A József utca és a fák egyelőre nincsenek barátságban egymással. A józsefvárosi önkormányzatnak változtatni kellett a tervein, így most faültetés nélkül újul meg az utca következő szakasza, de gyalogosbarát módon.
2025 májusában indult a József utca Nagykörút és Német utca közötti szakaszának fásítása, a Rigó utcáig tartó rész júniusra kész lett, de az új fák egy része elpusztult.
Ezzel kapcsolatban Rádai Dániel városfejlesztési alpolgármester és Bihari György képviselő is megszólalt a Facebookon.
„Bár korábban is voltak már küzdelmes projektek, a problémákat útközben sikerült rendezni. Sajnos mára önkritikusan kimondhatjuk, hogy vitathatatlanul a József utca fásítása lett az elmúlt évek legszerencsétlenebb projektje”, írta Rádai Dániel. Erről már tájékoztatták a környékbeli lakókat is, és Bihari Györggyel összefoglalták, hogyan is folytatható mégis az utca felújítása:
Már júniusban nekikezdtek volna a Rigó utca és Német utcai közötti szakasznak, azonban a feltárás során kiderült, itt az utca mindkét oldalán közművek futnak (az építészeti dokumentációban egyszerűen rossz helyen tüntették fel a közműveket). A főépítészi szakvélemény szerint ezen a szakaszon lehetetlen fát ültetni, mert a fahelyek a közművek védőtávolságán belül lennének, a fák a közszolgáltatás biztonságát, zavartalanságát veszélyeztetnék. A tervezők által felvetett alternatív megoldások – fahely- és közműáthelyezések – sem megvalósíthatók.
Gyalogosbarát fejlesztés lesz
Ha fák nem is lesznek tehát a József utcán a Rigó utca és a Német utca között, a gyalogosbarát kialakítás továbbra is lehetséges. Ezt a Rigó utcai becsatlakozásnál és a Német utcai kereszteződésnél útburkolati és forgalomtechnikai beavatkozásokkal valósítják meg, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat. Járdafelújítás is lesz ezen a szakaszon, a páros oldalon végig, a páratlanon pedig egyes részeken.
A munka szeptember 15-én indult el és előreláthatólag szeptember végéig tart majd, ez függ az időjárástól és az esetleges kivitelezési akadályoktól is.
Átmeneti forgalmi változás
Amíg zajlik a kivitelezés, tilos behajtani a József utcának erre a részére a Német utca és a Rigó utca felől is. A József utcára kikanyarodni a Rigó utcából és a Salétrom utcából is csak a József körút irányába lehet. Tilos megállni a Rigó utca és Német utca között.
A kivitelezés idejére a József utcának a Német utca és Őr utca közötti szakaszán is megváltozik a forgalmi rend: a megszokottal ellentétes irányban lesz egyirányú, azaz az Őr utca felől a Német utca felé.
Az önkormányzat közleménye kitér a 9 új fácska sorsára is. A Salétrom utca felőli 3 fa a Lián Kft. szakszerűtlen metszése miatt száradt ki, ezeket a vállalkozó a saját költségén pótolja. A József körút felőli 3 fát a kerület kertészei metszik vissza, és figyelik, hogy újrahajtanak-e.
További részleteket a munkálatokról itt olvashat.


