Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) „Családban a jövő” címmel szervezett családpolitikai konferenciát.

A rendezvény több szempontból is különleges volt, hiszen nemcsak a kormány családpolitikai intézkedéseiről és a családoknak nyújtott támogatások széles köréről, hanem a családok és a gyermekek jövőjéről, valamint a civilek szerepéről is beszélgettünk kerekasztal beszélgetés keretében.

A konferencia nyitányaként Takács Bence Ervin MMA-ösztöndíjas versmondó szavalta el Arany János: Itthon című versét.

Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntő beszédében elmondta, hogy a tízmillió forintos babaváró támogatás sikerét abban látja, hogy a szabad felhasználású forrást a fiatalok az adott élethelyzetüknek és szükségleteiknek megfelelően tudják felhasználni.

Király Nóra, a Ficsak alapítója beszédében kiemelte, hogy a családpolitikai intézkedések “színes tárháza” milyen sok lehetőséget kínál a családoknak: ma a társadalmi, politikai klíma kifejezetten kedvez annak, hogy a fiatalok bátran mondhassanak igent a családalapításra. A kormány céljai között szerepel a családtámogatási formák kibővítése és újabbak bevezetése. A gyereknevelés ma már nem anyagi veszteséggel járó teher a családok számára, hanem a közösség által erkölcsileg és anyagilag is méltányolt dolog – tette hozzá Király Nóra.

Manninger Jenő (Fidesz) országgyűlési képviselő arra emlékeztetett köszöntő beszédében, hogy a gazdasági fordulat után meg tudták teremteni azoknak az intézkedéseknek az anyagi alapjait, amelyek miatt ma sikeres magyar családpolitikáról lehet beszélni.

Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő a KDNP képviseletében azt mondta a megnyitón, hogy “nekünk egy olyan kor jutott”, amikor meg kell harcolnunk az igazunkért, meg kell védenünk és ki kell állnunk a családokért. Hangoztatta, hogy a család nemcsak a jövőről szól, hanem az elődöktől kapott örökség is, amelyet meg kell becsülni, védeni, ápolni és támogatni kell.

A rendezvény második felében családszervezetek képviselőivel kerekasztal beszélgetés keretében a civilek szerepéről volt szó, arról, ők hogyan tudnak részt venni a családok életében.

Szőke Katalin, az Egyszülős Központ képviselője elmondta, hogy nagyon fontosak a most meglévő családtámogatások, hiszen sokáig nagyon nehéz volt igazán családbarát munkahelyeket találni. Civilként fontos segíteni és megérteni a szülőket, jelen lenni az életükben.

A beszélgetés során felmerült az a kérdés is, hogy mivel 2020. január elsejétől életbe lépett a nagyszülői gyed és a négy-vagy többgyermekes édesanyák SZJA-mentessége, amely 40 ezer család életét teszi könnyebbé, mennyiben segítik ezek az intézkedések a családok boldogulását?

Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke elmondta, hogy ő maga négygyermekes édesanya és különösen fontosnak tartja, hogy a nagyszülők jelen tudjanak lenni az unokájuk életében, részt tudjanak venni a nevelésben.

Gyertyás János, a NOE győri tagszervezetének, a Família Nagycsaládosok Egyesületének elnöke szerint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is kiemelten fontos a fentebbi két intézkedés mellett, hiszen ez még inkább ösztönzőleg és támogatólag hat a fiatalok gyermekvállalási kedvére.

Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke üdvözlendőnek tartja, hogy ilyen széles körben nyílik lehetőség a családalapításra, elmondta, hogy reményeik szerint egyre több vágyott gyermek fog megszületni az elkövetkező években. A nagycsalád nagy előnye, hogy képes átsegíteni a tagjait a kisebb és nagyobb krízishelyzeteken.

A beszélgetés során felmerült, hogy 2010 és 2018 között 90 ezerrel több gyermek született, mint abban az esetben született volna, ha minden marad a 2010-es tendenciák medrében. A házasságkötések száma a csúcson, a válások száma pedig soha nem volt ilyen alacsony.

A civil szervezetek képviselői zárásul elmondták, hogy örülnek annak, hogy a konferencia révén még több családhoz tudnak eljutni. Nagyszerű dolog, hogy a közös gondolkodás révén az új lehetőségeket a családok javára tudják fordítani.

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.