Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az ingyenes képzésen a veszély időben való felismerésére, a reakciókészség elsajátítására oktatnak.

Az ingyenes képzésen a veszély időben való felismerésére, a reakciókészség elsajátítására oktatnak.

„Az önvédelem nem azt jelenti, hogy verekedésre buzdítjuk a nőket. Arra szeretnénk megtanítani őket, hogy fel tudják mérni, dekódolni tudják, melyik helyzet mennyire veszélyes, és képesek legyenek megfelelően reagálni, azaz minimalizálni tudják azt a lelki, testi kárt, ami érheti őket” – mondta lapunknak Takács Flóra szociológus, a Józsefváros Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumának tagja.

Az alapítvány tavaly szeptemberben hirdetett önvédelmi tanfolyamot Józsefvárosban élő 12 év feletti hölgyeknek. A képzés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A résztvevők egy 10 alkalmas bérletet kapnak, amit 12 hét alatt használhatnak fel: eldönthetik, hogy mikor jelennek meg az edzéseken. A foglalkozások hetente kétszer, hétfőnként és szerdánként este 7 és fél 9 között zajlanak a Mária utca 2. szám alatt, Kovács Ildikó önvédelmi tréner vezetésével. Jelentkezni 2026 májusáig lehet.

A tanfolyam a szubjektív biztonságérzet növelésére szolgál, és azzal nem alternatívát kívánnak felkínálni más intézmények megfelelő működése helyett. „Azt gondoljuk, hogy a rendőrségnek, az áldozatsegítőknek is ugyanúgy jelen kell lenniük, el kell járniuk, ám a rendőrség ideális helyzetben sem tud minden lakásban, házban, téren mindig ott lenni, a kiérkezésük időbe telik, a megtámadott nőknek viszont azonnal kell védekezniük” – mondta Takács Flóra.

A program másik üzenete, hogy nem az áldozat felelős azért, ha attrocitás éri.

Miért épp nőknek?

A számok egyértelműen azt mutatják, hogy fizikai bántalmazást, támadást – akár közterületen, akár magánhelyzetben, a négy fal között – sokkal nagyobb számban szenvednek el nők, mint férfiak. Bár Magyarországon kevés az erre vonatkozó, megbízható bűnügyi statisztika, a látencia nagyon magas: az áldozatok ritkán fordulnak hivatalos szervekhez segítségért, mondta Takács Flóra. Egy 2024-es európai uniós kutatás szerint a nők harmada élt át fizikai vagy szexuális bántalmazást, illetve súlyos fenyegetést otthon, a munkahelyén vagy nyilvános helyen,

ám csak minden negyedik jelentette a szociális, egészségügyi vagy áldozatsegítő szolgálatoknak és nagyjából minden nyolcadik a rendőrségnek. Egy magyarországi, 2024-es felmérés szerint a nők több mint a fele szenvedett el párkapcsolati bántalmazást élete során, szemben az Európai Unióra vonatkozó 30 százalékkal. Ez arra utal, hogy az állam nem veszi elég komolyan a nők elleni erőszakot, nem reagál rá kellő hatékonysággal, és nem ad megfelelő segítséget a bajbajutottaknak. Legalábbis az áldozatok így érzékelik, mondta Takács Flóra.

Nem csak technika, szemlélet is

Ha azt érzem valakiről, hogy furcsa, például aggodalmat kelt bennem, ahogy rám nézett, és próbálok tőle távolságot tartani, már ez is önvédelem, mondta Kovács Ildikó. „Az óráimon egyfajta szemléletet is igyekszem átadni a nőknek. Nemcsak a technikáról van szó, hogyha valaki megfog, akkor így vagy úgy tekerem, hanem arról is, hogyan tudom adott esetben megelőzni, elkerülni, mire kell odafigyelnem, hogy már bele se kerüljek egy agresszív szituációba.”

Megtörtént nem egyszer vele is, hogy megfogdosták egy szórakozóhelyen, vagy megállt mellette egy autó, és a benne ülők azt akarták, hogy beszálljon, máskor hozzá dörgölőztek a 4-6-oson, vagy épp rányúltak a mozgólépcsőn a fenekére. „Mindig szóvá tettem, jeleztem testbeszéddel is a határaimat és kiléptem az adott szituációból. Mondjuk úgy, ösztönösen jól kezeltem az eseteket. Ám, mivel nem volt technikai tudásom, azt gondolom, jórészt szerencsém is volt, hogy nem kerültem olyan helyzetbe, ami eldurvult volna. Épp emiatt szippantott be a harcművészet, mert láttam, hogy megtanulhatom fizikailag is megvédeni magam, és van lehetőségem cselekedni, elkerülni a keményebb szituációt.”

Tanfolyamán Kovács Ildikó többféle küzdősportból, harcművészeti stílusból kiemelt, önvédelemre alkalmas technikát oktat. Szerinte a mozdulatok egyszerűek, könnyen és gyorsan elsajátíthatók, ám többszöri ismétlés szükséges ahhoz, hogy rutinszerűvé váljanak.

„Annak idején csak egy mozgásformát kerestem, több küzdősportot is kipróbáltam. Amikor a környezetemben promotáltam hasznossága miatt, a női ismerőseim elutasítók voltak. A legtöbben azt mondták, hogy arra ők nem képesek.” Hogy feloldja a kifogásokat, kidolgozta a saját módszerét és elindított egy női önvédelmi csoportot. Ennek már 24 éve, a csoportja azóta is folyamatosan működik, ha résztvevői jobbára cserélődnek is, de korábbi tanítványai is feltűnnek időnként. Ehhez a csoporthoz csatlakozhatnak a józsefvárosi nők.

Biztonságban együttműködve

Kovács Ildikó misszióként tekint a nők képzésére. Felnőtteket oktat főleg, a tanfolyamra azért csatlakozhatnak 12 éves kortól a kerületi lányok, mert „ez az életkor lélektani határ. Ennyi idősen kezdenek el a lányok egyedül közlekedni. Mivel nincs felnőtt felügyelet mellettük, megnő az esélye, hogy odalép hozzájuk valaki, nem épp a legjobb szándékkal” – mondta.

Úgy véli, ahhoz, hogy a nők el tudják sajátítani az önvédelmi technikákat, biztonságos közegre van szükség, így annak megteremtésére törekszik. „A tapasztalatom szerint ez működik is.” Nagyon sokan megfordultak már nála. Többek megelőző jelleggel, mások a rossz tapasztalataik miatt. „Igyekszem traumatudatosan oktatni. Ha valakinek már volt bármilyen nehezen emészthető élménye, azt mindenképpen figyelembe veszem. Akivel nagyon súlyos dolog történt, nem is tud csoportban edzeni, nála elsődlegesen mentális támogatásra van szükség. Ilyenkor a pszichológussal együttműködve, párhuzamosan zajló folyamatban próbáljuk feloldani a traumákat.”

Én vagyok az első

A támadó fejébe nem látunk bele, ne is akarjuk megfejteni, mi lesz a következő lépése, figyelmeztet Kovács Ildikó, a saját szemszögünkből kell szemlélni az eseményeket. „Magamat helyezem az első helyre, a saját érzéseimet, és önazonos választ adok – ezt tanítom a lányoknak. Az, hogy egy szituációban ki hogyan reagál, személyiségfüggő. Én abban tudok segíteni, hogy megtanítom, milyen reakciók, milyen mozdulatok, milyen technikák azok, amivel cselekedni tudnak.” Az óráira bármikor be lehet jelentkezni kezdőként is, mert folyamatosak az ismétlések. „Aki többször jön, gyorsabban fejlődik, bővül a tudása, de van olyan tanítványom például, aki győri​, és csak akkor tér be hozzánk, ha épp dolga van Pesten.”

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.