Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egri László 1988. május 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban látta meg a napvilágot. Egy kétgyermekes családban nevelkedett Pócspetriben, ahol általános iskolai tanulmányait végezte. Korán megmutatkozott történelem és fogalmazás iránti fogékonysága.

Ekkoriban eredményesen szerepelt vers- és mesemondó versenyeken. 2002-2006 között a nagykállói Korányi Frigyes  Gimnázium tanulója volt. A gimnáziumi évek alatt véglegesen elkötelezte magát az irodalom és a történelem mellett, nem kis részben magyar és történelem tanárának biztatása miatt. Első korai költeményei középiskolás időszakában születtek meg, de ekkor még nem gondolt a publikálásra.

Egri László költő

Az érettségi megszerzése után 2006-ban felvételt nyert a Debreceni Egyetem történelem szakára, amelyet később magyar szakkal párosított. Az egyetemi évek jelentős szerepet játszottak írói pályájának elindulásában. Első tanulmányai ekkoriban jelentek meg különböző egyetemi szaklapokban (Szkholion, Klió). 2012-ban tanári diplomát szerzett és ugyanebben az esztendőben házasságot is kötött. 2012-ban a Debrecenhez közeli Hajdúszoboszlóra költözött, ahol egy helyi középiskolában kapott pedagógus állást.

Hosszas tanakodás után 2012-ben pályázott az országos Karinthy versíró pályázatra egy humoreszkkel. A mű ezüstérmes helyezést jelentett számára, az írás Szegeden bemutatásra is került a Karinthy 125 elnevezésű esten. Az első irodalmi siker nagy löketet adott Egri László számára. 2013-ban összegyűjtötte addig írt verseit és kötetbe gyűjtve megjelentette a Pennamorzsákat, amely sikeresnek bizonyult. A fiatal költő bekerült a kortárs irodalom vérkeringésébe. Felkérések, kiállítások, előadások, elismerések és újabb írások követték egymást. Könyvei több alkalommal irodalmi sikerlistákon szerepeltek.

Pennamorzsák (2013)

28 éves korára Egri László 4 könyves szerzővé vált, 9 tanulmány köthető nevéhez, közel 50 interjút készítettek vele és 18 városban rendeztek műveiből felolvasásokat, irodalmi rendezvényeket. Egy kelet-magyarországi kis községből indulva lett néhány esztendő leforgása alatt az Év Felfedezettje (2013), a Fiatal Költők Kulturális Követe (2016), a Kortárs Költő Liga irodalmi szervezet elnöke, a Polikróm folyóirat alapító főszerkesztője és a Cédrus-díj kurátora. A közelmúltban belekóstolt a slam poetry világába is. Jótékonysági céllal országos könyvgyűjtő akciót szervezett.  2014-ben Egri László dedikált könyvritkaságok gyűjtésébe fogott, amely segítségével modern szerzőket próbál népszerűsíteni különböző kiállításokon. 2014-ben bővült a család, megszületett kisfia, Marcell. 2016-ban a Szúnyog Szabi című verses mesekönyv tette teljessé az irodalmi kollekciót.

Egri László útja példaértékű lehet mindazok számára, akik kacérkodnak az írás gondolatával. A fő üzenet pedig nem is lehet más, mint az, hogy az álmokat nem feladni, hanem megvalósítani kell!

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.