Lezárult az öthetes, ingyenes okostelefon-kezelői tanfolyam, melyet 65 év feletti kispestieknek hirdetett meg az önkormányzat. A résztvevők elismerő oklevelet kaptak.

Az utolsó órára ellátogatott Paróczai Anikó alpolgármester, aki köszöntőjében elmondta, a digitális írástudás már a jelen, az önkormányzat pedig igyekszik naprakész tudással ellátni az itt élőket, hogy magabiztosan mozoghassanak a körülöttünk lévő világban. A tervek szerint jövőre ismét elindítják majd ezt a nagysikerű tanfolyamot – tette hozzá az alpolgármester, majd átadta a részvételért járó elismerő okleveleket.

A tanfolyamnak a Puskás iskola adott otthont, az intézmény részéről Dr. Czékmán Balázs igazgatóhelyettes köszöntötte az időseket. Az a visszajelzés érkezett a kollégáktól, hogy minden résztvevő nagyon szorgalmas, lelkes és ügyes volt, ez tényleg egy sikeres tanfolyam volt. Mi, itt a Puskás iskolában, igyekeztünk egy kellemes közeget biztosítani egy jól felszerelt teremmel, és két kiváló kollégával – tette hozzá az igazgatóhelyettes és megköszönte a szervezők munkáját.

A program önkormányzati koordinátorától, szervezőjétől, Káposztás Nikoletta közművelődési referenstől megtudtuk, minimális volt a lemorzsolódás az öt hét alatt. A résztvevők az utolsó órán egy elégedettségi kérdőívet is kitöltöttek, így mi is kaptunk visszajelzést, további javaslatokat. A tanfolyamokat a Puskás iskola tanárai, Korbeli Csilla és Nagy Gergely tartották 5 héten keresztül, csoportonként hetente egy-egy alkalommal, 90 perces órakeretben.

Még több hír Dél-Pestről

Önkormányzatunk a Cseriti bolthálózattal együtt idén is öt nehéz sorsú csepeli családnak nyújtott segítséget a karácsonyi ünnepi időszakban.
A nemzetközi zsűri szakmai döntése alapján a Közpark projektje harmadik helyezést ért az Európa Zöld Városa Díj 2024 pályázaton.
Lezárult az öthetes, ingyenes okostelefon-kezelői tanfolyam, melyet 65 év feletti kispestieknek hirdetett meg az önkormányzat. A résztvevők elismerő oklevelet kaptak.
Huszonegyedik félévét zárta a kispesti szépkorúak Szenior Akadémiája a Városháza dísztermében ma délután. A legkitartóbb hallgatók – ebben a félévben 75-en – oklevelet vehettek át Paróczai Anikó és...
Remek évet zár idén a Kispesti Véradók Egyesülete. Az év során szervezett négy véradáson kívül végzett tevékenységünknek köszönhetően 100 ezer forint adományt és sok-sok ajándékot tudunk adni egy...
Negyedik, egyben utolsó évadához érkezett a Csepp-Csepel Táncegyüttes Tánc-Ház-Lánc elnevezésű projektje. November 11-én, Márton napon a Vermes iskola, Luca napján a Nagy Imre Általános Iskola,...
Idén 15 éve, hogy Kispest és Pendik (Isztambul egyik településrésze) testvérvárosi kapcsolatot alakított ki, 2023-24-ben van a 100. évfordulója annak, hogy a Török Köztársaság és Magyarország...
A vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó vállalat kiemelten figyel munkavállalói egészségére és arra is, hogy jól érezzék magukat a munkavállalói.
Kispest Önkormányzata Szent István király Templom téri szobra előtt ünnepelte a magyar állam alapítását.
Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Központ szervezésében 2024. augusztus 20-án, kedden 10.00-19.00 óra között rendezzük meg a Szent István-napi programunkat a Csúszdaparkban.
Újabb sikereket értek el a Csepeli Szabadkikötő SE területén működő Strandröplabdázásért Sportegyesület versenyzői a hétvégén megrendezett U22-es korosztály országos bajnokságán a Kőér utcában,...
A csepeli önkormányzat meghirdette a Csepeli Ösztöndíjprogramot, amelynek keretében az általános iskola felső tagozatos és a középiskolás gyermekeknek szeretnének segítséget nyújtani tanulmányaik...
A hétvégén rendezte meg a Magyar Versenytánc Szövetség a 2024. évi Nemzeti Bajnokságot Budapesten, a Hilton Hotel báltermében, ahol Gellai Tamás és Vorobchenko Darya (UKR), a Dance Express Tánc...
Az idén kitolódott tanév miatt csak július elsején kezdődhetett meg a táboroztatás a Kispesti Kóficok Kerületi Napközis Táborban.
Izgalmas programmal várták a kicsiket és nagyokat egyaránt a Helsinki úton a Knorr-Bremse Budapestnél.
Afrika volt a témája a Kispesti Ifjúsági Önkormányzat (KIFÖ) idei vetélkedőjének, amelynek díjkiosztó ünnepségét csütörtökön rendezték meg a kispesti KIFÖ bázisán, a Kispesti Ady Endre Református...
A csepeli önkormányzat 25 ezer forintos iskolakezdési támogatást biztosít minden, az általános iskola első osztályát szeptemberben kezdő csepeli gyermeknek.
Kispest 15 évvel ezelőtt, 2009-ben csatlakozott a Magyar Kerékpáros Klub akciójához, a Bringázz a munkába! programhoz, amelynek keretében tartanak bringás reggeliket. Azóta, a koronavírus-járvány...

A címlapról

A Határtalanul programban minden érvényes pályázatot támogattak, így...
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai...
A világbajnokság színeiben pompázott hétfőn este a főváros legszebb...
Az őszi belföldi foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján...
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Az adózás történelmileg az államhatalom fenntartásának egyik legfontosabb eszköze, ugyanakkor mindig is viták tárgya volt, hogy mi számít elfogadható mértékű adóterhelésnek.
Miért nem olcsóbb az autópálya matrica, ha nem kapunk teljes értékű szolgáltatást, mert hosszú kilométereken keresztül sebességkorlátozások, sávlezárások és azokból fakadó torlódások vannak?
A másnaposság kellemetlen tüneteit sajnos nem lehet azonnal teljesen megszüntetni, de néhány tipp segíthet enyhíteni a szenvedést és felgyorsítani a regenerálódást.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.