Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Világszinten minden hetedik gyermeket érinti a depresszió vagy a szorongás problémája. Vannak azonban olyan egyszerű technikák, amelyekkel már általános iskolában megtanulhatják kezelni a stresszt.

 

Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológus, a Sulinyugi program szakmai vezetőjének elmondása szerint a HBSC (Health Behaviour in School-Aged Children) kutatások igazolják, hogy Magyarországon is hasonlóan kétségbeejtő a helyzet. A négyévente zajló, 45 ország bevonásával elvégzett felmérés alapján itthon minden negyedik gyermek gyakran ideges, szorong és hetente legalább egyszer alvásproblémákkal is küzd.

– A gyermekkori stressz és a mentális egészség romlása növekvő probléma az egész világban. Az iskolai nyomás mellett a felnőttek megfelelési kényszere, feszültsége és a többi között a pandémia, az infláció, a háború miatti aggódása is lecsorog a gyermekekhez. A gond azonban, hogy nekik még nincsenek ehhez megküzdési módjaik – kezdi a szakértőnk.  

– A Lélekkel az Egészségért Alapítványnál már 2010 óta dolgozunk együtt pszichológus kollégáimmal, ahol a fő tevékenységünk a kiégés megelőzése és a stresszkezelés. A résztvevőktől gyakran hallottuk azt a mondatot, hogy „bárcsak ezt már gyerekként tudtam volna”. Így jött az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha a módszertannak volna egy gyerekeknek szóló változata is. Ez végül 2015-ben valósult meg, amikor megalapítottuk a Sulinyugi programot. Ennek keretében általános iskola első osztályától a középiskola végéig oktatjuk a gyerekeket, sőt a tanárokat és a szülőket is a hatékony stresszkezelésre.

Iskolapszichológusok és tanárok is jelentkezhetnek

– A Sulinyugi programra iskolapszichológusok, szociális segítők és tanárok is jelentkezhetnek, akiknek díjmentesen átadjuk mindazt a tudást, amit aztán ők továbbadhatnak a tanítványaiknak. Évente általában két képzést tartunk, amelyeknek van egy közös része, ahol együtt, saját élményként, gyerekek bőrébe bújva éljük át a Sulinyugis foglalkozásokat, majd megnézzük ennek szakmai hátterét. A hopsitálás során pedig élőben is belekóstolunk, és felkészülünk a különböző célcsoportokra és a nehéz helyzetekre is. A közös képzési alkalmak után következik a gyakorlási szakasz, amikor visszajelzés mellett tartanak a trénereink foglalkozásokat, addig a pontig, amíg mind a két fél úgy érzi, hogy önállóan is tudja tartani a foglalkozást. Önkéntes csapatunknak havonta megrendezünk Nyugi Teameket, olyan alkalmakat, amelyeken esetmegbeszélést, közös szakmai továbbképzéseket tartunk. Sulinyugis önkénteseinket az ország különböző pontjain össze is gyűjtöttük, ezen az oldalon bárki tudja ellenőrizni őket. A csapatunk elkötelezett pszichológus szakemberekből áll, a programokat módszertani tapasztalatokra alapozva dolgoztuk ki és folyamatosan fejlesztjük. Nemcsak az iskola falain belül jutunk el a gyerekekhez, hanem külső helyszíneken, az iskolán kívül is, külön foglalkozásokon, vagy épp táborokban.    

Hasi légzés és relaxáció játékosan

– A tapasztalataink szerint a gyerekekre a legnagyobb teherként a túlzsúfolt napirend nehezedik. Erről panaszkodnak a legtöbben. Ezzel összefüggés egyre többször tapasztaljuk az osztályfőnökök, szülők beszámolói alapján a komolyabb mentális problémákat is, mint a depresszió vagy a szorongás. A Sulinyugi program célja elsősorban ezek megelőzése, a mögöttük lévő túlzott nyomás kezelésének támogatása, melyhez az igazoltan hatékony stresszkezelő módszereket, mint például a hasi légzés vagy a progresszív relaxáció, az interaktív foglalkozások során adjuk át. Az első lépés, hogy „mumustalanítjuk” a szorongást, azaz tudatosítjuk a gyerekekben, hogy teljesen rendben van, hogy néha félnek, izgulnak vagy aggódnak valami miatt. Elmagyarázzuk, hogy van ennek hasznos oldala is, amikor ez az érzés segít, hogy jobb teljesítményt nyújthassanak, például dolgozatíráskor. A túlzott szorongás azonban nyilvánvalóan nem jó, ilyenkor tudják használni a megtanult módszereket. Az előbb említett progresszív relaxáció lényege, hogy először a test minden izmát megfeszítjük, majd kilégzésre ellazítjuk. Ez a módszer a gyerekeknél nagyon jól működik, hiszen feszítés után sokkal könnyebben megy az ellazítás is. A gyakorlatok nagy része és számos – szülőknek és tanároknak is – hasznos anyag és kézikönyv egyébként ingyenesen letölthető a weboldalunkról. Guido, a gyík története például egy nagyon aranyos, kinyomtatható nyugi mese, amelyből a gyerekek játékos formában tudják elsajátítani mind a hasi légzést, mind a progresszív relaxációt. Egy másik szuper módszer a stressz levezetésére a firkálás. Vegyünk elő egy üres papírlapot, és kérjük meg a gyermekünket, hogy firkálja össze, amilyen mérgesen csak tudja. Ez is egy technika a feszültség lecsatornázására anélkül, hogy másnak ártana vele. Természetesen ilyen a párnába bokszolás, a táncolás, vagy a szabad levegőn való strukturálatlan mozgás is. Minél több ezekhez hasonló stratégiát elsajátít már kiskorban, annál több megküzdési módja lesz a saját idegességének levezetésére.  

Meg kell tanulni felismerni a testi tüneteket

Minél kisebb egy gyermek, annál inkább testi tünetekben jelentkezik a feszültség, stressz.

– Ehhez azonban nyilván szükség van arra is, hogy megtanulják felismerni ezeket a jeleket. Ilyen lehet többek között a hasfájás, hasmenés, fejfájás, szapora légzés, kipirulás, kézremegés, izomfeszülés, tenyérizzadás, rossz alvás. Mindenkinél egy kicsit más, ezért kisgyerekeknél jó ötlet, ha megbeszéljük, akár csak otthon is, a családban ez kinél hogyan jelentkezik, majd megkérjük, hogy ő is mondja el, hogy mit érez ilyenkor. Egy idő után könnyebb lesz neki is felismernie a saját jellegzetes stressz tüneteit. A játékos foglalkozáson mi is azzal kezdünk, hogy összeszedjük a tüneteket, hogy általában mit lehet megélni a testünkben, lelkünkben stressz hatására. Ugyanígy a fent említett Sulinyugi módszerek közül is előbb-utóbb kialakul, hogy számára melyik a leginkább működő technika, így azt tudja gyakorolni, amikor szükségét érzi. Eleinte célszerű heti szinten közösen megismételni, hogy szokássá váljon, így később, ha már beépült az eszköztárába, elég lesz akkor „elővennie”, amikor feszültnek érzi magát. Bízunk benne, hogy programunk és a megosztott módszerek minél több gyerekhez és felnőtthöz eljutnak – ez a legfőbb célunk.  

Amennyiben még több a gyermekek fejlődésével kapcsolatos cikket olvasna, kattintson a gyermekut.hu oldalra.

 

(csalad.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.