Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A COVID–19 járvány 3. hullámát éljük, szerencsére egyre többen meggyógyulnak.

A betegség lefolyása változó. Vannak, akik 1-2 nap alatt panaszmentesek lesznek, de sokan még 2-3 hónapokig is panaszosak. Nincs összefüggésben, a késői tünetek előfordulása azzal, hogy valaki otthon- lábon- hordta ki a betegséget, vagy kórházban kellett ápolni, vagy esetleg hetekig lélegeztetőgépen volt.

A betegség lefolyását egyre jobban ismerjük, így azok késői szövődményeit is. Már tudjuk, hogy az esetek jelentős részében a COVID–19 akut szakasza után hónapokig a késői tünetek, és betegség szakaszát látjuk. Megjelentek már a késői kezeléssel kapcsolatos szakmai ajánlások is.

Dr. Vértes András főorvos, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ szakmai vezetője szerint a 2020. március elején kezdődött világjárvány nagymértékben sújtja a sportot, a sportolókat a zárt helyek vírusveszélye, a versenyek elmaradása vagy korlátozott nézőközönség előtti megtartása miatt.
„A járvány elején kiderült, hogy a légzőrendszeri tüneteken túl az egyik legsúlyosabb szövődmény a szív károsodása, a kialakuló szívizomgyulladása, és szívburok gyulladás, amely a ritmuszavarok kialakulása révén hirtelen halál léphet fel. Több sportoló eset ennek áldozatul COVID fertőzés után, a gyorsan megkezdett edzésnek vagy versenyzés következtében.” - mondta a kardiológus főorvos.
Ennek hatására számos szakmai ajánlás jelent meg, hogyan térhet vissza egy profi sportoló az aktív sporthoz. A megjelent tanulmányok azt igazolták, hogy a tünetmentesen átesett COVID fertőzöttek esetében is, de különösen azoknál, akiknek panaszaik voltak a szívizomgyulladás megjelenése 20-30% között van.
A doktor úr állítása szerint az amatőr sportolok esetében is szükség van a COVID fertőzés után ennek a veszélyes szövődmények a vizsgálatára, kezelésére. Szükség van arra, hogy a sportolni vágyok minél hamarabb újra mozogjanak, de ezt biztonságban tehessék meg.

Post-Covid Vizsgálatok
Alap kardiológiai vizsgálat, és a speciális biomarkerek elemzése mellett azoknál, akiknél felmerül a szívkárosodás lehetősége szív MR vizsgálatot végeznek. Ezzel a vizsgálattal lehet megállapítani és kizárni a legnagyobb biztonsággal a COVID fertőzés súlyos késői szövődményét.

Long-COVID- Post-COVID
A COVID–19 betegség akut szakaszát követi a Post-COVID betegség, amelyet 4-12 hét között az ”ongoing” vagy folyamatos COVID–19 tünetekkel jelentkező periódus, amelyet a „LONG” COVID- vagy hosszú COVID betegség követ.
A Post-COVID járhat enyhe, és súlyos tünetekkel is, és kialakulhatnak még késői, akár életveszélyes szövődményekkel is. Ezek természetesen összefüggésben lehetnek az akut szakaszban kialakuló citokin viharral, és azt követő erős immunreakcióval.
A Post-COVID–19 betegek prevenciója a kialakuló szövődmények megelőzésére, és a betegek legalább 1 éves utógondozása fontos az életminőség megőrzése szempontjából. – mondta Dr. Vértes András.

Kiknek szükséges a Post-COVID ellátás?

Akik átestek COVID fertőzésen, és

  • akiknek az első 4 hét után is tünetek jelentkeznek
  • akiknek az akut COVID–19 során fulladás, nehézlégzéssel járó panaszaik voltak
  • akiknek az akut szak során ritmuszavaruk, mellkasi panaszaik voltak
  • akiknek az akut szak során idegrendszeri elváltozások alakultak ki
  • és akik a betegségük után is aktívan sportolni szeretnének

Mikortól sportolhatok tovább?

Dr. Vértes András főorvos szerint a Post-COVID szakban a fertőzésen átesett egyének esetében előfordulhatnak súlyos tünetek. Ilyenkor a döntés egyszerű, nem javasoljuk a sportot. De gyakori, hogy a sportoló esetében a COVID–19 fertőzés után teljes panaszmentesség van. Ebben az esetben is előfordulhatnak késői szövődmények, melyek közül a legveszélyesebb a szívizom gyulladás következtében kialakuló hirtelen halál.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.