Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány a következő években továbbra is azon fog dolgozni, hogy a családok anyagi biztonságban élhessenek és minél több gyerek megszülethessen.

  Mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Budapesti Értéktőzsde BÉT Legek 2022 díjátadó gáláján csütörtökön Budapesten.  

Kiemelte: a 2010 utáni „családbarát kormány” másik fontos célja megadni a döntés szabadságát a szülőknek arról, hogy gyerekvállalás után mikor menjenek vissza a munkaerőpiacra. A bölcsődei ellátás fejlesztésével is segítik a visszatérést, az elmúlt 12 évben duplájára növelték a férőhelyek számát – tette hozzá.

 

Hornung Ágnes kiemelte, 2010 óta nominálisan és GDP-arányosan is folyamatosan nőttek a családokra fordított támogatások; nemzetközi összehasonlításban a GDP-arányos összeg „abszolút az élvonalban” van világszinten.

A csok 220 ezer családnak segített az otthonteremtésben, minden ötödik lakásvásárláshoz, illetve -építéshez a magyar családok igénybe vették ezt a kedvezményt

– hangsúlyozta, megjegyezve, tervbe vették a rendszer finomhangolását, hogy valóban a rászorulókon segíthessenek.

A háztartások vagyoni helyzete jelentősen javult 12 év alatt, illetve pozitívan változott az egy főre jutó nettó jövedelem is 2010 óta – mondta. A családtámogatási rendszer a 3 gyerekes családokra „van kihegyezve”, a vagyoni helyzet is ebben a szegmensben javul a leglátványosabban – tette hozzá.

A fő cél továbbra is az, hogy az a termékenységi arányszám 2,1 százalék fölé emelkedjen annak ellenére, hogy a gyermekvállalási hajlandóságot a járvány és a háború is rontja – ecsetelte.

Hornung Ágnes arra is kitért, hogy a Start-értékpapírszámlák tulajdonosai között egyre többen vannak azok, akik betétgyűjtéssel egészítik ki az életkezdési támogatást; a pénzügyi tudatosságot tovább szeretnék növelni a lakosságban.

Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a rendezvényen elmondta, a tőzsde vezetése és tulajdonosai a BÉT tőzsdei bevezetéséről nem tettek le, néhány hónapon belül „újabb lépés” várható. Korábbi ígéretük szerint megtették az előkészületeket ahhoz, hogy a BÉT részvényeivel kereskedni lehessen, de a befektetői hangulat romlása miatt végül elhalasztották a lépést – idézte fel.

A világ tőkeindexei 25 százalékkal csökkentek tavaly a bizonytalanságok, illetve a háború hatására; Magyarországon ennél mérsékeltebb, „csak” 13 százalékos volt a csökkenés

– jegyezte meg.

Rámutatott, hogy a világ monetáris politikáját meghatározó amerikai kamatszint várhatóan 5 százalék fölé nő, illetve hosszabb távon e szint felett marad, ami az euróatlanti tőkepiacokra is kihat. A háborúval a jelek szerint idén is számolni kell, így 2023 is várhatóan „komplikált” év lesz – vetítette előre.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója felidézte, hogy 2022 elején történelmi szintekre 54 ezer pont fölé emelkedett a BUX, a háború azonban megváltoztatta a működési környezetet és volatilissá váltak a piacok. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2016-hoz viszonyítva – a tavalyi visszaesés ellenére – több mint 80 százalékos pluszban van az index.

A lakosság megtakarításai 2010 óta megháromszorozódtak, ami óriási potenciált jelent a vállalatok növekedési terveihez – húzta alá. Hatalmas a verseny a hazai megtakarításokért, a „kötvényfronton” is komoly hozamokat kínálnak, így a vállalatoknak „nincs könnyű dolga” – jegyezte meg.

A BÉT több mint két évtizede díjazza a tőkepiaci szereplőket a BÉT Legeken; ezúttal 24 kategóriában. A szakmai zsűri véleménye alapján az Év befektetési szolgáltatója díjat idén az OTP Bank Nyrt. nyerte, a pénzintézet emellett a Kibocsátói transzparencia díjat és Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója címet is elnyerte.

Az Év legnagyobb új részvénybevezetése címet a Vienna Insurance Group AG nyerte el, az Év elemző műhelyének pedig a Concorde Értékpapír Zrt.-t választották.

Az év legnagyobb fúzióval megvalósuló alaptőke-emelése elismerést a MKB Bank Nyrt., Az év zártkörű alaptőke-emelése díjat a 4iG Nyrt., Az év nyilvános alaptőke-emelése címet pedig a Masterplast Nyrt. nyerte el.

A BÉT Xtend piacon Az év kijelölt tanácsadója a Navigator Investments Nyrt. lett, a különdíjat a Gloster Infokommunikációs Nyrt.-nek, míg Az év kibocsátója díjat a NAP Nyrt.-nek ítélték oda.

A fenntarthatósági díjat az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt., a befektetői tudatosság díjat pedig a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe, a legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cég díjat pedig a WOOD & Company szerezte meg. Az év hazai részvény-kereskedési platformja a felhasználók szavazatai alapján az előző évekhez hasonlóan a KBC Securities lett.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.