Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megszoktuk, hogy a múzeumokban csendben, illedelmesen kell viselkedni, ha hangosan nevetünk csúnyán néz ránk a teremőr.

Az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár munkatársai viszont megpróbálnak minél több életet vinni a falak közé, s a mindennapok részévé tenni a múzeumba járást. Igy tett most R. Keleti Éva, az intézmény munkatársa is, aki nem először hívta közös tárlatvezetésre Janklovics Péter humoristát. De hogyan kerül a stand up a múzeumba? A zsidó kultúra szerves része a humor, nem véletlen, hogy a századelőn megalakuló első pesti kabarékban a korabeli „stand up komikusok” szinte mind zsidók voltak. A zsidóság másik jellemzője a vitakultúra, vagyis mindenki mondja a magáét, és a vircsaftnak se eleje, se vége. A Janklovics kibicel című tárlatvezetés már címében is vidám heccelődést ígért. A humorista el is mondta a közönségnek, hogy ő amolyan beépített kötekedőként csatlakozik a tárlatnézéshez, fizetett akadékoskodóként. Ezen persze máris mindenki jót derült.

A Csányi utca 5. felső emelete egy századfordulós zsidó polgári család otthonának van berendezve. Belépünk egy képzeletbeli vallásos zsidó család konyhájába, ahol az előírások szerint külön szekrényekben kellett tartani a húsos és tejes edényeket, és ha egy tejes edényben korábban húst tároltak, a fazekat is el kellett vinni a mikvébe és rituálisan megfürdetni. Na, de ma egy picike garzonban hová férne el két konyhaszekrény, sőt, két hűtő a tejes-húsos ételeknek? Hogyan lehet a kóserság alapelveinek megfelelni manapság? Hosszú tanakodás után Janklovics azt javasolta, esetleg két garzont kell venni.

Egy másik kiállítási terem: a rabbi szobája – kicsit eklektikusan. A neológ és ortodox irányzatok a Csányi utca 5-ben jól megférnek egymás mellett. A rabbi szobájának egyik oldalán lévő könyvespolcon az ortodox imakönyvek találhatók, a másik falnál a neológok, amelyekben magyarul és héberül is olvashatók a szövegek. Janklovicsnak itt is eszébe jutott egy vicc. Egy zsidó fiatalember házassági tanácsot kér a rabbitól: szeretne elvenni egy lányt, de az nagyon csúnya. Keress szebbet! – tanácsolja a rabbi. De ez legalább gazdag – morfondíroz a vőlegény. Keress jobb állást, és akkor lesz pénzed! – így a válasz. De mégiscsak jól jönne az a kis stafirung… Tudod mit? – csattan fel a rabbi – keresztelkedj ki, és a papokat bosszantsd tovább a kérdéseiddel!

A tárlatvezetésen rengeteg érdekes infót megtudtunk a korabeli életformákról. Az 1900-as évek elején a polgári lakásoknak mindössze 20-30 százalékában volt fürdőszoba. Mosakodási lehetőség, vécé csak a gangos folyosó végén volt. A családtagok az ágy végénél elhelyezett díszes éjjelikben végezték el a sürgős dolgukat. Az emberek kisebbek voltak, a házaspárok ágya is olyan rövid, hogy csak félig ülve lehetett aludni benne. „Jót tett a refluxosoknak” – kibickedett a humorista.

A Janklovics-R. Keleti páros remekül kiegészítette egymást, improvizálva adogatták egymásnak a magas labdákat és fürgén csapták le a poénokat. A közönségnek nem is volt más dolga, minthogy a példát követve kötözködjön kicsit, és minél többet nevessen.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.