Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

   

Az Orlai Produkciós Iroda 2019. április 18-án, a sikeres győri Vaskakas Bábszínházbeli elő-premier után, a Belvárosi Színházban is bemutatta Molnár Ferenc Riviéra című vígjátékát. Az érzékeny lelkű író, aki az emberi jellem nagy ismerője volt, ritkábban játszott darabjában ismét összetett figurákat jelenít meg: a nők által körülrajongott kispolgárt, a szép és nagyravágyó eladólányt és az elegáns, gazdag bankigazgatót. Hármójuk sorsát Molnár a tőle megszokott eleganciával és humorral szövi egybe, így Schruff Milán, Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás számára igazi jutalomjáték az előadás.

A Riviéra rendezője Benedek Miklós, aki a korszak és Molnár munkásságának nem csak nagy ismerője, hanem egyenesen szerelmese is, így nyilatkozott egy korábbi interjúban a darabról: „A Riviéra nem egy térdcsapkodós bohózat, inkább egy mosolyogtató vígjáték, amiben komoly csata folyik a pénzről, szerelemről, és a szereplőknek rá kell jönniük arra, hogy az ember soha nem lehet olyan gazdag, mint egy gazdag. Soha nem érhetjük el azt az életszínvonalat, amit egy gazdag él. Ha egy nőnek pedig az a vágya, hogy érte jöjjön a szőke herceg fehér lovon, akkor bizony le kell mondani a szerelemről.”

Az előadásban játszó színészek, köztük a magát Amerikában multimilliomossá ügyeskedő Casellát alakító Szabó Kimmel Tamás nagyon élvezték a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész által dirigált próbafolyamatot. „Nagyon jó, hogy Miklós rendez minket, mert rengeteget tud erről a korról, és elképesztően jó nézni, ahogy néha előjátszik, vagy csak elmesél egy történetet Molnárról. Könnyen szituációkba tud helyezni minket, sokkal jobb úgy próbálni, hogy számos háttér-információnk van a figurákról, a korról, arról, hogy hogyan készült a darab. Megismerjük egy picit Molnárt, ezáltal felismerjük a figurákban is őt. Áldásos dolog, hogy egy olyan ember csinál Molnár Ferencet, aki kívül-belül ismeri nem csak a kort, hanem a szerepeket és az írót is.” – mondta a színművész a bemutató előtt.

A színpadkép és a jelmezek is hűen tükrözik a második világháború utáni időszakot, a Dévényi Rita által tervezett áruházbelső eleganciájával tökéletesen jeleníti meg a vágyott luxust, a nagybetűs Riviérát. Ebben a miliőben keresik a választ a szereplők arra, hogy a szerelem kiválthatja-e a jólét és a fényes karrier utáni vágyódást, hogy elég-e esténként hideget enni a kisvendéglőben az Operabál pompája és fényűzése helyett…

Szereposztás:

Lujza: Kovács Patrícia

Misch: Schruff Milán

Casella: Szabó Kimmel Tamás

Márton - Kardos Róbert

Elvira - Ullmann Mónika/ Péter Kata

Cibulka - László Lili/ Ballér Bianka

Balla úr - Vadász Gábor

 

Előadások időpontjai: május 4., 7., 20., 30., Belvárosi Színház

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.