Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A roma holokauszt emléknapján a második világháború idején a koncentrációs táborokban elpusztított roma áldozatokra emlékezik a világ.

Közösen tart megemlékezést a roma holokauszt (romani nyelven porajmos) emléknapján a Józsefvárosi Önkormányzat és a Roma Önkormányzat. Az esemény szabadtéri része a Teleki László téren, a másik része pedig a Józsefvárosi Roma Önkormányzat színháztermében lesz 17 órától.

A faji alapú, népirtásba torkolló üldözés a náci Németországban az 1930-as években indult meg. 1935-ben a nürnbergi törvényeket a romákra is alkalmazták, és megfosztották őket több joguktól. 1938-tól Németországban megkezdődtek a tömeges letartóztatások, kényszersterilizálások és deportálások. Heinrich Himmler 1938-ban rendelte el a „cigánykérdés” faji alapon történő rendezését. A második világháború idején a romákat az auschwitz-birkenaui táborban tartották fogva, amelyet 1944. május 16-án terveztek felszámolni, de a romák ellenálltak, azóta május 16. a roma ellenállás napja.

Ezek után végül augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka számolták fel az SS-katonák a tábort, amelynek során 3-4 ezer romát gyilkoltak meg. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik a roma holokauszt emléknapja. Magyarországról 5-8 ezer cigány származású embert hurcoltak el. Július 31-én Józsefváros is tiszteleg az áldozatok emléke előtt.

PROGRAM

Helyszín: Teleki László tér

Az emlékezés virágainak elhelyezése a Teleki téren, a növényekből ültetett roma zászlónál

15:00–15:15 – Beszédet mond: Oláh József, Józsefváros Esélyegyenlőségi Tanácsnoka, és Oláh Tibor, a Roma Önkormányzat elnöke

15:15–15:30 – Közreműködik: Horváth Gyula és cigányzenekara

15:30–15:45 – Az emlékezés virágait elhelyezi Pikó András polgármester, a Józsefvárosi Önkormányzat és a Roma Önkormányzat

Helyszín: Józsefvárosi Roma Önkormányzat színházterme (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 14.)

17:00–19:00 – Megemlékezés a roma holokauszt áldozatairól

17:00–17:10 – Köszöntőt mond Pikó András, Józsefváros polgármestere és Oláh Tibor, a Roma Önkormányzat elnöke

17:10–17:30 – Közreműködik: Kathy-Horváth Lajos és cigányzenekara

17:30–17:40 – Kantó Abigél, Emberi Hang életműdíjas roma írónő és emberjogi aktivista megemlékezése

17:40–18:00 – Horváth Gyula és cigányzenekara muzsikál

18:00–19:00 – Kötetlen beszélgetés

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.