Molnár István alpolgármester 35 éve, az első demokratikus önkormányzati választáson lett képviselő. Azóta nyolcszor indult egyéni körzetben, és mindannyiszor győzött – egyedül 1994-ben nem jelöltette magát. 1990-től 2009-ig az SZDSZ színeiben politizált, azóta függetlenként dolgozik. Az első időkben a Garay tér környéke tartozott a választókörzetéhez.
„Az első ciklusban 32 főből állt a képviselő-testület, alig fértünk el a teremben. Az akkori 18 egyéni körzet mára 10-re csökkent, a kerületben akkoriban még 90 ezren éltek – ma körülbelül 50 ezren.” – emlékezik vissza a kezdetekre. – „Nem volt internet, sőt, számítógép sem nagyon. Több kiló papír tornyosult mindenki előtt, kézfeltartással szavaztunk. Előfordult, hogy reggel 9-kor kezdtük az ülést, és éjfélig tartott, majd másnap reggel folytattuk. A polgármester egy kockás füzetben vezette a kerület költségvetését.” – idézi fel a ma már szinte hihetetlen részleteket.
Jelenlegi körzetébe, az Almássy tér környékére 1998-ban került. Azóta nemcsak a körzete, hanem maga a kerület és a prioritások is sokat változtak. „20-30 éve még alig volt téma például a zöldítés. Ma, ebben a sűrűn beépített kerületben ez már központi kérdés. Büszke vagyok rá, hogy az Almássy utca zöldebb lett és megújult. 2000-ben javasoltam először, hogy kerüljön be a költségvetésbe, de mindig elhalasztották. 25 év kellett hozzá, de végül sikerült.” – mondja, rávilágítva, hogy a szívósság és a türelem a képviselői munka alapja.
Nem véletlenül örült annak a friss hírnek, hogy a kerület három útfelújítást nyert a Főváros Healthy Street pályázatán – ezek közül kettő, a Wesselényi és a Dohány utca érintett szakasza épp az ő körzetét határolja. „Nyilván tartunk majd fórumokat, bevonva a főtájépítészt is, hogy pontosan hogyan valósuljon meg a kivitelezés.” – jegyzi meg.
A változások mellett persze akadnak örökzöld témák is. „Rendszeresen megkérdezem a lakókat, és ők mindig ugyanazt a három területet emelik ki: a köztisztaságot, a társasházak támogatását és a közbiztonságot.” – sorolja. A társasházak sorsa különösen közel áll hozzá. „A magánosítás 1990-ben kezdődött, ma már a lakosság 93%-a társasházban él, magántulajdonban. Évtizedek kellettek hozzá, hogy kialakuljon a tulajdonosi szemlélet. Eleinte a villany- és gázvezetékek, illetve a tetők felújítása volt a legfontosabb. Most jöhet a homlokzatok megszépítése – legalább 3-400 olyan ház van, amelyhez évtizedek óta nem nyúltak.” – mondja. 2024 óta alpolgármesterként a társasházi pályázatok felügyelete is az ő feladata.
Körzetéhez 144 ház tartozik – „álmából felébresztve is tudja, melyikkel mi a teendő”. Sok lakót személyesen ismer, 430 e-mail címre rendszeresen küld tájékoztatást, 400 lakóval közvetlen telefonkapcsolatban van. Őt valóban bármikor fel lehet hívni: ha probléma adódik, megy, és megbeszéli az érintettel.
Szerinte sikerének titka, hogy tősgyökeres erzsébetvárosi. Dédszülei, nagyszülei, szülei is itt éltek, ő maga is itt született, itt járt iskolába, és ma is a kerületben lakik. „Nyilván a népművelői és pedagógusi végzettségem is szerepet játszik abban, hogy szeretem ezt a munkát. Imádom a lakókkal való állandó kapcsolattartást. Igyekszem a legtöbb problémára megoldást találni – persze mindenre nem lehet, de szerintem az is fontos, hogy ha valami nem megoldható, mindig elmondom, miért nem.”
Élvezi, hogy amikor végigmegy az utcán – amit rendszeresen meg is tesz, mert nincs autója –, nagyon sokan ráköszönnek. Elégedett elvégzett munkájával. „Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy sosem szavaztam rosszul, de remélem, hogy többnyire úgy döntöttem, ahogy a lakóink többsége szerette volna. Az ő érdekükben szavaztam – és így fogok tenni a következő három és fél évben is.” – ígéri.
