Hogyan tűnhetett el szőrén-szálán egy lekötözött, tompára gyógyszerezett, pelenkázott férfi a pszichiátriáról úgy, hogy hónapok óta nyoma sincs? Erre a kérdésre keresi a választ a férfi családja. A közvélemény pedig lassan hozzászokik, hogy valami „balhé” mindig kiderül a pszichiátriáról. A kérdés: mikor néz már valaki a körmükre?
Mi tagadás, a püspökladányi férfi felöntött a garatra, mielőtt azon a tavaly októberi estén felült a biciklijére, hogy hazakerekezzen. Bódult állapotának meg is lett az eredménye: a két kerék kevés volt az egyensúly megőrzéséhez, így a férfit koponyasérüléssel szállították a traumatológiára.
Műtétre azonban nem volt szükség, így néhány nap múlva átszállították a területileg illetékes Karcagi Kórházba, ahol – nem egészen világos okból – a pszichiátriai osztályon helyezték el. Itt kezdődött a férfi kálváriája.
Imrét folyamatosan az ágyhoz kötözve tartották, arra hivatkozva, hogy le ne essen, mesélte a férfi családja annak az emberjogi szervezetnek, amelyhez segítségért fordultak. Hogy mit jelentett a szépítően használt „rögzítés” szó? Mind a négy végtag rongyokkal az ágyhoz kötözve, a vállak külön lekötve. Ilyen derekas rögzítéshez pedig pelenka is jár.
A család beszámolója szerint a férfit a látogatáskor nekik kellett kioldozni, hogy enni adjanak neki – ennek ellenére a kórházi tartózkodás során Imre 70-ről alig több mint 40 kilósra fogyott. Az etetés megkezdésekor az ápolók egyből a gyógyszeradagot is leküldték Imre torkán, így a látogatás végére már gyakorlatilag kómás állapotban volt a tudatmódosító szerektől. A család – elmondásuk szerint – semmilyen érdemi felvilágosítást nem kapott az ott dolgozó pszichiáterektől.
Így aztán villámcsapásként érte őket a hír, amikor április elején kiderült: Imre nyomtalanul eltűnt a pszichiátriáról. Vajon a lefogyott, legyógyszerezett, kikötözött férfi önerőből tépte szét kötelékeit és oldott kereket észrevétlenül az osztályról? Vagy valaki közreműködött a férfi eltüntetésében? Ezekre a kérdésekre keresi most a választ a rendőrségi nyomozás.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezet szerint – amelyhez a család segítségért fordult – az ügy messze nem egyedi: a napjaink pszichiátriai osztályaira oly jellemző és oly megalázó kikötözés, a tompára gyógyszerezés sajnos annyira részei a mai pszichiátriai rendszernek, hogy szinte fel sem tűnik senkinek, amíg saját családtagját nem találja ilyen körülmények között.
A szervezet szerint ezek a kezelések nem alkalmasak az emberek lelki egészségének helyreállítására; gyökeres reformokra lenne szükség, hogy a megalázó és legtöbbször eredménytelen pszichiátriai kezelések eltűnjenek, és az elmeegészségügy a valóságban is azt jelentse, amit jelent.
