Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Októbertől a bérlettel rendelkező utasok kedvezményesen vehetik igénybe a 100E repülőtéri járatot.

Októbertől a fővárosi közösségi közlekedésre érvényes digitális és papíralapú bérletek mellé a 100E Repülőtéri Expressz járat kedvezményesen, két vonaljegy áráért, azaz 1000 forintért vehető igénybe – írja a BKK honlapján. Ez jelentős árcsökkenésnek mondható a korábbi 2200 forintos árához képest. A kiegészítő jegy a BKK BudapestGO alkalmazásában érhető el, és felszálláskor, az érvényes bérlet bemutatását követően lehet érvényesíteni.

A kiegészítő repülőtéri vonaljegy a BudapestGO alkalmazás „Egyéb közlekedési jegyek” menüpontjában érhető el, és kizárólag érvényes (digitális vagy papíralapú) bérlet birtokában vásárolható meg, illetve érvényesíthető. Felszálláskor az utasnak be kell mutatnia érvényes bérletét, majd ezt követően érvényesítheti a kiegészítő repülőtéri jegyet.

Az applikáció innen letölthető.

Az új jegytípus bevezetésével egyidőben változik a jegyár is: október 1-jétől a bérlet nélkül utazók számára a 100E járatra érvényes vonaljegy ára 2200 forintról 2500 forintra emelkedik. Azok az utasok, akik nem rendelkeznek Budapest-bérlettel, Pest vármegye- vagy országbérlettel, nem jogosultak a kiegészítő repülőtéri jegy használatára. Ha mégis ilyet vásároltak, a fel nem használt jegyet visszaválthatják, vagy az applikációban megvehetik a 2500 forintos repülőtéri jegyet, amellyel igénybe vehetik a 100E járatot. A 14 év alattiak és a 65 év felettiek továbbra is díjmentesen utazhatnak a 100E Repülőtéri Expresszen, ahogyan azok is, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk alapján jogosultak díjmentes helyi utazásra.

Egyre többen használják a BudapestGO alkalmazást
A fővárosban közlekedők körében folyamatosan nő a BKK digitális megoldásainak népszerűsége: a BudapestGO-t havonta átlagosan 1,4-1,5 millióan használják aktívan, és eddig több mint 3,8 millió regisztrált felhasználója van. Az utazástervezési funkciót havonta közel 5 milliószor, a bevezetése óta pedig már több mint 160 millió alkalommal vették igénybe. A digitális jegy- és bérletvásárlás is egyre gyakoribb: augusztusban közel félmillió vásárlás történt az alkalmazásban.

A legújabb fejlesztések automatikusan megjelennek, ha a telefon beállításaiban engedélyezett az automatikus frissítés, így a felhasználók mindig hozzáférhetnek a BudapestGO legújabb funkcióihoz – írja a BKK az applikációról.

A BudapestGO alkalmazásról további információk a BKK honlapján érhetők el.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.