A tanévkezdéssel újraindul az „ADHD” tabletták szezonja is, a COVID-19 elleni védekezés pedig nem teszi könnyebbé a hiperaktívnak bélyegzett gyerekek helyzetét.
Évről évre egyre több gyerekkel szedetnek tudatmódosító szereket, holott nagyon is volna más megoldás. Rendhagyó módon kezdődik a tanév idén, így ez az amúgy sem stresszmentes időszak a szokottnál is nagyobb nyomást helyezhet azokra a gyerekekre, akik nehezen viselik az iskolák szabályozott környezetét. Aligha várhatjuk, hogy akár a kötelező maszkviselés, akár a távolságtartás vagy az egyéb járványügyi intézkedések nem fogják az iskolai környezet feszültségeit tovább fokozni. Évről évre egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy tudatmódosító pszichiátriai szereket írnak fel a túl sokat izgő-mozgó, mindenre kíváncsi és sokáig egy helyben megülni képtelen gyerekeknek. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a 260 millió forint, amit 2019-ben csupán az egyik ilyen szerre fizetett ki hazánkban a társadalombiztosító. Mindezt azért, hogy ezek a gyerekek is megfeleljenek az intézmény elvárásainak, és a „normális” gyerekekhez hasonlóan fegyelmezetten üljék végig a tanórákat. Ezek a gyerekek olyan diagnózisokat kapnak, mint „hiperaktivitás”, illetve „ADHD”, azaz „figyelemhiányos” hiperaktivitás zavar.
Mostanra szinte nincs olyan iskolai osztály, ahol ne lenne legalább egy ilyen gyermek, akivel „gyógyszert” is szedetnek. Senki sem vitatja, hogy egy mai iskolában zavaró lehet egy nehezen alkalmazkodó gyerek jelenléte, a helyzet pedig megoldást kíván. A baj csak az, hogy mindezért a gyermeket teszik felelőssé, jobban mondva az agyát: olyan működési zavart feltételeznek nála, amit csakis vegyi anyagokkal lehet "kezelni". Valami itt nem stimmel Fontos megjegyezni, hogy az ADHD, vagyis a „figyelemhiányos hiperaktivitás zavar” nem egy olyan dolog, amit bárki képes lenne objektíven diagnosztizálni. Az ADHD diagnózisának feltételeit tulajdonképpen egy sor viselkedési jellemző teszi ki, melyek a DSM-ben, a pszichiáterek által használt kézikönyvben szerepelnek. Ezek olyan szubjektív tényezők, mint például „gyakran nehezére esik a figyelmét egy feladaton tartani”, „gyakran nem figyel oda, amikor beszélnek hozzá”, „gyakran nem tudja követi az utasításokat és nem tudja befejezni a házi feladatát…” Látható, hogy az összes ilyen „feltétel” egy felnőtt megítélésén múlik. Az olyan nézőpontok, mint hogy „rendesen odafigyel” vagy hogy „rajta tartja a figyelmét”, nem is beszélve a „gyakran” jelzőről, egyike sem mérhető fel objektíven. Ezek mindig a megfigyelő véleményén múlnak.
Tényleg agyi rendellenesség lenne?Talán hallhattuk már, hogy az ADHD az agy „neurobiológiai rendellenessége”, vagy hogy agyi képalkotó vizsgálatokkal meg lehet különböztetni az „ADHD-s” gyereket a „normálistól”. Ám semmiféle tesztet nem csinálnak a gyermeken, amikor vizsgálatra viszik az orvoshoz. A „diagnózist” a fentebb leírt viselkedési jellemzők alapján állítják fel. Vagyis az, hogy a gyermek ADHS-s avagy sem, az végeredményben valaki véleményén múlik. Azt is hallhattuk, hogy a stimuláns szerek (az ADHD „gyógyszerek”) másképpen hatnak az ADHD-s gyerekekre, nem felpörgetik, hanem nyugodtabbá teszik őket. Ez alapján bárki tesztelhetné a saját gyermekét egyszerűen azzal, hogy stimuláns szereket ad neki. Ezt az elképzelést egy 2002-es tanulmány egyértelműen cáfolja, a gyerekek diagnózistól függetlenül egyformán reagálnak ezekre a szerekre. Nagyon nem mindegy, mi vár az út végén Egy másik megalapozatlan állítás szerint a „kezeletlen ADHD rossz eredményekhez vezet”, például iskolai kudarcok, fiatalkori bűnözés, drogfüggőség, korai terhesség, alacsony önbecsülési szint, vagy más problémák formájában, amiket az iskolák dolgozói és a pszichiáterek hangoztathatnak.
Amit viszont nem mondanak el: a stimuláns szerekről sosem bizonyították be, hogy az előbbiek bármelyikét javították volna, hiába készült erről számtalan tanulmány. Néhány ezek közül még az ellenkezőjét is igazolta, gyakorlatilag rosszabb végkimenetelt mutatott be a stimulánsokat szedő gyerekeknél. Mint minden gyógyszernek, az ADHD szereknek is vannak mellékhatásaik – hallhatjuk a szert felíró pszichiátertől, de vajon ő kifejti ilyenkor, hogy mit is jelent ez? Hogy megértsük, mit művel egy ilyen gyerekeknek szánt tabletta, nem kell messzebbre néznünk az egyik legelterjedtebb utcai drognál, a kokainnál. A legritkább esetben kerül szóba az orvossal való beszélgetéskor, hogy a leggyakrabban felírt ADHD-szer valójában közel ugyanazt a folyamatot viszi végbe az agyban, mint a kokain. Sőt, bizonyos tekintetben még hatékonyabb is annál. Tabletta formájában persze nem vált ki olyan eufóriát, hiszen az emésztőrendszeren keresztül lassan jut be az idegrendszerbe, a kokainhoz hasonlóan alkalmazva viszont már közel sem ilyen megnyugtató a történet. A visszamaradott növekedés, a hallucináció, a mánia, az agresszió, az ellenségesség és pszichotikus epizódok pedig nem egyszerűen mellékhatások, hanem egy drogszerű kémiai anyag használatából adódó következmények. Közel sem a tabletta lenne az egyetlen megoldás Ma betegnek tekintik azt a gyereket, akinek nagy a mozgásigénye, és vonakodik egy helyben ülni az órán. Holott az egyetlen valódi rendellenessége az, hogy ellenzi az oktatási rendszer „rendjét”. Ténylegesen elvégeztek egy vizsgálatot ezzel kapcsolatban, az eredmény pedig cseppet sem meglepő: amikor az izgő-mozgó gyerekeknek hagytak némi mozgásszabadságot, jobban teljesítettek a tanulmányaikban.
Ha nem egy gépezet részeként, hanem önálló egyéniségekként kezeljük a gyerekeket, ezek a „viselkedési problémák” a gyermek jellemvonásaivá válnának, nem pedig egy feltételezett betegség tüneteivé. Mivel jelenleg az egyéni igények masszívan alá vannak rendelve a rendszer kívánalmainak, lényegesen egyszerűbb megoldás bedrogozni a problémás gyerekeket. Ily módon nem kell beletenni a munkát abba, hogy a rendszert képessé tegyük minden gyerek igényeinek kielégítésére. Nem csak rettentően szomorú, hogy a felnőttek világa ilyen mértékben fontosabbá vált a gyerekekénél, de egyben vészjósló is: ha ez így megy tovább, egy drogokon nevelkedett generációnak adjuk át a világot. Azt az összeget, amelyet a különleges gyerekek legyógyszerezésére költünk, bizonyosan fordíthatnánk az oktatási rendszerünk fejlesztésére, hogy alkalmassá váljon a jövő élsportolóinak, művészeinek, kimagasló tehetségeinek tanítására. Mindannyian voltunk gyerekek, és kétségkívül mi is joggal vettük volna zokon az akkori felnőttektől, ha életvidám természetünket tudatmódosító drogokkal akarták volna elnyomni a törődés és gondoskodás helyett, amire valójában vágytunk.
Forrás: MTI
