Négy évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány után demenciával élő időseket is fogadó nappali ellátóhelyként nyílt újra a Normafa Gondozási Központ. Az integrált klub működéséről, valamint a demenciával kapcsolatos tévhitekről Bohus Rebeka terápiás munkatárssal beszélgettünk.
Hogyan zajlik az élet a demenciával élőkkel is foglalkozó klubban?
A délelőtti órákban általában a demenciával élők számára szervezünk célzott terápiás foglalkozásokat – ezek a programok azonban minden klubtagunk számára elérhetők. A tagok körében népszerű a gyógytorna, amit kedden és csütörtökön tartunk, de a kézműves programjaink is sokak számára vonzók. A kézműveskedés keretében különféle, a klubunkat díszítő dekorációs tárgyakat szoktunk alkotni; egy alkalommal például „álomfogót” szőttünk makramétechnikával, máskor papírból miniesernyőket készítettünk. Rendszeresen éneklünk közösen, valamint a társasjátékok – activity, kvízek – is gyakoriak.
A délután hangsúlyosan az integrált foglalkozások időszaka. Előadásokat tartanak a klubtagok vagy külsős meghívottak, akik úti élményeiket, irodalmi, művészettörténeti ismereteiket osztják meg a hallgatósággal, vagy egészségügyi témákban vértezik fel hasznos tanácsokkal a résztvevőket. A születésnapok, névnapok, valamint az olyan alkalmak, mint a szilveszter vagy a farsang, a kiemelt, közös programok közé tartoznak. Ezekhez kapcsolódóan együtt díszítünk, dekorálunk a klubtagjainkkal, ezáltal meghitté vagy éppen ünnepivé varázsolva közös környezetünket.
Tavasszal évről évre elindul a közös kertendezés. Az első magaságyást a demenciával élő klubtagokkal közösen hoztuk létre, azóta is velük együtt gondozzuk, locsoljuk az ágyásokat. Paradicsomot, paprikát, fűszernövényeket termesztünk, kora tavasztól késő őszig sokat foglalkozunk a kerttel. Jó időben a délelőtti foglalkozásainkat is kint tartjuk.
Miképpen segítik a demenciával élőket a mentális képességeik fenntartásában?
Egy foglalkozás sem szigorú iránymutatás szerint zajlik, hanem szép lassan, az adott pillanatból organikus módon bontakozik ki. Szeretnénk elkerülni a teljesítménykényszert; a célunk az, hogy mindenki minél hasznosabbnak érezze magát. Az egyik kedvelt játék, a zenés kvíz keretében például ismertebb dalok hiányzó szövegrészleteit próbáljuk meg közösen kiegészíteni, majd elénekelni. Ez is egy memóriagyakorlat, csak nem teljesítményhelyzetben, hanem egy játékos szituációba ágyazva.
Persze nem könnyű mindig olyan programot találni, amiben a teljes társaság egyszerre, kompetensen részt tud venni, kapcsolódni tud legalább egyes résztevékenységekhez. Ezért időnként előfordul, hogy párhuzamosan két kisebb csoportos foglalkozást tartunk, hogy mindenki a számára testhez álló, sikerélményt és jó érzéseket keltő tevékenységhez csatlakozhasson.
Hány idős jár a programjaikra?
A működési engedélyünk szerint egyszerre legfeljebb negyvenöten tartózkodhatnak az intézményünkben. Napi szinten nyolc-tíz demenciával élő, illetve további húsz-harminc, demenciában nem érintett idős van jelen a hétköznapokon reggel nyolctól délután négyig működő központunkban. A demenciával élők többsége a Hegyvidéki Szociális Központ szállítási szolgáltatását igénybe véve érkezik hozzánk, illetve ugyanígy jut haza. A többiek közül sokan mindennap nálunk ebédelnek, az pedig programfüggő, ki, mikor, mennyi időt tölt a klubban.
Milyen előnyöket kínál egy integrált klub a demenciával élők számára?
Az integrált klub előnye, hogy ingerekben gazdag környezetet biztosít. Az érintettek egymást segítő, befogadó légkörben töltik a mindennapjaikat, ahol rengeteg pozitív benyomás éri őket. Ez nem csak a demenciával élők számára biztosít hozzáadott értéket: azok, akiket a probléma nem érint, sokkal elfogadóbbá válnak a társaik iránt.
Vannak, akik tartanak a demenciával érintett személyektől. Lehet-e bármilyen alapja ennek az aggodalomnak?
Sok tévhit kering a demenciával kapcsolatban. Sokan attól félnek, hogy agresszív, indulatos emberekkel lesz dolguk, a valóság azonban nem ez. Az agresszió, indulat bizonyos esetekben azért jelentkezhet náluk, mert nehézségbe ütköznek érzéseik, igényeik kifejezésében. Mi ebben segítjük őket, ezért – még akkor is, ha nem tudják pontosan megmondani, hol vannak, vagy ki az, aki épp mosolyog rájuk – itt biztonságban, elfogadó környezetben érezhetik magukat.
A klubunk azokat az enyhe, illetve – egy bizonyos szintig – középsúlyos demenciával élő időseket tudja fogadni, akik részt tudnak venni a kialakult közösség életében. A demencia kezdeti stádiumának egyik jellemző tünete lehet a feledékenység, ám ez sokszor nem szembetűnő, ekkor az érintett személyek a mindennapokban még képesek funkcionálni. Középsúlyos stádiumban az ellátottjaink már segítséget igényelnek olyan életvezetési tevékenységekben, mint például a tájékozódás, napi rutin fenntartása. Ezeken a nehézségeken szóbeli instruálással, a környezet állandóságával, odaforduló, empatikus jelenléttel lehet segíteni.
Mivel a súlyos demenciával együtt legtöbbször az alapvető önellátási képességek is elvesznek – az érintett személy már nem képes az alapvető fiziológiai szükségleteinek egyedüli felismerésére és kielégítésére–, ezért ilyen esetekben sajnos mi már nem tudunk részt venni az ellátásukban. Ebben a helyzetben otthoni ápolásra, vagy idősek otthonában történő ellátásra van szükség.
Mit jelent önnek, dolgozóként a Normafa Gondozási Központ?
Az itt kötött emberi kapcsolatok teszik számomra igazán különlegessé ezt a helyet. Jó látni, hogy a klubtagok között barátságok szövődnek és egymást segítik a mindennapokban. Mi egy valós, érzelmi kötelékeken alapuló közösség vagyunk. Sokszor mondják azt a tagjaink: olyan számukra ez a hely, mint a második otthonuk. Én is így érzem, ez pedig fontos erőforrást jelent a munkámban.
Bohus Rebeka öt évvel ezelőtt, pszichológia mesterszakon végzett pályakezdő diplomásként kezdett dolgozni a Normafa Gondozási Központban, de már az egyetemi évei alatt is volt munkája: Budatétényben egy állami fenntartású intézményben értelmileg akadályozott felnőttekkel foglalkozott. „Édesanyám pedagógus, keresztapám iskolaigazgató, apai nagyapám evangélikus lelkész volt. Gyermekkoromban közös háztartásban éltem az apai nagyszüleimmel” – mesélte magáról az idősklub terápiás munkatársa annak kapcsán, milyen családi minták ébreszthették fel benne az érdeklődést a segítő szakma és az idősellátás iránt.
