Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar Costa Coffee kávézóláncot nagyon rosszul érintette a járvány, rengeteg cég átállt home office-ra, ezért jóval kevesebben mentek kávézóba.

Nem ez az egyetlen ilyen eset az utóbbi időben a vendéglátásban, a vírus miatti korlátozások jó pár céget földhöz vágtak. A Costa történetének azonban van egy még talán ennél is kényesebb része.

A hazai lánc üzemeltetője finoman szólva nincs jó véleménnyel a Costa anyacégéről és az azt felvásárló Coca-Coláról, ugyanis sok évvel a franchise-szerződés megkötése után derült ki számára, hogy nincs védjegy a Costa Coffee designra, a bútorokra és az arculatra sem, így lényegében bárki vehet Costa Coffee bútort, festhet arculatot, ahol csak akar, olyan látszattal, mintha Costa Coffee kávézó lenne, ráadásul azt is probléma nélkül kiírhatja, hogy a helyen Costa kávét szolgálnak fel.

Elég nagy pofonok érhetnek egy vállalkozót, ha nincs teljesen világosan megírva egy szerződés, illetve ha valamelyik szerződő fél olyan dolgokat is belelát a leírt mondatokba, amelyek valójában nincsenek benne. Az évek során a magyarországi Costa-lánc üzemeltetője rengeteg pénzt beletolt a cégbe, és lényegében felépített egy ismert márkát, aztán kiderült, hogy bárki nyithat szinte ugyanolyan üzletet anélkül, hogy kifizetné azt a mennyiségű franchise-díjat, amit a Costa-lánc fizetett.

 

Évekig fel se merült, hogy majd gond lehet a nem eléggé részletesen megírt szerződéssel

Tíz év után bezárt a Costa Coffee magyarországi hálózatának összes kávézója, csak a reptéri Costa Coffee marad meg, de az is egy másik cég tulajdonlásában és üzemeltetésében. A magyar láncot üzemeltető L-Coffee Kft. ügyvezetője és résztulajdonosa, Gótzy Miklós hosszan részletezte a bezárás okát, és „kegyetlen gazságként” hivatkozik a háttértörténetre, amiben szerinte „minden benne lévő multi nyert, csak a kisemberek veszítettek megint”. Nézőpont kérdése, hogy ez valóban így van-e, vagy inkább a naiv, a multikkal szemben gyanútlan vállalkozói hozzáállás okozta a helyzetet.

Forrás: telex.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.