sajtótájékoztató
-
79. OMÉK
Április 30-ig jelentkezhetnek kedvezményesen a kiállítók a 79. OMÉK-ra
Április végéig vásárolhatnak kedvezményes kiállítói helyet az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeri Kiállítás és Vásárra (OMÉK) jelentkezők. Az eseménynek 2019. szeptember 26-29. között a HUNGEXPO ad helyet. A vásárt szervező Agrármarketing Centrum szerint az árengedmény meghosszabbítása számos potenciális kiállító számára teheti elérhetőbbé a vásáron történő megjelenést.
Professzionalitás, nemzetköziség és innováció jellemzi majd az idén élelmiszeriparra fókuszáló OMÉK-ot, hiszen a kiállítás középpontjában a jó minőségű, egészséges, fenntartható, GMO-mentes élelmiszerek lesznek majd. A korábbi évekhez képest újszerűbb és program dúsabb eseményt kapnak a látogatók, a kor kihívásaira reflektáló szakmai programokkal, az agrár- és élelmiszerinnovációk legújabb vívmányainak felvonultatásával. Hangsúlyozottan jelenik meg az élelmiszer- és agrárdigitalizáció is, mert a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képességének hosszú távú megőrzéséhez és megerősítéséhez a jövőben nagy szükség lesz a digitálisan is képzett munkaerőre. A szervezők egyik legfontosabb célja, hogy az agrárpályát a fiatalok számára is vonzóvá tegyék.
A 79. OMÉK-on helyet kap többek között egy élménygazdaság, de élelmiszerinnovációs pályázatot is meghirdetnek majd.A kiállítás ugyanakkor megtartja közönségvásár jellegét, így az évek óta népszerű családi és szórakoztató programok - például koncertek, előadások, gyermeksziget - is várja majd a látogatókat. A szervezők szerint minden adott lesz ahhoz, hogy az OMÉK nemzetközi értelemben véve is meghatározó, exportkivitelünket is támogató Közép-Európai kiállítássá nője ki magát.
A 79. OMÉK szervezői az őstermelők, kistermelők, kis- és középvállalkozások mellett számítanak a nagyobb élelmiszeripari cégek jelentkezésére is. A 2019. április 30-ig szóló 10%-os, ún. early bird kedvezményes jelentkezési lehetőségmindannyiuk számára elérhető. A jelentkezési lapokat a vásár honlapjáról, ahttps://omek.amc.hu oldalról tölthetik le, ahol a jelentkezés feltételeit és minden szükséges információt megtalálhatnak. A honlapot érdemes rendszeresen látogatni, mert a vásárral kapcsolatos legfrissebb információkat és a programokat is ezen a felületen, illetve a https://www.facebook.com/OMEKBudapest/ facebook oldalon osztják majd meg a szervezők.
-
9000 fős megakongresszus Budapesten
c
2019. június 13-án, csütörtökön nyílt és június 16-án, vasárnapig tart
Budapesten az ERA-EDTA (European Renal Association – European Dialysis and
Transplant Association) Európai Vese Társaság és Európai Dialízis és
Transzplantációs Társaság 56. nemzetközi kongresszusa. A szövetség a
kongresszust is felhasználja arra, hogy felhívja a lakosság és a politika
figyelmét a krónikus vesebetegség (CKD) problémájára, egyben sürgeti a
döntéshozókat, hogy mihamarabb hozzák meg a megelőzéshez szükséges
intézkedéseket.
A világ legjelentősebb nephrológiai szakmai szövetsége évente más európai
városban ülésezik, a 2019-es kongresszusra még hét évvel ezelőtt nyújtott be
pályázatot a HUNGEXPO, a Magyar Nephrológiai Társaság támogatásával.
Budapest legutóbb 1986-ban volt az esemény házigazdája. Akkor a 3 ezer fős
rendezvény nagynak számított, ám azóta a részvevők száma
megháromszorozódott. A kongresszus négy napjára 9-10 ezer orvos delegátust
várnak június 13–16. között a világ minden tájáról.
A HUNGEXPO-n már javában folynak az előkészületek a 2500 fő befogadására
alkalmas plenáris terem és további 7 (500-1000 fő kapacitású) szekcióterem
kialakítására. A rendezvény teljes helyigénye 40 ezer négyzetméter lesz. Az A
pavilonban egy 8000 négyzetméteres kiállítási helyszín és 1500 négyzetméter
poszter szekció, valamint egy nagy E-campus közösségi tér foglal helyet. A
rendezvény méreteit jól jelzi, hogy a házigazda HUNGEXPO összesen 9 ezer
bútort mozgat a helyszínen, és 10 ezer adag ebéddel készül a kongresszusra.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest ismét felkerült az európai
megakongresszusok térképére. Bécs, Madrid és Koppenhága után érkezik
hozzánk ez a rendezvény, sok évi előkészítő munka után – mondta Ganczer
Gábor, a HUNGEXPO vezérigazgatója. – A HUNGEXPO számos, több ezer fős
kongresszust látott már vendégül és szervezett meg az elmúlt években, az
ERA-EDTA mérete miatt azonban kiemelkedik ezek közül is. Utoljára 2002-ben
érkezett hasonló nagyságrendű rendezvény Budapestre, az EASD (európai
diabétesz kongresszus). A csaknem 10 ezer vendég a főváros összes nagyobb
szállodájának érezhető forgalmat hoz, mindez előzetes számításaink szerint
körülbelül 30 ezer vendégéjszakát jelent. Egy ilyen kongresszus több száz
embernek ad munkát, kiváló lehetőség a turisztikai szolgáltatóknak, hatással
van Budapest turizmusára” – tette hozzá a vezérigazgató.
A kongresszus egyik kísérő eseménye a „Run for Kidneys” jótékonysági futás
lesz június 14-én, délután fél 5-től. A Jótékonysági futás bevétele, a fejenként
20 eurós nevezési díj, a Magyar Vesebetegekért Alapítvány számára kerül. Az 5
kilométeres távot a HUNGEXPO és a Kincsem park területén futják le a
résztvevők. A jótékonysági akciót a HUNGEXPO is támogatja, és 12 fős
csapatot is nevezett rá. További információk és nevezés:
https://nevezes.otprobatokioba.hu/run-for-kidneys/
A HUNGEXPO számos orvosi témájú kongresszusnak, kiállításnak adott otthont
a közelmúltban. Tavaly rendezték az ESC (European Society of Contraception
and Reproductive Health) kongresszusát 1500 résztvevővel, az egyik
legnagyobb amerikai gyógyszercég pedig a HUNGEXPO-n tartott 2000 európai
kardiológus részére szakmai szemináriumot. A Dental World fogorvos szakmai
kiállítást és konferenciát már 5. alkalommal rendezték itt. Idén október 7–9.
között ismét itt kap helyet a 2018-ban debütált, saját szervezésű Egészségügyi
és Orvostechnológiai szakkiállítás és konferencia, a HUNGAROMED.
A kongresszus hivatalos honlapja http://www.era-edta2019.org/ -
A 23 perc nyerte idén a Kultkikötő közönségdíját
Az Orlai Produkciós Iroda 23 perc című monodrámája lett a Kultkikötő idei évadának közönségdíjas előadása. Dennis Kelly egyszerre humoros és szívbemarkoló, magával ragadó és elgondolkodtató darabját Keszég László rendezésében, Járó Zsuzsa főszereplésével láthatták a nézők júliusban Balatonföldváron. Az előadás átütő erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a budapesti bemutató előtt bezsebelte a közönség elismerését.
Egy szerelem története. Egy karrier története. Egy család története. Egy anya története. Mindez egy kemény, céltudatos nő szemszögéből elmesélve, aki komoly munka és némi szerencse árán jutott el a sikerig – és akivel megtörtént az elképzelhetetlen. A 23 perc egy nagyon fontos társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet: sokkal magasabb a családon belüli erőszakos cselekmények száma, mint képzelnénk.
Az előadás Budapesti premierje október 3-án lesz a Jurányi Inkubátorházban.
Előadások időpontjai: október 3., 4., 5. és november 9. és 27.
-
A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést
A sertéshús fogyasztásának magyarországi ösztönzése mellett fontos a szakmai tapasztalatok átadása, és a belföldi fogyasztás emelkedése.
-
A beruházásokon is múlik a gazdasági újrakezdés
A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.
-
A boldog borász és az ő boldog szőlői
Kihirdették a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.
-
A BOSCH+BOSCH CSOPORT ÉS A VAJDASÁGI NEOAVANTGÁRD MOZGALOM

2019. szeptember 12. – november 17.
A szabadkai Bosch+Bosch Csoport (1969–1976) egyike volt azoknak a művészeti kollektíváknak, amelyek a 60-as években Európa-szerte, de a világ más pontjain is sorra jöttek létre a fiatalok körében. Elsősorban a zenei világban, de más területeken is, mint például a vizuális művészetek tág térközében.
A visszatekintés apropóját az adja, hogy a csoport ötven esztendeje alakult meg, másodikként a hasonló kollektívák közül Jugoszláviában.
A kiállítás közel 500 műtárgy bemutatásával ad átfogó képet a vajdasági neoavantgárd mozgalomról, bepillantást kínálva a 60-as és a 70-es évek hasonló törekvéseibe a Vajdaságban, valamint a megelőző korszak helyi előzményeit is megismerhetik a látogatók.
A retrospekció a zágrábi Avantgárd Múzeum – Marinko Sudac Gyűjtemény jóvoltából és egyéb forrásokból kerül közönség elé, első ízben mutatva be a csoport teljes ívű, kivételesen összetett opusát. A Csernik Attila, Ladik Katalin, Kerekes László, Slavko Matković, Szalma László, Szombathy Bálint és Ante Vukov munkásságának központi elemeit feldolgozó kiállítás a későbbiekben horvátországi, szerbiai és csehországi helyszíneken valósul meg.
A 60-as és a 70-es évek magyar művészeti progressziójának meghatározott sejtjeivel is kapcsolatokat ápoló szabadkai Bosch+Bosch Csoport arculatára jelentős mértékben rányomta bélyegét a határváros kettős kulturális identitásának és nyelvhasználatának a tudata. A kollektíva tolmácsolta a korai magyar avantgárd nemzetközi értékeit a délszláv térség felé, miközben ez utóbbi kortárs törekvéseiről a magyarországi művészeti társadalom felé tudósított. Közvetítő szerepét 1976-ig terjedő fennállásának folyamán mindvégig küldetésként értelmezte.
A magyar főváros közönsége egy nyelvi és műfaji szempontból érdekfeszítően gazdag történeti anyagot ismerhet meg, amelynek elágazásaiban ott találjuk a városi és a természeti környezetben végbevitt művészi beavatkozásokat, a tájművészetet (land art), a szegényes művészetet (arte povera), a projektművészetet (project art), az írott és a grafovizuális költészetet, a szöveges és fogalmi típusú konceptuális művészetet, a vizuális jeltant, a művészi képregényt, a hangköltészetet, a magatartásművészetet (behavioural art), az akcióművészetet, a művészi performanszot, a küldeményművészetet (mail art) és a művészkönyv műfaját.
Kiállító művészek:
BOSCH+BOSCH csoport
CSERNIK Attila, KEREKES László, LADIK Katalin, Slavko MATKOVIĆ, SZALMA László SZOMBATHY Bálint, Ante VUKOVKÔD Csoport
Slavko BOGDANOVIĆ, Mirko RADOJIČIĆ, Slobodan TIŠMA, Peđa VRANEŠEVIĆ
valamintÁCS József, Vladimir KOPICL, PETRIK Pál, Bogdanka POZNANOVIĆ, Verbumprogram
Kurátor: Dorotea FOTIVEC, SZOMBATHY Bálint
Koncepció: Marinko SUDACA kiállításhoz kapcsolódóan a Ludwig Múzeum a magyarországi Vajdasági Baráti Egyesülettel közösen „Busszal a múzeumba” címmel egy oktatási projektet is szervez, amelynek keretében több száz vajdasági középiskolás és egyetemista budapesti látogatását teszi lehetővé és szervezi meg. A diákok a program keretében egy egynapos kirándulásra érkeznek Budapestre, ahol a kiállítás megtekintése mellett múzeumpedagógiai workshopon is részt vesznek. A foglalkozások magyar szerb és angol nyelven zajlanak.
A projekt támogatója a Vajdasági Baráti Egyesület és a Copy Depot
A kiállítás a zágrábi Avantgárd Művészeti Kutatóintézet és a Marinko Sudac Collection együttműködésével valósul meg.
-
A BPF 2019 Portfolio Review díjazottai
A Budapest FotóFesztivál Portfolio Reviewja 2019-ben is nagy sikerrel zárult.A fődíjat, a Főváros a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult BUDAPEST A FIATAL TEHETSÉGEKÉRT PROGRAM KÜLÖNDÍJÁT Rédling Hanna nyerte.Vadászi Zoltán a Fidelio Fortissimo különdíjában részesült, Varga Balázspedig a Fotóművészet Magazin különdíját nyerte el.
Gratulálunk!
-
A debreceni Farmer Expón is rákaphat a halra!
Látványkonyhával és gyermekfoglalkoztatóval várja az érdeklődőket a „Kapj rá!” kampány a cívisvárosban.
Látványkonyhával és önálló standdal jelenik meg a debreceni Farmer Expón a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány 2019. augusztus 15-18. között.A Farmer Expo Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, amelyet idén már 28. alkalommal rendeznek meg a cívisvárosban.
A Farmer Expo Debrecen nagy múltú agráreseménye, ahol a szakmai rendezvényeket minden évben gyakorlati bemutatók, üzletember-találkozók és termékbemutatók teszik színesebbé. Az esemény része az európai színvonalú szarvasmarha, ló, sertés, és juh showbírálat.
A „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány keretében kiemelt jelentőségű a debreceni szakkiállítás, hiszen többek között látványkonyhával, gyermekfoglalkoztatóval, figyelemfelkeltő játékkal és tematikus halnapokkal hívják fel a figyelmet az édesvízi halfogyasztás fontosságára.A kampány legfőbb üzenete, hogy a hal egészséges, változatosan elkészíthető alapanyag, a kiegyensúlyozott táplálkozás része.
A Farmer Expón a „Kapj rá!” stand látványkonyhájában naponta kétszerkészülnek majd a finom halételek, ahol a gasztronómiában jártas séfek mutatják be, hogyan lehet egyszerűen, szálkamentesen elkészíteni a különféle halakat. Augusztus 15-én a busa és a harcsa, augusztus 16-án az amur és a pisztráng, augusztus 17-én az afrikai harcsa és a süllő, augusztus 18-án pedig a ponty és a busa kerül reflektorfénybe. A látogatók olyan finomságokat kóstolhatnak majd, mint a busavagdalt, a harcsapaprikás, a korhelyhalászlé, a bajor káposztával töltött pisztráng, vagy a thai kókusztejes süllőleves.
A „Kapj rá!” standon gyermeksarokkal és animátorral várják a 3-12 év közötti gyermekeket, akik a helyszínen többek között gyermekfilmeket nézhetnek, kézműves foglalkozásokon, a nagyobbak pedig kerék pörgetős kvízjátékban vehetnek részt. A legügyesebbek „Kapj rá!” ajándékokat és reklámtárgyakat nyerhetnek.
A finomságok mellett ismeretterjesztő kiadványokkal és receptfüzetekkel is gazdagodhatnak a látogatók, amelyekből többek között a halételek feldolgozását, elkészítési módozatait tanulhatják meg. A rendezvényről további információt találhatnak a www.farmerexpo.hu oldalon.
A „Kapj rá!” kampányról:
Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, awww.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.
A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16,2 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.
További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről awww.kapjra.hu weboldalon és ahttps://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.
-
A digitális oktatás is vizsgázik az idei érettségi szezonban
A felkészülést nem lehet tovább halogatni
-
A FEHOVA Kiállításon is rákaphat a halra!
Látványkonyhával, receptfüzetekkel, helyszíni játékokkal és gyermekfoglalkoztatóval várja az érdeklődőket a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány standja a 2019. február 7-10. között megrendezettFegyver, horgászat, vadászat (FEHOVA) nemzetközi kiállításon. Az esemény keretében a megjelenésről, valamint a „Kapj rá!” 2019-es programjairól tartottak sajtótájékoztatót a kampány szervezői.
A magyarok az európai átlaghoz viszonyítva nagyon kevés, mindössze évi 6 kg halat fogyasztanak fejenként. Portugáliában ez az arány több mint 50 kg, de az európai átlag is 11 kg körül van. A „Kapj rá!” elnevezésű, 2023-ig tartó halfogyasztást ösztönző kampány éppen ezért azt a célt szolgálja, hogy felhívja a figyelmet arra: a hal változatosan elkészíthető, egészséges, vitamindús élelmiszer, amelyet hetente több alkalommal is érdemes fogyasztani.
Az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója, Ondré Péter a FEHOVA Kiállításon megrendezett „Kapj rá!” sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Kapj rá!” standján szakember segítségével minden nap 10:30-tól és 14.00 órától látványkonyha keretében is bemutatják a különféle halfajták feldolgozásának és elkészítésének módjait. Eközben pedig a profik által készített halas különlegességek kóstoltatásával, a különféle ízvilágú halfajták és receptek sokaságával ismertetik meg a látogatókat. A kóstoltatásokat tematikus halnapok jegyében szervezik - tette hozzá Ondré Péter -, így az első napon kínált busa és harcsa falatok után, amur és pisztráng, szombaton harcsa és süllő, vasárnap pedig ponty és busa ételek kerülnek a terítékre.
A „Kapj rá!” standon gyermeksarokkal és animátorral várják a 3-12 év közötti gyermekeket, akik a helyszínen többek között gyermekfilmeket nézhetnek, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt - mondta az ügyvezető igazgató megjegyezve, hogy ez alkalommal is lesz a nagyobbaknak figyelemfelkeltő kerék pörgetős kvízjáték, ahol a legügyesebbek „Kapj rá!” ajándékokat és reklámtárgyakat nyerhetnek.
A 2023-ig tartó halfogyasztást ösztönző kampányaz Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság, mint a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Irányító Hatósága és az Agrármarketing Centrum közreműködésével valósul meg. Ondré Péter arra is emlékeztetett, hogy a kampány üzenetei tavaly összességében 35 állomásból álló rendezvénysorozaton, több mint 1,5 millió emberhez jutottak el. A tavalyi médiakampány hatására pedig közel 3,5 millió ember találkozott a „Kapj rá!” hirdetéseivel.
Az ügyvezető igazgató hozzátette: a „Kapj rá!” promóciója 2019-ben többek között Debrecenben a Farmer Expón és Budapesten, az Adventi Vásáron lesz jelen, de hogy ezen kívül mikor és hol találkozhatnak az érdeklődők a „Kapj rá!” standokkal, az a www.kapjra.hu honlapon lesz nyomon követhető.
Lévai Ferenc, aMagyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) piacszervezésért és közösségi marketingért felelős elnökségi tagja a sajtótájékoztatón ráerősített Ondré Péter szavaira: a szakember szerint jóval több halat kellene fogyasztanunk, hiszen egészségre gyakorolt hatásai megkérdőjelezhetetlenek. Lévai Ferenc elmondta: a „Kapj rá!” kampány pozitív hatásai ugyan kezdenek megmutatkozni, hiszen nagyon sokan a kampány állomásain ismernek meg új elkészítési praktikákat, vagy találkoznak eddig nem ismert, ízletes halfajtákkal, de még több évre és intenzív jelenlétre lesz szükség ahhoz, hogy a halfogyasztásban valódi növekedést lehessen tapasztalni hazánkban.
A halágazat helyzetével kapcsolatban Lévai Ferenc elmondta: az ágazat szerkezeti átalakítása folyamatosan zajlik, egyre több az értékes ragadozó hal, növekszik az intenzív telepek termelése – például afrikai harcsából és a tokhalból. Öt év alatt 200 fővel többen dolgoznak a halágazatban, ami jelentős létszámnövekedésnek mondható, így jelenleg közel 1300 ember foglalkozik haltermeléssel.
A „Kapj rá!” 42 négyzetméteres standját a FEHOVA Kiállítás G pavilonjának G37-es standszámán találhatják meg a látogatók.
-
A fiatalítás és a generációváltás is a célja az OMÉK szakmai programjainak
A szakmának is változatos programokat kínál a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), amely a kiállítás négy napja alatt számos konferenciának és szakmai előadásnak biztosít helyszínt. A 2019. szeptember 26-29. között a HUNGEXPO területén zajló eseményen a konferenciák mellett beszélgetések és előadások keretében hallhatnak az érdeklődők fontos információkat az élelmiszeriparról, az agrárdigitalizációról, a tudatos fogyasztásról vagy akár a kézműves sörfőzdék kulisszatitkairól. A 79. OMÉK ideje alatt rendezi meg az Agrármarketing Centrum saját szervezésű konferenciáját „Az Agrárium Téged vár! Kezedben a jövőnk!” címmel, amely kifejezetten a fiatal korosztály megszólítását célozza.
Szakmai rendezvények sokasága színesíti majd a 79. OMÉK programjait, ennek szükségességét az is jól mutatja, hogy a csütörtök, pénteki és szombati időpontokra gyakorlatilag már beteltek a helyek. A nyilvános konferenciaprogramok közül érdemes kiemelni az Agrármarketing Centrum saját szervezésű tanácskozását, amely a Corvinus Agribusiness diákszervezet szakmai támogatásával valósul meg 2019. szeptember 27-én, pénteken, témája pedig a fiatalítás és generációváltás az agráriumban. „Az Agrárium Téged vár! Kezedben a jövőnk!” – Agrárkarrier konferencia célcsoportja a pályaválasztás előtt álló fiatalok és az agrárium iránt érdeklődő egyetemi hallgatók. A mezőgazdaságban rejlő karrierlehetőségekről kerekasztal beszélgetés keretében hallhatnak a résztvevők. A konferencia délutáni részében napjaink ígéretes agrár startupjai mutatkoznak be, továbbá megismerhetik az Agrovirtus digitális agrártechnológiai versenyt, az AGRYA egyes programjait és a Talentis gyakornoki programot is. A szervezők célja, hogy a fiatalok számára vonzó karrierlehetőségként mutassák be az ágazatot, láthatóvá tegyék, hogy az agrárszakmák presztízse folyamatosan emelkedik.
A pénteki nap további részében a Hello Modern Agrárium - Agrárinnovációs Ötletversenydöntőjére kerül sor, ahol három régió legjobbjai mérik össze agrárprojektjüket és azt, hogyan tudnak a diákok csapatban dolgozni, ki tud a legjobban prezentálni és a szakmai zsűri, illetve a befektetési tanácsadók melyik csapat ötletét tartják megvalósíthatónak. Ennek a projektnek az a legfőbb üzenete, hogy az agrárium jövője a high-tech megoldásokra, az innovációra és a kreativitásra épül. A végzős középiskolások, fiatal pályaválasztók megismerhetik a mezőgazdaság high-tech arcát és általa közelebb kerülhetnek az agráriumhoz.
A hazai agráriumnak egyik legjelentősebb kihívása az öntözésfejlesztés, ami sok tisztázandó kérdést vet fel. Az Agrárminisztérium Agrármodernizációs Főosztályának szervezésében megvalósuló „Megengedhetem magamnak, hogy NEM ÖNTÖZÖK?” című konferencia keretében tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők az öntözésfejlesztést érintő aktualitásokról, a fejlesztési, támogatási és hatékonyságnövelési lehetőségekről.
A szakmai programok közül kiemelendő még a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége által szervezett Sertéságazati konferencia, ahol az ágazatot érintő aktuális folyamatok és kihívások kerülnek terítékre. Állattartás- és tenyésztés témakörben az érdeklődők ellátogathatnak a Nemzeti Húsgalamb Program rendezvényre és a Nyúlágazati konferenciára a szombati napon.
A szakmai nap és a szakmai programok együttműködő partnerei az Agrárminisztérium Főosztályai, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ - Agrárgazdasági Kutató Intézet, valamint egyéb agráriumhoz köthető vállalatok, szakmai szervezetek.
További érdekes szakmai programokért, konferenciákért látogassanak el az https://omek.amc.hu/konferenciak/ weboldalra, ahol valamennyi konferencia rövid ismertetőjét és részletes programtervét is megtalálják, illetve regisztrálhatnak az eseményekre.
-
A fizioterápia világnapja
Mozgással a mellékhatások nélküli gyógyulásért
-
A gazdasági élet kiválóságait köszöntötték a parlamentben
Idén negyedik alkalommal adták át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, az Országház Felsőházi termében. Az ünnepségen beszédet mondott és a kitüntetéseket átadta: Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, és Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. Idén a védjegyhasználatot és a kitüntetést 38 pályázó 41 pályázata érdemelte ki, a gazdaság szinte teljes palettáját felölelő 41 főcsoport több mint 100 témakörében meghirdetett nívós megmérettetésen. Az idei díjazottak között többségében kis-és középvállalkozás található, de pozitív előrelépés, hogy mikró vállalkozások is bebizonyították, hogy képesek, akár világszínvonalú produktumok előállítására, szolgáltatások nyújtására.
A legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerték Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát és ezzel együtt az Érték és Minőség Nagydíj Kitüntető Cím viselését. Védjegyhasználatot magyar és angol nyelvű, kitüntető oklevél tanúsítja. Jelképe egyedi Érték és Minőség Nagydíj emblémával díszített trófea. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy nemzetközileg is egyértelműen utal használójának kiemelkedő színvonalára. Feltüntetése méltán biztosítja viselőjük számára a pozitív megkülönböztetést, szimbolizálja a magyar gazdaság erősödését.
-
A házi karantén betartását több mint egymillió esetben ellenőrizte a rendőrség
A járványügyi készültségi időszaka alatt több mint egymillió esetben ellenőrizte a hatósági házi karantén betartását a rendőrség - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.
-
A hely, ahol a pszichológia és az ünnep összeér

Vidámság vagy pszichoterápia? Ismerd meg a rendezvényt, ahol szórakozva oldhatod meg gondjaidat!
A lélek gyógyulásához nem feltétlenül a terápia az egyetlen megoldás– állítja Gilányi Attila, aki saját bőrén tapasztalta, hogy egy intenzív, egy-két napos program is segíthet teljességgel átértékelni az életünket. A mentálhigiénés szakember most egy új módszer magyar nagyköveteként azt ígéri: rendezvényén lesz zene, jókedv, sírás és nevetés is, és aki ide eljön, örökre iránytűt kap eligazodni a lélek útvesztőjében.
Októberben érkezik Magyarországra egy számunkra eddig ismeretlen módszer, ami félúton jár a pszichoterápia és a motivációs előadás között. „A Legjobb Önmagad!” elnevezésű, egynapos rendezvény szerves része a zene, a pörgés és a jó hangulat, ám mindeközben – egy tudatosan kialakított struktúra mentén - komoly önismereti munka zajlik.
Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Képzeljünk el egy olyan terápiás ülést, ahol több mint tíz, de akár száz, vagy épp több ezer fő is jelen van! Vagy inkább képzeljünk el egy olyan motivációs előadást, melynek fontos eleme a nézők egymás közti, párban történő munkája, és ami nem ritkán örök barátságot kovácsol a résztvevők közt.„Erre a módszerre a csoportos coaching a leghelyesebb meghatározás” – mondja a szervező és vezető előadó Gilányi Attila.
Nem egy új csodatévő motivátor születik
„Édesapám 18 éves koromban lett öngyilkos. 20 év után ébredtem rá, hogy ez a tragédia valójában áldásként is értelmezhető. Az a feladatom vele, hogy másokat megóvjak ettől a sorstól” – kezdi Attila, akinek az amerikai coach-szupersztár, Tony Robbins szemináriumain sikerült átértékelnie a múltat. Az ő technikáját szeretné - némi módosítással - nálunk is meghonosítani.
A magyar szakember fontosnak érezte, hogy módszerének tudományos hitelt adjon, ezért elvégezte a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné képzését, és szakdolgozatát is a témában írta. Sikerült neki, munkáját az egyetem és maga Robbins is elismerte: „Summa cum laude bizonyítvánnyal ki tudtam mondani, hogy ez a módszer tényleg tud segíteni – annak ellenére, hogy látszólag egy vidám sokaság ugrál diszkózenére.”
Habár Tony Robbins rendezvényeire 10-15 ezer fő is ellátogat, Attila szerint nem a csoport mérete számít. Sokkal inkább a munka, ami részben az előadóval, részben párokba rendeződve zajlik. Épp ez jelent markáns eltérést a gyakran képzetlen motivációs előadók által képviselt self-help (azaz önsegítő) vonaltól: a résztvevők itt nem passzív befogadók, hanem egymást támogatva oldják meg az újabb és újabb gyakorlatokat.
Ebben egy vaskos munkafüzet is a segítségükre van, ami Robbins módszere alapján, gondosan felépített tematika szerint veszi sorra a legfontosabb kérdéseket. Fokozatosan rajzolódik ki a jellemünk, személyiségjegyeink, legfőbb konfliktusaink és félelmeink, illetve az azokkal való – gyakran hibás és haszontalan- megküzdési módjaink.
A gyógyulást keresőknek itt nem coach, pszichológus vagy pszichiáter, hanem egy hasonló célokkal érkező sorstárs segítségével kell elvégezniük az önismereti leckét – ez pedig megsokszorozhatja a bizalmat, a feloldódás mértékét. Ezzel együtt a rendezvényen szakemberek is jelen vannak, akik felügyelik és elakadás esetén segítik is a folyamatot egyéni szinteken.
Tűzönjárás és nyílvessző-törés
Robbins eredeti programjának kulcseleme a tűzönjárás, aminek során valamennyi résztvevő egy izzó parázsszőnyegen gyalogol át. A gyakorlat oldani hivatott a félelmeket, hiedelmeket, rossz berögződéseket. Attila elárulja, az ő változatában tűzönjárás nem szerepel, de egy nem kevésbé hajmeresztő „bátorságpróbának”, a nyílvessző-törésnek teszi ki a résztvevőket. Hogy mit is takar ez pontosan? Október 12-én kiderül.
„A rendezvény kettős céllal születik. Az egyik, hogy aki előrébb szeretne lépni élete valamely területén, az ennek a módszernek a mentén egyetlen nap alatt elérhesse ezt. A másik, hogy aki megteheti, lehetőséget kapjon kedvezménnyel jegyet vásárolni az eredeti Tony Robbins rendezvényekre. Ez esetben az én programom alapdíját bele is számítjuk annak árába, azaz így akár ingyen is részt vehet ezen a napon” – mondja Attila.
És hogy elég lehet-e egy nap, hogy megváltozzon az életünk? Az biztos, hogy a továbbiakhoz is kapunk útravalót. Aki a rendezvényen részt vesz, azt a kidolgozott feladatokkal teli munkafüzettel és hivatásos segítő szakemberek elérhetőségeivel bocsájtják útra. Arról nem is beszélve, milyen támogatói kör alakul ki az itt szövődő barátságok nyomán, ami – a nemzetközi tapasztalat szerint – a legnehezebb helyzeteken is átsegíti a lélekemelő nap résztvevőit.

-
A helyes fogápolás fontossága.
Az ingyenes fogászati szűrést és tanácsadást kínáló OTP Bank Fogászati Roadshow idén márciusban huszonötödik alkalommal indult útjára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében. A programot most is támogatta a Colgate-Palmolive Magyarország, akik fogkrémeket ajándékoztak a gyerekeknek, segítve ezzel a helyes fogápolási szokások kialakítását.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében 1995 óta járja az országot. Idén március és október között az önkéntes fogorvosok tizenhét magyarországi helyszínen vizsgálták, szűrték a gyerekek fogait.
Az idei OTP Bank Fogászati Roadshow során 17 települést érintve 4225 magyarországi gyermek fogait vizsgálták meg, és hívták fel a figyelmüket fogászati problémákra, illetve azok kezelésére. A szűrésen résztvevők egyéni szájhigiénés tanácsot is kaptak a fogaik és fogínyük egészségének megőrzése érdekében.
Itthon elsősorban olyan településeken jártak, ahol egyáltalán nem, vagy csak részlegesen megoldott a fogászati ellátás. Idén is részt vettek a szűrésen értelmi és mozgássérült (Jászberény, Kazincbarcika, Budapest, Fót), illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek (Alsószentmárton, Magyarmecske, Hencida, Biharnagybajom).
Magyarországon a fogorvosoknak sajnos idén is rosszak voltak a tapasztalataik. A szűrésen megjelent gyerekek több mint 50 százalékának volt szuvas foga, volt ahol kétharmaduknak.
Általánosságban elmondható, hogy a kisebb, szegényebb településeken élő gyermekek fogainak állapota jóval elhanyagoltabb, mint a nagyobb városokban lakóké. Az értelmi és mozgássérült gyermekek fogazata rosszabb állapotban van, mint egészséges kortársaiké, ami sajnos a hazai fogászati ellátás hiányosságait is mutatja. Ugyanakkor ezek a gyerekek is nagyon motiválhatók.
Az OTP Bank segítségével a fogorvosi busz a legnagyobb szolgálatot a leghátrányosabb településeken tette - Alsószentmártonban, Magyarmecskén, Hencidán, Biharnagybajomon, - illetve ott, ahol fogyatékos gyerekeket szűrtek. Jászberénybe is hasznos volt kitelepülnie a fogászati busznak, ahol sajnos a beteg gyerekek szűrése nem megoldott. Sem az óvodások, sem az iskolások nem járnak szervezetten fogászati szűrésre.
A szakemberek sikernek könyvelték el, hogy azokon a településeken, ahová több éve visszatér a fogászati busz, a nagyok fogazata szemmel láthatóan jobb állapotban van, mint a kicsiké, akikkel idén először találkoztak, és a gyerekek emlékeztek a helyes fogápolási technikára is, ami kulcsfontosságú a megelőzésben.
Idén is csatlakozott a programhoz a Colgate-Palmolive Magyarország. A cég a vizsgált gyerekeknek fogkrémet és fogkefét ajándékozott. Sok településen nagyon fontos és hiánypótló az ilyen jellegű ajándék.
Az OTP Bank társadalmi felelősségvállalási programjában immár 25. éve kiemelkedően nagy hangsúlyt kap a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi tevékenységének támogatása, melynek egyik része a két szervezet közös projektje, a minden évben megszervezett OTP Bank Fogászati Roadshow szájhigiénés, szűrő- és oktatóprogram. A mozgó fogászati rendelő támogatása mellett a bank műtétek, gyógykezelések és fejlesztések finanszírozásával is segíti a Szolgálat munkáját.
-
A higiénia kerül a középpontba az újranyitás után a vendéglátásban
Felértékelődik a tisztaság jelentősége
-
A járvány első hullámának végén jár az ország
A koronavírus-járvány első hullámának végén jár Magyarország - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
-
A kijárási korlátozás célja a csoportosulások megszüntetése
A kijárási korlátozással az a cél, hogy megszüntessék a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokoznák, és akár egy szórakozóhelyen összeverődő fiatalok tovább tudnák terjeszteni a betegséget - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

