Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kirándulások, kreatív és sportfoglalkozások mellett Józsefváros felfedezése is kiemelt szerepet kapott a Kesztyűgyár idei táborában.

Az idén 8 héten át – június 30. és augusztus 22. között – tartott a kerület nyári napközis tábora. A beiratkozók száma 140 fő volt, közülük több mint 20-an mind a 8 turnust végigjárták.

Az 5–6. héten volt a legnagyobb a nyüzsgés: akkor 70 körül alakult a létszám, mondta lapunknak Kenderes Panna táborvezető, a Kesztyűgyár Közösségi Ház közösségszervezője. A táborban azok az általános iskolás korú gyerekek vehettek részt, akik Józsefvárosban laknak, vagy ide járnak iskolába. A résztvevők 80 százaléka jobbára a Vajda Péter, a Német utcai, a Losi és a Deák Diák iskolákból került ki, a maradék 20 százalék pedig helyi lakos volt. Többnyire a 7–11 éves korosztály képviseltette magát.

A gyerekeket korcsoport szerinti 8-10 fős csapatokba osztották, csapatonként 2-2 gyerekfelügyelő vigyázott rájuk. A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekvédelmi Központtal való együttműködés lehetővé tette, hogy heti váltásban egy-egy iskolai szociális munkás is besegített a csoportvezetőknek, ha nehezebben kezelhető helyzet adódott.

A tábor bázisa az Orczy-kert volt, több foglalkozást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által biztosított termekben tartottak. „A termek légkondicionáltak voltak, ami nagyon jól jött a hőségben. A tábor szervezésénél fontos szempont, hogy legyen olyan hely, ahol le tudnak hűlni a gyerekek” – mondta Dombai Borbála táborszervező, a Kesztyűgyár üzemeltetési munkatársa.

A részvételi díj idén is kedvező volt, a szülőknek a napi háromszori étkezés költségét kellett állniuk, ami 1400 forint volt, egy hét tehát mindössze 7000 forintba került. Akik az iskolában étkezési támogatásban részesülnek, azoknak ugyanazt a kedvezményt biztosították, így ők ingyen vagy féláron nyaralhattak.

A tábor népszerűségét nem csupán jutányos árszabásának köszönheti, színes programpalettája miatt évről évre szívesen látogatják a gyerekek. A szervezők számos kézműves, sport- és kreativitást előhívó foglalkozással készültek az NKE kampuszán kívül is. A Gólyában például a rádiózás csínját-bínját sajátíthatták el a gyerekek, míg a Kesztyűgyárban programozni, vagy épp gördeszkázni tanultak.

Csütörtökönként kirándultak. Az úti cél rendszerint egy a fővároson belüli, tömegközlekedéssel jól megközelíthető hely volt, hogy a közösségi közlekedésben is szerezzenek némi jártasságot a gyerekek. Kiruccantak például a kispesti vizes játszótérre, elmentek az újbudai Cyberjumpba, de több ízben jártak az erzsébetligeti strandon is.

A tavalyi évhez hasonlóan most is különféle tematikák köré szervezték az egyes hetek tevékenységeit. Az egyik téma Józsefváros volt. „A programokat úgy fűztük fel, hogy a gyerekek minél jobban megismerjék a kerületet, mert úgy tapasztaltuk, sokan csak a közvetlen környezetükben mozognak. Nem feltétlenül tudják, milyen intézmények, helyek, programlehetőségek találhatók itt” – mondta Kenderes Panna. Ellátogattak a Józsefvárosi Egészségügyi Központba (JEK) és szintről szintre végigjárták. ​

Múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a Józsefvárosi Múzeumban, közösen főztek a kerületi ételmentők csapatával az Internép kávézóban. A szervezők főleg olyan egyesületeket kértek fel a foglalkozások megtartására, melyek a kerületben munkálkodnak. A NANE a kamaszoknak tartott interaktív foglalkozást a nemek közötti egyenlőségről, kapcsolatokról, a Második Esély a fociedzéseket vezényelte le, míg a Menedék Egyesület játékos foglalkozásai során az elfogadásról is tanulhattak a gyerekek.

„Arra törekedtünk, minél több olyan program legyen, amit nagyon szeretnek, ami igazán leköti őket” – mondta Kenderes Panna. A visszajelzések szerint a gyerekek elégedettek. Sőt, voltak, akik azt javasolták, legyen több szabad játékidő, amikor azt csinálhatnak, amit akarnak, mert a folyamatos nyüzsgés időnként kimerítő volt már számukra. „Ez egy fontos kritika, amit szem előtt kell tartani, hiszen sok gyereknek ez a tábor tölti ki a vakációja nagy részét. Ők reggelente ugyanúgy korán kelnek, mint az iskolaidőben, és gyakorlatilag intézményi keretek között töltik a napjaikat. Érthető, ha elfáradnak, akármennyire is jó a tábor.”

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.