Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megduplázzák a fix traffipaxok számát Budapesten. Budapesten újabb 38 fix sebességmérő készüléket helyeznek üzembe. A tavaly november óta működő 26 traffipax már több mint 150 ezer gyorshajtást rögzített – írja a Vezess autós magazin.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint „a fővárosban telepített Vidar Speed kamerák felvételei alapján 2025 első félévében 145.769 eljárást indítottak”. Az első 6 hónapban kiszabott bírságösszeg összesen 7,028 milliárd forintra rúgott, azaz naponta átlagosan 38,8 millió forint volt.

Lassítják a forgalmat
A Főpolgármesteri Hivatal szerint az eddig üzembe állított fix sebességmérők számottevően javították a közlekedésbiztonságot. A rendőrség szerint „csökkent a rögzített gyorshajtások száma”.

Az első 2 hónapban, 2024 novemberében és decemberében 91.080 bírságot szabtak ki, ez napi átlagban 1493 esetet jelentett. Az idei átlag 805 bírság naponta, jóval alacsonyabb. A csökkenés arra utal, hogy a sofőrök tudomást vettek a kamerák jelenlétéről. Az első negyedév havi bontása jól mutatja a visszaesést:

november: 52.926 gyorshajtás
december: 38.154
január: 27.195
A pozitív tapasztalatok miatt a hatóságok újabb telepítések mellett döntöttek. „Jelenleg 38 olyan helyszín előkészítése zajlik, ahol a jövőben fix traffipaxok működnek majd” – közölte az ORFK. A pontos helyszíneket egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint ezeket közösen jelölik ki a rendőrséggel.

Hol mérnek a legtöbbet Budapesten?
Az új készülékek már az első hónapokban több kirívó szabálytalanságot is rögzítettek. Egy autós például 158 km/órával hajtott az Üllői úton, ahol 50 km/óra a megengedett – ezért 468 ezer forintos bírságot kapott. A Szentendrei úton 147 km/órát, a Váci úton 134-et, a reptérre vezető úton 135-öt, míg a 6-os főút XXII. kerületi szakaszán 153 km/órát mértek 60-as korlátozásnál.

Az Árpád hídon is több sofőrt értek tetten, akik a 70 km/órás sebességhatárt jóval meghaladva közlekedtek: 140, 143 és 149 km/órás tempóval. Mindannyiukra 140 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki.

A legtöbb szabálytalanság az alábbi helyszíneken történt:

IX. kerület, Üllői út (Vágóhíd felé, a 90-es számnál)
XI. kerület, Petőfi híd budai hídfő, Goldmann György tér
XXII. kerület, Hunyadi János út, Duna utca
III. kerület, Szentendrei út, Raktár utca
XIX. kerület, reptéri út, KÖKI terminál
Tragédia indította el a bővítést
Budapesten 2016 óta mindössze 6 fix traffipax működött a VÉDA-rendszer részeként. Egy évtizeden keresztül ezek voltak az állandó berendezések, egészen addig, amíg egy Árpád hídi baleset után közfelháborodás nem tört ki. Ezután a főpolgármester bejelentette: az önkormányzat támogatásával új készülékeket telepítenek.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.