A jazz a prostituáltak zenéje? Avagy szemelvények a jazz történetéből Pallai Péter szakíró tollából.
A jazz utcakölyök, az utcán született és ott is nőtt fel, New Orleans táncos mulatóiban és a bordélyházakban. Buddy Bolden és Joe „King" Oliver, a jazztrombita első nagyjai táncos mulatókban, utcai parádékon és temetési menetekben játszottak. Louis Armstrong, egy prostituált gyermeke és egy időben egy prostituált férje, gyerekkorában szenet hordott a vöröslámpás negyed, Storyville bordélyaiba. Jelly Roll Morton - aki magát tartotta a jazz feltalálójának, amúgy alaptalanul, de attól még ő volt az első jazz-zongorista - ugyancsak New Orleans vöröslámpás házaiban érte el első sikereit. A honky-tonk klubok, az olcsó kabarékocsmák elárasztották egész Storyville-t.
Mivel a színes bőrű muzsikusok nem játszhattak a „rendes" helyeken, mint fehér társaik, a jazz a bordélyokkal és a kevésbé tisztességes helyekkel került egy platformra. A korai nagy szerzemények közül néhány Storyville sétányait és a negyed határait örökítette meg címeiben, mint a Basin' Street, a Rampart Street, a Beale Street és a Perdido Street.
(Részlet Pallai Péter „Szalonképes-e a jazz?" c. írásából, Zipernovszky Kornél fordításában. Megjelent a Kalligram folyóirat 2009. áprilisi számában.)
