Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Móró Zsófia Anómia című kiállítása rendkívüli bátorsággal teszi láthatóvá a rendszerváltás feldolgozatlan traumáit egy eltűnt apa hagyatékán keresztül. A 28 éves művész első önálló nyilvános munkája nem csupán kiállítás, hanem egy befejezetlen nyomozás is.


Móró Zsófia Anómia című kiállítása rendkívüli bátorsággal teszi láthatóvá a rendszerváltás feldolgozatlan traumáit egy eltűnt apa hagyatékán keresztül. A 28 éves művész első önálló nyilvános munkája nem csupán kiállítás, hanem egy befejezetlen nyomozás is.

A kiállítótér központi figurája M. P., aki a 80-as évek végétől és a 90-es években a szabályozások hézagaiban és a szürkegazdaságban mozgott, majd 1998. március 13-án nyomtalanul eltűnt budapesti lakásából. Az eset soha nem tisztázódott. Móró Zsófia egyéves volt ekkor, édesapjáról nincsenek emlékei, csak dokumentumok, levelek, tanúvallomások és a hiány. Amikor 2020-ban elkérte a rokonánál őrzött hagyatékbeli iratokat, a

személyes gyászmunkából közösségi emlékezetépítés

lett, egyéni trauma helyett pedig társadalmi diagnózis az időszakról, amelyben a régi normák már felbomlottak, de az újak még nem születtek meg – innen a kiállítás címe is.

A munkát segítette Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve a transzgenerációs traumáról. A fiatal művész felismerte, hogy amit hordoz, az nem csupán személyes veszteség, hanem átadott, meg nem beszélt történet – olyan teher, amit a családok generációról generációra adnak tovább. „Azt gondoltam, az egyéni szinttel kezdem” – mondta lapunknak a megnyitón.

A művész ezt diplomamunkája témájává is tette, de hamar túlnőtt az egyéni terápián: generációs szinten kellett értelmezni.

A kiállítás ereje abban rejlik, ahogyan Móró Zsófia ezt a hiányt kezeli. Nem próbál lezárt történetet mesélni, mert nincs mit lezárni. Ehelyett Pócsik Andreának, diplomamunkája opponensének tanácsára a better story fogalmát alkalmazza: hogyan lehet egy lezáratlan, traumatikus történetet úgy átírni, keretezni, hogy ne pusztítson, hanem értelmet és formát nyerjen, megragadhatóságot adva a feldolgozhatatlannak. Így egyszerre mond valamit saját magáról és egész generációjáról. Az 1997-ben született fiatalok számára

a rendszerváltás nem élmény, hanem örökség,

gyakran feldolgozatlan, megmagyarázhatatlan örökség, ami a mai napig befolyásolja életüket.

A kiállítás anyagát videóinterjúk gazdagítják: Dezső András újságíró a 90-es évek zavarosságát idézi, amikor „sok minden egybefolyt”, Valuch Tibor társadalomtörténész kontextust ad a korhoz, amelyben M. P. mozgott és eltűnt.

Horváth Mátyás kurátor találóan „vad archívumi nyomozóként” írja le Móró Zsófiát. A művész valóban nyomoz az apja után, a 90-es évek valósága után, a saját identitása után. Közben láthatóvá teszi azt a társadalmi anómiát is (társadalmi normák gyengülése – a szerk.), amelyben egy egész generáció (talán egy egész társadalom) elvesztette biztonságérzetét.

A kiállítás bátorsága nemcsak a legintimebb családi dokumentumok megosztásában rejlik – levelek, tanúvallomások, amelyek alvilági kapcsolatokat sejtetnek. A valódi merészség, hogy hajlandó a bizonytalanságban élni. Nem magyaráz, nem rekonstruál, nem ad kész narratívát. Ehelyett olyan teret hoz létre, ahol a személyes és a politikai folyamatosan átjárják egymást. A végeredmény része egy megvásárolható interaktív kiadvány is, melyben a látogató maga rendezheti sorba a dokumentumokat, folytathatja a nyomozást.

Móró Zsófia felelősséget is ró a látogatóra. Nem elég passzívan befogadni a történetet, részt kell vennie a megértésben: mindenki maga interpretálhatja az eseményeket,

saját jelentést adhat a múltnak.

A múlt megismerése és a gyógyulás ugyanis kollektív feladat.

Az Anómia így lesz több, mint szimpla művészeti projekt: társadalmi aktus, amely arra emlékeztet, hogy a rendszerváltás történetét még mindig írjuk. Éppen az ilyen személyes, töredékes, befejezetlenségükben is őszinte történetek segíthetnek szembenézni azzal, amit 30 év távlatából sem sikerült még feldolgoznunk és megértenünk, hogy mit is rontottunk el akkor, amit nem kellene újra elkövetnünk.

Móró Zsófia elmondta lapunknak, hogy a diplomamunkából először lakáskiállítássá, majd nyilvános bemutatóvá vált projektje után ismét visszatérne a rendszerváltás idejére. Tervei között szerepel egy köztéri séta egy ideiglenes emlékművel, amely a Duna Kör 88–89-es tüntetéssorozatait idézi meg.

A kiállítás március 3-ig tekinthető meg a Baross utca 42. szám alatt található ISBN+ Galériában. Február 28-án 16 órától, valamint a zárónapon 18 órától a finisszázs keretében tárlatvezetést is tartanak, ez utóbbi során Valuch Tibor társadalomtörténésszel is lesz egy beszélgetés.​

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.