utazást, várakozást, egyeztetéseket spórolhatnak meg.
Dr. Büki György gyermekneurológus, az NGYSZ már 2002 óta meglévő Teréz körúti gyermek szakorvosi rendelőjének vezetője bemutatta a rendelő működését és az ott dolgozó szakembereket – gyermekneurológus, gyógytornász, gyógypedagógusok/AYRES-terapeuták –, akik elsősorban hiperaktív, autista, viselkedészavaros, értelmi és mozgásfejlődésükben elmaradást mutató gyerekeket fogadnak.
A szakember elmondta, hogy a terápiás központban főleg gyermekközpontú dinamikus szenzoros integrációs és MAES-terápiával dolgoznak, ami figyelembe veszi a gyermekek pillanatnyi készségeit, nem feladatkirovó, nem okoz fájdalmat, nem alakít ki terápiás félelmet stb. A rendelő szakemberei nemcsak ők maguk használják ezt a két módszert, de magyarországi elterjesztésükért is sokat tesznek. Dr. Büki György szerint az új rendelői részlegek ideálisan egészítik ki az eddigi gyermekellátást.
Dr. Szepesi János és Dr. Végh György szülész-nőgyógyász főorvosok az új nőgyógyászati és gyermek nőgyógyászati rendelőt mutatták be. A rendelőben a gyógyítás mellett hangsúlyt kap a felvilágosítás, egészségnevelés és tanácsadás. A Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati kamionja évek óta részt vesz az önkéntes orvos-csoport gyógyító körútjain, ahol a szakemberek nőgyógyászati szűréseket végeznek. Az elvégzett vizsgálatok és az eredmények mutatják, hogy milyen fontos a megelőzés, vagyis a rendszeres szűrővizsgálat. A rendelőátadás idején a nőgyógyászati szűrőkamion is megtekinthető volt a Teréz körút 24. sz. előtt.
Dr. Fórizs Etelka fogorvos és Dr. Tóth Zsuzsanna fogorvos, egyetemi docens az új gyermekfogászati rendelőt mutatta be. A rendelő célja olyan rászoruló gyerekek szűrése és kezelése, akik a hazai fogászati ellátásból valamiért kiszorulnak, pl. mivel kezelésük nagyon nehezen oldható meg. A kezelés mellett hangsúlyt fektetnek majd a szájhigiénés felvilágosításra és prevencióra. A Gyermekmentő Szolgálat 1995 óra működteti autóbuszból kialakított mozgó fogorvosi buszát, mely a rendelőátadás idején ugyancsak a Teréz körúti épület előtt parkolt, és megtekinthető volt.
A mozgó fogászati buszban 2018-ban 5103 gyermek fogazatát vizsgálták, szűrték Magyarországon és Erdélyben. Utóbbi helyszíneken a gyerekek fogait szükség esetén kezelték is. Mindenkinek szájhigiénés felvilágosítást tartottak. Az ünnepélyes átadáson az önkéntes orvos-csoport tagjai közül közel ötven fő is jelen volt.
A fogászati buszt 1995-ben az OTP Bank ajándékozta a Gyermekmentő Szolgálatnak és azóta is gondoskodik a busz fenntartásáról, üzemeltetési költségeiről.
Molnár Márta, az NGYSZ irodavezetője bemutatta a Teréz körúti központi irodát, valamint néhány statisztikai adatot mondott el a már működő rendelő tavalyi forgalmáról. A szervezet gyermekorvosi-gyermekneurológiai rendelőjében 2018-ban 1913 vizsgálatot, terápiát végeztek a szakemberek, és 57 szülői konzultációt tartottak. Mindezt úgy, hogy a rendelő az építési munkálatok idején nem tudott teljes kapacitással működni. Hozzátette, hogy a Fóti Lovasterápiás és Oktató Központban a szakemberek 2913 lovasterápiás foglalkozást tartottak a gyerekeknek.
Az iroda és a rendelők informatikai hátterét Kurkó Zsuzsánna, a Safer Internet Program (SIP) projektvezetője mutatta be. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai uniós SIP-programban (az Európai Unió által 50%-ban finanszírozott oktatási és tudatosságnövelő program a biztonságos internethasználat témakörében) tudatosságnövelő központként és konzorciumvezetőként 2009 óta a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul.
A Szolgálat 2019-től működteti a hotline-t is, amelyen a felhasználók káros és illegális tartalmakat jelenthetnek be. A Safer Internet Program keretében tavaly közel 38.000 felhasználó részesült oktatásban: 29.176 gyerek, 8.789 pedagógus, szülő és döntéshozó. A képzéseket, bemutatókat 265 budapesti és 91 vidéki helyszínen tartottunk.
A rendezvény ideje alatt az irodahelyiségekben és a rendelőkben megtekinthető volt a szervezet Kortárs Képzőművészeti Gyűjteménye. Az adományozó művészek közül többen is jelen voltak az eseményen.
Időpont: 2019. április 13. (szombat) Rajt/cél: Margitsziget, központi út, a Margitszigeti Víztorony közelében
Tervezett távok és rajtidőpontok:
10:30 Telekom Vivicittá 3×2 km váltó
11:30 Telekom Minicittá iskolai nevezők 1. futama – 2400 m
12:00 Telekom Minicittá iskolai nevezők 2. futama – 2400 m
12:15 Telekom Vivicittá Gyaloglás – 2400 m
12:45 Telekom Minicittá egyéni nevezők futama – 2400 m
13:30 SUHANJ! Futam – 940 méter
14:00 Telekom Vivicittá Családi Futás – 940 méter
15:00 Telekom Midicittá 7 km
A Telekom Midicittá 7 km-es táv résztvevői a tervezett tempónak megfelelő zónából indulnak majd.
Időpont: 2019. április 14. (vasárnap)
Rajt: Margitsziget, Központi út, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda bekötőútja közelében Cél: Margitsziget, Központi út, a Margitszigeti Víztorony közelében
Rajt időpontja:
9:00 Telekom Vivicittá Félmaraton Telekom Vivicittá Félmaraton Párban és Trió
13:00 Telekom Vivicittá 10 km
az esemény versenyigazgatója, Kocsis Árpád a következőt nyilatkozta:
– Az 1986 óta élő hagyomány tovább folytatódik és visszatér a Margitszigetre. A Vivicittá mindig elhozza a tavaszt és a 10 különböző táv lehetőséget nyújt a résztvevők tízezreinek, hogy ismét átéljék a futás, a mozgás, a sportos közösség adta egyedi élményeket. Az esemény remek propagandája az egészséges életmódnak, fontos eleme a “sportoló nemzet” gondolatának.
Számok és adatok
Létszámok:
Létszámcsúccsal zárult az idei előnevezési időszak, soha ennyien nem neveztek még, mint 2019-ben: 30155 fős az előnevezési lista. Hétfő éjfélig 6300 iskolás jelentkezett a versenyre.
Belföld:
Az ország minden megyéjéből, több mint 1100 településről érkeznek résztvevők.
Megyék megoszlása nevezők szerint: A nevezők kb. 1/3-a Budapestről érkezik. A legtöbb nevezőt adó megyék sorrendje: Pest megye, Fejér megye, Bács-Kiskun megye, Győr-Moson-Sopron
Külföld:
Még soha ennyi nemzet nem futott együtt Budapesten. 89 országból több, mint 2000 külföldi állampolgárságú nevező.
Várható külföldi futók: több, mint 2000 fő Várható futóturisták (résztvevő+kísérő): közel 5000 fő Várható vendégéjszakák: közel 15.000 éjszaka Idén 88 országból érkeztek futók Várható össz költés: több, mint 600 millió Ft
Névadó szponzor szerepvállalása
A 34. Telekom Vivicittán a Telekom a tettrekészséget, a kifogások elhagyását és az aktív részvételt ösztönzi. Ezt az üzenetet erősíti a vállalat idei CR aktivitása is: A Telekom 1 millió forint adományt ajánl fel a SUHANJ! Alapítvány javára. A Suhanj! Alapítvány mind a Telekom Vivicitták során, mind alaptevékenységével nagy reputációt és széles ismertséget épített maga köré. Az alapítvány által közvetített értékek egyeznek az általunk is hangsúlyozni kívánt üzenetekkel és a tettrekészséggel. Az alapítvánnyal közösen készül fel a versenyre a Telekom idei kampányarca, Lukoviczki Réka, a „Robotlány”.
A felajánlott nevezési díj összegének várható értéke kb. 800 000Ft.
Szentkirályi ásványvíz
Szívünkben a szupererőnk: most futóhősként támogathatsz gyermekeket segítő alapítványokat
A Telekom Vivicittá Városvédő Futás hivatalos ásványvize, a Szentkirályi idén is jótékonysági kampányt hirdet a versenyre készülő futók körében. A márka önkéntes futónagykövetei közreműködésével összesen 2 millió forinttal támogatja a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítványt, a Dévény Anna Alapítványt és a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt. Magyarország vezető ásványvize jótékonysági akcióra hívja a futás szerelmeseit az idén 34. alkalommal megrendezett Telekom Vivicittá Városvédő Futáson. A Szívünkben a szupererőnk elnevezésű kampány során a Szentkirályi jóvoltából a futók összesen 2 millió forinttal támogathatják a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt, a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítványt és a Dévény Anna Alapítványt.A futószezon első jelentős, több tízezer embert megmozgató rendezvényén az önkéntes futóhősök mellett a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vesz Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. futócsapata.
Az Erste Max Hitelkártya ajándéka – töltsd le a célfotódat díjmentesen! Ingyenes Vivicittá-befutófotó az Erste Max Hitelkártya jóvoltából
A 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás félmaratoni és 10 kilométeres távjának célba érkezőjeként az Erste Max Hitelkártya jóvoltából ingyen töltheted le a bsi.futofoto.huoldalról a befutófotódat. A fotók az esemény utáni hét második felétől lesznek letölthetőek. A képek nagy felbontású oklevélformátumban vagy egyszerű befutóképként is elérhetők lesznek. Keresd a rólad készült fotót a bsi.futofoto.huoldalon.
Jótékonyság a 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson
A BSI 2008 óta rendszeresen áll rendezvényein szervezőként és támogatóként jótékony célok mellé, így adva teret a sokszor csak szunnyadó adakozó szándéknak. Továbbra is arra törekszünk, hogy az általunk szervezett szabadidősport eseményeknek szerves része legyen a jótékonyság, mert hiszünk az összefogás és a futótársadalom erejében. A BSI által támogatott jótékonysági akciók eredményeiről folyamatosan tájékoztatunk híreinkben. Tavalyi versenyünk jótékonysági termése21.000.000 Ft volt.
Ezen a versenyen 11 jótékonysági szervezettel működünk együtt.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.