Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Hamarosan vége a tanévnek, kezdetét veszi a nyári szünet. Szülőként ilyenkor nagy fejtörést okoz, hogy mi legyen napközben a gyerekkel, főleg ha nincs elég munkahelyi szabadság és a nagymamát se lehet mozgósítani. Összeszedtünk néhány napközis tábort, ahol tartalmasan és aktívan tölthetik a gyerekek a szünidőt.

Ha megfizethető élményt szeretne nyújtani a gyerekének jó választás lehet napi 1500 forint áron a józsefvárosi napközis tábor, a Kesztyűgyár Közösségi Ház szervezésében. Az első turnus június 29-én indul és nyolc héten keresztül augusztus 19-ig hétfőtől péntekig van lehetőség részt venni a táborban. Jelentkezni akár több turnusra is lehet, a kerületben élő vagy tanuló 7 és 14 év közötti gyerekeknek. A tábor helyszíne az Orczy-kert. A tábor díjának befizetéséről és a jelentkezésről ide kattintva tájékozódhat.

„Vissza a középkorba” elnevezéssel hirdet nyári napközis tábort a Magyar Nemzeti Múzeum. A múzeum oldalán olvasható leírás szerint királyok, királynék és lovagok világába kalauzolják a gyerekeket, ahol felfedezhetik a katonák bátor életét, a középkori mesterségeket és a vár konyhájának titkait. A táborba 9 és 13 év közötti gyerekeket várnak július 13. és 17. között. Az ötnapos tábor ára 70 ezer forint fejenként, mely tartalmazza a múzeumpedagógiai foglalkozásokat, minden anyagköltséget, a kétfogásos meleg ebédet, valamint a tízórait és az uzsonnát. További részletek itt elérhetők.

Nem csak szórakoztató, fejlesztő is lehet egy nyári tábor – ezt vallják a Százados úti PODIT Gyermek Akadémián. Az 5-12 éves gyermekre sok-sok szellemi és mozgásos feladat, háromszori étkezés meleg ebéddel és egy önbizalom növelő trófea is vár. A Sakkpalota táborban olyan oktatási programot alkalmaznak, amely a sakk kereteit felhasználva alakítja ki a gyerekekben azt a készséget, hogy az elsajátított rendszerben való gondolkodást a mindennapi életükben és a tanulásban is alkalmazzák. A táborban való részvételhez nem szükséges előzetes sakktudás. A programokon való részvétel költsége napi 15 ezer forint. Turnusidőpontok és további információk itt találhatók.

Mozgásigényesebb gyerekeknek jó választás lehet az MTK Sportegyesület tábora 7-13 éves korosztály számára. Június 22-től július 31-ig hat turnusból lehet választani, az áruk egységesen 70 ezer forint fejenként. Lesznek sportági edzések: atlétika, cselgáncs, karate és vívás. A tervezett programok között szerepel állatkertlátogatás, szabadulószoba és lézerharc. A részletek ide kattintva elérhetők.

+1 amit a szülők is élvezhetnek

Aki pedig kikapcsolódni és csobbanni is szeretne gyerekkel van anélkül, látogasson el Józsefváros balatoni strandjára. A Káptalanfüredi Strand június 1-től szeptember 15-ig, minden nap 9 és 19 óra között nyitva tart. Drótkötélcsúszó, strandröplabda-pálya, hinta, homokozó, asztalitenisz és játékkölcsönző egyaránt a vendégek rendelkezésére áll. A strand józsefvárosi lakcímkártyával látogatható, de a kerületben élők plusz egy fő nem Józsefvárosban lakót is vihetnek magukkal, valamint az önkormányzati intézményekben dolgozók számára is ingyenes a strand. További információk itt.

 

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.